Néhány korty Ausztria

Adamik Lajos összedudált néhány borisszát és néhány termelőt, hogy megismerjék-megismertessék a szomszédos Ausztria borvilágát egy borongós szerda délutánon a pesti belvárosban. Mivel tősgyökeres soproni vagyok, kötelező jelleggel jelentem meg az intenzív Adamik Nightson a Kertész utcai Duplában, hadd ne csak azt gondoljam a sógorokról, amit bennünk, soproniakban a múlt és az előítéletesség felépített. S milyen szerencsében volt részem: olyan zöldvelteliniket és kékfrankosokat kóstolhattam, amelyek könnyen ringbe szállnak a legjobb hazaiakkal.
Ernst Zimmerl, az osztrák nagykövetség agrárattaséja (maga is weinvierteli borász) míves magyar beszéddel vezette fel a mintegy húsz tételből álló kóstolót. Ausztria ötvenezer hektár szőlőjének hetven százaléka fehér, harminc vörös, a fő fehér fajták a zöldveltelini, a Welschriesling, a Müller-Thurgau és a chardonnay, a kék szőlők nagy részét a nemzeti fajta, a Fritz Zweigelt által 1922-ben létrehozott zweigelt, illetve a kékfrankos teszi ki. Zimmerl úr szerint az osztrák borpiacra a kis családi pincészetek jellemzők, ami rendkívül szimpatikus, pláne, hogy az átlagméret a két és fél hektár – átlátható, bejárható, megismerhető, végigkóstolható.
Mielőtt rákanyarodnánk a zöldveltelinikre és a kékfrankosokra, eredetvédett Uhudlert szimatolunk. Meglepően vicces, direkttermő-illat – nem véletlenül. Az Uhudler dél-burgenlandi specialitás, a biohívők kedvence, hiszen direkttermő -fajtákból készül, kevés a kártevő – nincs vegyszer. A Blauer Wildbacher nevű ősi osztrák fajtából készített Schilcher-rozé van soron, ez is eredetvédett, stájer specialitás. Az anekdota szerint egy 19. századi pápa a vidéken kocsikázva belekóstolt, és feljegyezte: ezek az stájerek egy Schilcher nevű ecetet isznak leginkább e vidéken. Annál azért jobb, de a savak kikiabálnak a pohárból.
Egy rizlingszilváni, egy Rotgipfer és egy cirfandli után jönnek a komolyabb veltelinik. A kört a Steinger és a Gobelsburg borai nyerik. A vörösöknél Georg Schmelzer 2002-es zweigeltválogatása, a magyarok által már jól ismert Franz Weninger 2006-os alapkékfrankosa és a szintén horistchoni (Burgenland) Lehrner-pincészet csodálatos, 2006-os kékfrankosa aratja a legnagyobb sikert.
A borok után egy csepp underground: hangművészetet hallgató egyetemisták és művészek zajszimfóniákat komponáltak a seregélyek ellen. Rövidfilmbejátszás mutatja be a szépen komponált zúgást. Ez is Ausztria. Élő, vibráló, vonzó borturistacélpont. A kóstolót záró lakoma megint rám ijeszt: a legegyszerűbb szarvassonkánál, kenyérnél, tökkrémlevesnél kiderül, hogy Magyarországnak még van mit átültetnie a gyakorlatba. Akármit is gondolunk a sógorokról, ki lehet jelenteni: ezek szeretnek és tudnak élni.