Vitorlabontás

László Noémi játékos költő. Játék neki a szerelem, a munka, az anyaság, az élete és a vers is. Látszólag egyiket sem veszi túl komolyan, csak mint színész a szerepét. Rögzít és bemutat mindent, amit csak talál. Egyszerre néző és résztvevő is, kellő távolságot tartva magától. Verseiben ettől valami szétfolyó nyugalom, könnyedség és derű ismerhető fel. Ha azonban csak ennyiből állna a Kolozsvárott született költőnő művészete, minden bizonnyal nem jutott volna el ötödik verseskötetéig, amely korábbi tizennégy év verseit gyűjti egybe újonnan született költeményekkel kiegészítve.
Költészetének korai szakaszát a világra rácsodálkozó és az azt birtokba vevő figyelem jellemzi. Ebben az olykor tanácstalan tekintetben tükröződik a hold, az erdő, a bogarak fényes szárnya. A gyermekkor látomásossága, álomszerűsége ilyen. A saját világ felfedezésének és megnevezésének öröme hatja át. Lírájának organikussága később is megmarad, amikor figyelme inkább már önmagára irányul, s az alanyi költészet vizeire evez. A test többször a természet metaforájává válik, de az ábrázolás finoman mértéktartó. Idővel aztán a szürke hétköznapok átveszik a színes képek helyét. Az igen és a nem józansága között őrlődő világ lép helyükbe. Szorongással és közönnyel telítődik minden. Az én helyét felváltja a semmi és a valami békétlen, lemondani nem tudó makacssága.
Az újabb versekben hangsúlyosak a számvetés és a visszatekintés motívumai. A szavakon egyre több élettapasztalat süt át; élesebbek, tömörebbek a képek, amelyeket jól kiegyenlít László Noémi iróniája és humora. Szép-szomorú költészet ez, amelyet mindvégig a keresés és a találás kettőssége mozgat. Mert amit a költői én megtalál, az kevés lesz, s csak újabb hiányra lel mindenütt, de ez egyre kevésbé zavarja, vagy – ahogy a Hiányzó részlet című versében írja – „pont ez a lényeg, ez a sajgó semmiség”.
(László Noémi: Papírhajó. Erdélyi Híradó Kiadó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy–Ráció Kiadó, Kolozsvár–Budapest, 2009. Ára: 1800 forint)