Választott hazánk

Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom – írta József Attila. Hatalom lehetett volna ez az utóbbi húsz év, ha Magyarországé marad, és nem adják el. Ezt a húsz esztendőt a jelek szerint valaki lenyúlta. Elvették az országtól. Elvesztegettük volna? Vagy eladtak minket fél pénzért, bagóért? Hazánkból akár egy európai kishatalom is lehetett volna ez alatt a húsz esztendő alatt. Infantilis álmok, utópisztikus remények, nagy ívek és ellankadó hangsúlyok jellemzik az ország legutóbbi húsz esztendejét.
Eladták a fejünk fölül, de ezt a két évtizedet nem tagadhatjuk le. Valamikor a sorkötelesek húszévesen már hazatértek, olyik meghízva, némelyik a korai kopaszodás jeleit mutatva. Földet vissza nem adunk! Évet vissza nem adunk! És főképp nem ismétlünk.
Ahhoz, hogy megértsük, miképp juthattunk idáig, és hol tartunk egyáltalán, előbb észlelnünk kellene azt, aminek látszunk. Észlelnünk kellene azt a képet, amit a világ a helyünkben lát. Az országimázst, amely a világ szemében Magyarország. Ideje volna szembesülni ezzel a képpel, mert ez a kép a huszonegyedik századi Magyarország nagy kudarca. Messze nem azonos azzal, amit mi alkotunk magunknak önmagunkról saját örömünkre és belső használatra. Bizony-bizony, az országimázs nem történelemóra. Számít a dicső múlt, ám nem használ. Nem csodaszer. És nem felmentő hadsereg. A helyezkedésben és az ország világra helyezésében nem segít. A nagy nemzetközi versenytárgyalás során hiába hivatkozunk Puskásra, Szent-Györgyi Albertre vagy Bartókra, ott ez nem érv. Az sem érv a versenytárgyaláson, hogy delente általunk szól a harang és hiába ismételgetjük mantraként, hogy 1956-ban elsőként mi ütöttünk rést a hallgatás falán. A huszonegyedik századi Magyarország ettől a világ számára nem lesz se érdekfeszítő, se vonzó.
Nemrég egy ismeretlen ember a presszóban megajándékozott egy cédulával, amelyen ez állt: A Szentlélek olyan, mint a GPS. Mindig újratervezi hitünk céljait. A profán világban is a hitcélok folyamatos újratervezése folyik. A sportban ugyancsak. A sportban is tiszteletre méltó ugyan a múlt, ám sohasem felmentvény az újabb és újabb küzdelem alól. Michael Phelps akármikor veszíthet, ami azt is jelenti, figyelem, lehet még Cseh Laciból olimpiai bajnok. A számítógépes adatbázisok is folyamatosan frissülnek. A világ meglehet erkölcsileg romlott, ám avulni nem hajlandó a mi kedvünkért. A világban csak friss teljesítmény által lehetünk jelen. A magyarság teljesítménye pedig régóta nem frissült. Országunkról a legemlékezetesebb bejegyzés a Google-ban az, hogy a „legvidámabb barakk”.
Húsz esztendőnk hatalom. Az lehetett volna, de odaadtuk. Elvették. Vajon kik? Miképp történhetett az meg, hogy országunk történetében a beteljesülés fokai, stációi – az új köztársaság megalakulása, a szovjetek kivonulása, belépésünk a NATO-ba, majd az EU-ba – a világ szemében egyben eljelentéktelenedésünk fokai? Mintha Magyarország ősi romlását a kikötőbe való megérkezés teljesítette volna be végképp. Hazatér a világ körüli útról a hajó. Talált, süllyedt. Kompországot a hullámsír elnyelte.
Mondjuk ki egyszer négyszemközt, mások persze ne hallják, hogy Magyarország most épp egy rossz hely. Itt most rossz élni. Miért? Szerinted itt jó élni? Jön Tony Curtis, és elénekli, hogy „az a szep, az a szep, akinek a szeme kek”. Tiszta röhej. És amikor a külföldi riportalanyok azt nyilatkozzák, hogy Budapest egy trendi város, röhej. Az is tiszta röhej, amikor az ide települtek elmagyarázzák nekünk, miért is érdemes itt élni. Miért jöttek ide. Vajon miért? Mintha egy másik országról beszélnének.
Mikor lesz Magyarország célország a magyarok számára? Települjünk be végre Magyarországra mi, magyarok. Riogasson bennünket velünk a Gyurcsány! Jövünk! Honnét is? Kádár János Magyarországáról menekülve a Magyar Köztársaságba. Legyen már egyszer érdemes itt maradni. Ez a mostani választás ki nem mondott tétje. Hogy a következő évekre vagy évtizedekre melyik hazát is fogjuk választani. Ez is népszavazás lesz. Egyigenes népszavazás.
