Kiderült a zárókoncerten, volt olyan elszánt zenebarát – nem is kevés –, aki valamennyi koncertet végigülte. Nem csoda. Évente csak egyszer van erre lehetősége annak, akinek pénztárcájából nem futja hetente koncertekre. Csak az általam látogatott hangversenyekről nyilatkozhatok, ám ez sem csekély. Beethoven zenéje ilyen töménységben igénybe veszi az embert, minden tekintetben.
A maraton számomra így a Budapesti Filharmóniai Társaság makulátlan koncertjével kezdődött, amelyen ezúttal Goethe Egmontjának teljes kísérőzenéje elhangzott, pazar előadásban. Kovács János tolmácsolása reveláció volt, remekbe szabott arányokkal. Wierdl Eszter – Klára szerepében – telt, gazdag hangon, kiváló németséggel járult hozzá az előadás sikeréhez. Kulka János pedig a tőle megszokott színvonalon jelenítette meg Egmontot és sorsát. Így aki az elején értetlenül szemlélte a művész nyakában a vérvörös sálat, hamarosan megértette, miért került oda.
Az Egmont gazdagsága és súlya után jó volt hallgatni Pivon Gabriella és Jóföldi Anett játékát, akik a G-dúr allegro és menüett előadásával Mozarthoz közelítettek, nem véletlenül. A karcsú, marionettfigurák táncára emlékeztető fuvoladarab közelebb állt a XVI. század intimitásához, s ezáltal új árnyalattal gazdagította a Beethovenről kialakult hagyományos képet. Ilyen volt a Mozart-divertimentók felhangjait magában hordozó, ritkán hallható Esz-dúr kvintett zongorára és fúvósokra is, Jandó Jenő, Emma Schied, Ács Ákos, Bereczky Dávid és Tallián Dániel mesteri előadásában.
A következő nagy falatban Takács-Nagy Gábor dirigálta a MÁV Szimfonikusokat. Az István király nyitányának szellemes megszólaltatása után a 4., G-dúr zongoraverseny csendült fel, Dimitris Sgouros szólójával. A zenekar gazdag, árnyalt játékával összeolvadó zongora különösen az Andantéban szólt szépen, költőien.
Beethoven igen karakteres Razumovszkij-vonósnégyesét ezt követően adta elő az Eckhardt Vonósnégyes, elképesztő intenzitással és tűzzel.
Utolsó előtti gigászként a mester C-dúr miséjének érdekes tolmácsolását kapta ajándékba a hálás közönség a Pannon Filharmonikusoktól, az Akadémiai Kórustársaságtól, illetve Peskó Zoltántól, Váradi Zita, Megyesi-Schwartz Lúcia, Alessandro Codeluppi és Rácz István szólójával. Bár Beethoven a katolikus miseszöveget zenésítette meg, ebben az esetben (is) felekezetek felett állót alkotott, sajátos vallásos meggyőződésének és értékrendszerének lenyomataként.
A maraton utolsó hangversenye mindent elsöpört. A jogos vastaps után még arra is futotta a zenekar kifogyhatatlannak tűnő energiáiból, hogy a IV. szimfónia utolsó tételével tegye fel a koronát az estére.
A maraton, amellett, hogy ismét sikeres volt és generációkat vonzott, egy ősrégi közhelynek adott új értelmet, nevezetesen annak, hogy zenei nagyhatalom vagyunk.
origo.hu
"A hétszentségit neki!" – Kocsis Máté nem hagyta szó nélkül Tseber Roland fenyegetőzését
