A görög és a magyar buborék

A PPP-konstrukcióban épülő autópályák, egyetemi létesítmények miatt iszonyú jövőbeli állami kiadások keletkeztek. Az egészséges gazdasági növekedés további akadálya, hogy nálunk nemcsak az állammal nyelettek buborékokat, de a gazdasággal és a háztartásokkal is. Erről szól a devizahitelek rendszere.

A világgazdaság a II. világháború utáni időszak legmélyebb és minden bizonnyal leghosszabb ideig tartó válságát éli. Ez a válság nem a túltermelés által okozott eladatlan készletek miatt jött létre, hanem manipulatív pénzügyi okokra vezethető vissza. Hamis próféták jóslatai ellenére mégis halomra döntötte egy sor ország gazdasági fejlődését.
A kitörése óta eltelt több mint egy év sok tanulsággal szolgál. Mindenekelőtt világos, hogy okozója az áttekinthetetlen és spekulatív nemzetközi pénzügyi rendszer. Mára az sem kétséges, hogy az egyes országok gazdasági fejlődését nem egyformán érintette. Voltak országok, ahol a visszaesés két számjegyű volt, de voltak olyanok is, ahol csak egy kis növekedési tempócsökkenés állt be. További tanulság, hogy a gazdaságok talpra állása sem megy egy időben végbe. Lesznek országok, ahol hamarosan helyreáll a növekedés megszokott tempója, miközben másutt még mindig visszaeséssel kell számolni. A fenti körülmények együttesen azt jelentik, hogy a válság alaposan átrendezte az országok gazdasági erősorrendjét. Tekintettel arra, hogy a válság eredetét az elemzők egyhangúlag a pénzügyek területén találták meg, vizsgálandó, hogy miért okozott mindez jól érzékelhetően erősen különböző hatásokat az egyes nemzetgazdaságok állapotában, miért lett a nemzetközi pénzbuborék kártékony hatása olyan eltérő a különböző országokban.
A spekulatív buborék először az Egyesült Államokban pukkadt ki. A milliárdos bank- és menedzserbónuszok kedvezményezettjei az egekbe hajszolták az ingatlanárakat. Az irreális árakat alapul véve a bankok másodlagos, harmadlagos hiteleket is adtak az ingatlanokra. Feledésbe ment az az örök szabály, hogy baj esetén az ingatlanok kényszerértékesítési ára töredéke a csúcson észlelt árnak. Az is kiderült, hogy bizonyos amerikai hitelező bankok könyvvizsgálókkal és hitelminősítőkkel összejátszva a bedőlés előtt még jó áron túladtak a „mérgező” hitelek egy részén, így a másodbuborékok már Európában (főként Angliában és a korábban lelkiismeretes bankárkodásáról híres Svájcban) pukkadtak ki. Mára ennél is többet tudunk. A görög példa arra int, hogy vannak a rendszerben másfajta buborékok is. A görögök, hogy az eurózónába beléphessenek, amerikai nagybankok segítségével, mondvacsinált bevételekkel fényesítették a költségvetésüket, hogy teljesíteni tudják a belépéshez elengedhetetlen kritériumokat. Az árat manapság fizeti a görög társadalom, amikor hirtelen kiderült, hogy az állami folyó deficit az eurózónában megengedett szint négyszerese. Nincs kizárva, hogy más eurózóna-tagországokban is kiugrik majd hasonló probléma, ami már az övezet fenntarthatóságát veszélyezteti. Akár elkezdődhet egy újabb visszaesés is.
A válság mélységét és hosszát az egyes országokban, úgy tűnik, az határozza meg, hogy mekkora és milyen mérgező pénzbuborékot nyeltek be. A mérgezés intenzitását pedig azon lehet mérni, hogy a buborék következtében az adott ország költségvetésének, illetve fizetési mérlegének mekkora váratlan kiadással kell számolnia. A buborékhatást jól jellemzi, hogy az általa okozott lyukat hogyan lehet finanszírozni, azt hajlandó-e a nemzetközi piac finanszírozni, vagy meg kell sanyargatni az adott ország lakóit megszorításokkal. Legyen a buborék akármekkora, ha az végső soron az országnak nettó bevételt hoz külföldről, akkor a baj könnyen orvosolható. Ausztria a GDP 250 százalékáig adósodott el, mi „csak” 105 százalékig (forrás: osztrák és magyar jegybanki adatok). Ausztriában a kritikus tavalyi első félévi fizetési mérleg még