Pénteken, mint évek óta mindig, elküldte szerkesztőségünkbe szokásos heti sakkcikkét, két nap múlva pedig már a halálhíréről értesültünk. Bár többször panaszkodott, hogy az egészsége már nem a régi, különösen az időjárás-változásokat viselte nehezen, mégis váratlan hirtelenséggel ragadta el a halál. Utolsó írásában a most is zajló, rapid- és vakjátszmákkal kiírt nizzai torna eseményein elmélkedett. Megemlítve, hogy ez a kötetlen verseny, ahol nem az Élő-pontok gyűjtése a cél, hanem az önfeledt játék és a nézők szórakoztatása, a sakkozás régi, kávéházi hagyományait eleveníti fel.
Bilek István mindig is a könnyed sakkozásnak volt a híve. Sokan Portisch Lajosnál is tehetségesebbnek tartották, ám ő sohasem munkának tekintette a sakkot, nem elemzett önállóan napi tíz órákat. Vérbeli társasági emberként inkább anekdotákkal szerette fűszerezni a játékot, minduntalan a szépséget kereste benne. Korunk sakkozását folyamatosan bírálta, nem kedvelte a számítógépekre alapozott „változatgyártást”, inkább a régi nagyok, Capablanca, Aljechin, Botvinnik korát sírta vissza.
Pályafutása így is bővelkedett a sikerekben, háromszoros magyar bajnok, évtizedeken át alapembere volt a magyar válogatottnak, amelynek tagjaként kétszer ezüst-, egyszer pedig bronzérmet szerzett a sakkolimpián, az 1978-ban aranyérmes férficsapatnak pedig szekundánsa volt.
A sakk népszerűsítését legalább olyan fontos hivatásának tekintette, mint a versenyszerű játékot. Örökös sakkban című, önéletrajzi ihletésű könyve kötelező olvasmány a sakkozók körében, írásai mindenkor igazodási pontokként szolgáltak.
Halálával nagy veszteség érte a magyar sakkéletet.
origo.hu
Lopott szavak, idegen gesztusok: hogyan értelmezzük Magyar Péter mondatait?
