Ivaskovics József története igazi kárpátaljai mese. Autodidakta zenészként évekig járta a világot, eljutott Finnország egyik történelmi tartományába, Karalenbe, zenélt Szibériában, Kazahsztánban, aztán jött egy ukrán rendelet: zenélni állami oklevél nélkül nem lehet. Ivaskovics József nyelt egyet, letette a gitárt, és mint a mesebeli hétpróbás vándor, elment a Kárpátokon túlra, hogy ha már egyszer a törvény előírja, Galícia legnyugatibb csücskében elvégezze a karvezető szakot. – Hasznomra vált, nem bántam meg – bólint a sorsra utólag, s még azt is hozzáteszi: – Olyan jó társaság jött össze, hogy a tanári kar talán a mai napig emlegeti.
A képzés után Ungvárra került egy magyar iskolába, ahol újra űzhette, amihez ért: zenélt, és gyerekekkel foglalkozott. Az öröm nem sokáig tartott, az ukrán bürokrácia szigora ismét közbeszólt. Nem nézték jó szemmel, hogy Jóska bácsi a gyerekekkel olykor a Himnuszt is elénekelteti, templomba viszi őket zenélni, karénekelni. Hogy állása elvesztése után is folytathassa, amit elkezdett, a gyerekekből iskolán kívül kórust szervezett. – Utánam jöttek a gyerekek, hogy Jóska bácsi, ne hagyjuk abba! Hát nem is lett volna más választásom, folytattam – meséli nevetve, s bár még messze a mese vége, összegez: – Kallódik az ember, hánykolódik, mint papírhajó a tengeren, de végül csak kiköt valami jó helyen. A gyerekekből iskolán kívül szervezett Credo együttes alakulásakor épp a templomban, ahol befogadták őket. És a történet még csak itt vett lendületet.
A Credo mellett 1998-ban létrejött azonos nevű – nemrég Magyarországon is bejegyzett – alapítvány fogja össze Ivaskovics József kezdeményezéseit; a Kisgejőci Görög Katolikus Kórusiskolát, a Rafajnaújfalui Keresztyén Művészeti Iskolát, az Ungvári Alkotóstúdiót, a Credo Verséneklő Együttest és a Gyöngykaláris gyermekcsoportot. A Credo Alapítvány feladata nem pusztán a tehetségkutatás, az intézmények, csoportok fenntartása. Fő célkitűzése a magyar kultúra hagyományainak ápolása Kárpátalján – mindezt szinte a semmiből, valahogy.
A kisgejőci iskola a falu görög katolikus közösségének lelkésze, Ambrus József támogatásával és Ivaskovics József vezetésével először a plébánia melletti raktárhelyiségben rendezkedett be. Itt tanultak a gyerekek zeneirodalmat, zeneelméletet, népi hangszereket – Kárpátalja egyetlen magyar nyelvű zenepedagógiai intézményében. A falu adakozásából vettek zongorát, szombathelyi barátoktól kaptak kottát. A Credo közben működött, a négy-öt fős kórus lányai énekeltek, Jóska bácsi pedig kísérte őket, bárhol, ahová hívták őket. A papírhajó hánykolódott tovább.
– Öt éve keresett meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karáról Szomráky Pál, ő hívott Nagymarosra, hogy zenéljünk ott a Credóval. A meghívások szerencsére azóta is sokasodnak. Csak a határátkeléssel járó stressz ne lenne. Nem tudom megszokni – teszi hozzá. Nem panaszkodik, de halkan azért azt is megjegyzi: – A határ olyan, amilyen, a kárpátaljai magyarság problémája nem is ez, sokkal inkább a megosztottság, s hogy ukrán támogatás híján minden kezdeményezés erősen függ az anyaországiak jóakaratától. A beregszászi vidék már fel tud mutatni több öntevékeny sikert, Ung megye tétovább.
Ivaskovics József nem fél, nincs mitől, mondja, rajta ne múljon a haladás. A nagymarosi meghívásból zenei tábor, igazi hagyomány lett, sőt, az anyaországiak lelkesedésén felbuzdulva Jóska bátyám – ahogy minden barátja hívja – tavaly először Kárpátalján is szervezett népzenei és néptánctábort.
– Ki-ki hozta, amit tudott: matracot, sátrat, ennivalót. Népdalokat tanultunk, a Credo külön fesztivált tartott Kisgejőcön, hihetetlen hangulat volt. Az emberek nem gondolták, hogy népzenére ekkora mulatságot lehet csapni. Az összefogás szép pillanata volt – meséli, de nem fecsérel sok szót a múltra. Tervez, mint mindig, most épp Kisgejőcön csángó népzenei tábort. – A kárpátaljai magyarság szinte semmit sem tud Csángóföldről. Ideje betölteni ezt a hiányt – mondja. A Jóska bácsi keze alól kikerült fiatalok táboron kívül is rendszeresen találkoznak, sokan közülük zenepedagógiával foglalkoznak, van, akinek lemeze is jelent meg, s a nyári Credo- fesztiválokra még azok is hazajönnek, akik időközben külföldre kerültek. A Partiumtól a Felvidékig szinte az egész Kárpát-medencét bejárták már, de mert a feladat otthon van, mégsem kötnek ki máshol. Hánykolódnak inkább, hittel, zavaros vizeken.
origo.hu
Itt egy gomb az autóban, amit tízből kilencen nem ismernek