hozott haza hárommilliárd eurót, mi pedig csak úgy tudtuk a külföld felé tartozásainkat kifizetni, hogy a kormány csaknem négymilliárd eurónyi összeget megszorítások formájában elvett a néptől. Ahhoz, hogy a kötelezettségeket teljesíteni tudjuk devizában, az IMF-re voltunk utalva, mert a piac megtagadta a finanszírozást tőlünk. Az osztrákok a buborék ellenére növelni tudták nemzeti jövedelmüket külföldről jövő (egyebek mellett tőlünk származó) jövedelmekkel, nálunk viszont a külföldi kötelezettségek teljesítéséhez a népet kellett megrövidíteni. Az osztrákok által benyelt buborék bár nagyobb, de jóval egészségesebb.
Hazánk egyébként már három évtizede a pénzügyi „buboréknyeletés” kiképző-kísérleti terepe. Az első buborékok 1974-ben és 1979-ben pukkadtak ki. Ezeket importkorlátozások és központi áremelések kísérték. A gyakorlaton a rendszerváltás mit sem változtatott, igaz, a buborékkészítők bel- és külföldön egyaránt ugyanazok maradtak. A buborékkészítés ténye máig sem vált a politikai közbeszéd témájává. A rendszerváltás előttről átörökölt buboréknak a jegybankban nem volt nyoma, azt eltüntették ezen intézményben és a Pénzügyminisztériumban az ugyancsak átörökölt vezetők segítségével. Egy részét a jegybank még 1987-ben kiosztotta a felemás bankreformban az új kereskedelmi bankoknak (Budapest Bank, MHB, OKHB). Amikor ezek a részbuborékok kipukkadtak, az állam mintegy hárommilliárd dollárral konszolidálta e bankokat. (A modern számviteli rend tette ezeket láthatóvá.) A nagyobbik rész felrobbantásával meg kellett várni az MSZP–SZDSZ kétharmados győzelmét. A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) még évekig nem ismerték a kettős könyvvitelt, és a könyvvizsgálók szemén is kötés volt. Az MNB azonban 1997 elején mintegy húszmilliárd dollár újabb devizaadósságot zúdított az államkassza nyakába, adósságcserének elkeresztelve. Ez nem volt más, mint a jegybank évtizedes felhalmozott vesztesége. Távolról se gondoljuk, hogy ezzel minden mérgező buboréktól megszabadultunk. A PPP-konstrukcióban épülő autópályák, egyetemi létesítmények miatt iszonyú jövőbeli állami kiadások keletkeztek. Az egészséges gazdasági növekedés további akadálya, hogy nálunk nemcsak az állammal nyelettek buborékokat, de a gazdasággal és a háztartásokkal is. Erről szól a devizahitelek rendszere. A beetetés a méregdrága forinthitelekhez képest kissé olcsóbb devizahitelekkel történt meg. A látszólagos megtakarításnak eddig és ezután sokszorosát kell árfolyamveszteségként az adósoknak megfizetniük. Görög típusú buborék sem kizárt, noha még nem sikerült felfedezni. Akik ilyesmit felfedezhetnének, azok ellenérdekeltek, a végsőkig tagadnak, ködösítenek, ha kell.
Ma is tartom magam jó egy éve az egyik hetilapban megfogalmazott álláspontomhoz, hogy hazánkban indult el legkorábban (2006 második fél éve) és tart leghosszabban a válság, mert hazánk nyelte be a legmérgezőbb pénzügyi buborékot, ami még hosszú ideig fogja sakkban tartani az államkasszát. További, ma még rejtőzködő buborékok létét két körülmény is jelzi. Az állam csökönyösen ragaszkodik ahhoz, hogy az áfát attól függetlenül beszedje, hogy a vételár az eladóhoz beérkezett vagy sem. Neki ugyanis a kártékony buborékot táplálnia kell, és nem mással, mint készpénzzel. A másik árulkodó jel a mindig az infláció feletti, a más országok gyakorlatát jóval meghaladó mértékű kamatláb. Ez ügyben a rutinravaszságtól is mentes jegybankelnökünk legutóbb elszólta magát. A magas kamatot nem az évtizedes beverklizett inflációellenes szöveggel, hanem a hitelpiac (a buboréküzem) elvárásainak való megfeleléssel indokolta. Ha előre akarunk jutni, a buborékot teljes terjedelmében fel kell tárni, a készítőit meg kell nevezni, és ennek alapján adhatók csak meg a gyógymódok. Ettől azonban még távol állunk.
A választások után viszont a teher az új kormányra zúdul.

A szerző közgazdász