Hankiss Elemér azt javasolja, találjuk ki Magyarországot. Szent István már kitalálta, most viszont választhatjuk is. Ha Magyarország olyan hely lesz, amelyet idetelepülve szívesen választanánk hazánkul, az sikertörténet lesz, esküszöm, de ahhoz, hogy Magyarország ilyen hely legyen, vagyis jó hely, előbb értenünk kellene, miért rossz hely most.
Megmondjam? Azért, mert itt értelmetlen a munka. Nem érdemes dolgozni. A mindennapok tapasztalati nyelvére lefordítva ez úgy hat, mintha nem szeretnénk dolgozni. Mintha a magyarok nem szeretnének dolgozni. Nagyon így fest a helyzet olykor. Persze futhatjuk most a tiszteletköröket, mert az ellenkezője is igaz. Átnyújthatunk millió rózsaszálat a millió munka hősének, a pedagógusoktól a tűzoltókig, a postásoktól a buszvezetőkig, a kórházi nővérektől a kukásokig. Ezek a honfitársaink, szó se róla, éjt nappallá téve lelkiismeretesen és becsületesen gürcölnek, de ha te személy szerint egy munkaerővel munkaidőben szembesülsz, akkor mégis az fog leríni róla, hogy pokolba kívánja az egészet. Főképp téged. A vevő a boltban például az a zavaró elem, amely épp a legrosszabbkor jön közbe, merthogy gátolja az üzemszerű beszélgetést. És amikor csöpögni kezd a csap, hát ez az a pillanat, amikor megérkeztél Magyarországra. Összeugrik a gyomrod, és tudod, ez egy rossz hely. Nincs remény. Buktál. Csak balek lehetsz. Hisz munkanélküliség ide, munkanélküliség oda, meg fognak szívatni. Kiveszel egy nap szabadságot. Hiába. Szerelőre várva, Godot-ra várva. A szakember nem fog jönni. Az eladó nem fogja megtalálni. Kádár élt, Kádár él, Kádár élni fog. Jól csak a BKV-ellenőrök, a parkolóőrök, az adóellenőrök és az önkormányzati hivatalnokok dolgoznak. Minél irracionálisabban teheti valaki megalázottá és kiszolgáltatottá honfitársát, annál kötelességtudóbb. Egyébiránt viszont úgy dolgozunk, mint ahogy a diák figyel. A tanár kedvéért és a tanárt hülyének nézve. Ha kimegy a főnök, a munka tüstént átcsap alapállapotába, a pihenésbe. A japán embernek a munka szent kötelesség. Az amerikai embernek: kiugrási és bizonyítási lehetőség. A magyar emberek nem csekély hányadának puszta kényszer. Egyfajta civil sorkötelezettség.
Ez a torz munkaviszony egy hosszú történelmi fejlődés hagyatéka. Ha dolgozni annyit jelent, mint közvetett módon egy megszálló hatalmat, a törököket, a Habsburgokat, a németeket, a szovjeteket szolgálni, akkor a lustaság az ellenállás jele. Obstrukció és polgári engedetlenség. Csakhogy jogállamban a bujkáló dologtalanságot polgári engedetlenségként összekacsintással díjazni öngyilkosság. A dolgozó emberek közveszélyes munkakerülése ugyanolyan társadalmi kór, mint a népességfogyás. Legyünk egyszer őszinték önmagunkhoz és mondjuk ki, a politikai elit iránti mélységes undor, a korrupció feletti felháborodás olykor csak arra jó, hogy az így megszerzett erkölcsi fölény birtokában rosszul végezhessük a saját munkánkat, és elmeneküljünk a felelősségvállalás, az igazi civil kurázsi elől. Miért? Mert ezeknél mi csak jobbak lehetünk. Bliccelhetünk halálunkig, akkor sem leszünk képesek összecsalni Lady BKV százmillióját. A tökéletesen leszerepelt hatalom a mi folyamatos linkségünk tökéletes alibije, avagy, ahogy Lajcsi énekelte: link, link, mindenki link, az ígéret semmit sem ér…
Uraim! A neokommunisták ellopták tőlünk a munkát. A munka értelmét, jelentését, méltóságát és tisztességét. És az ígéretek számonkérésének jogát. Ha megígérted, hogy visszahívsz, hívj vissza, helló. Itt kezdődik a jó hely, és nem mondtam most sokat. A neokommunisták ellopták tőlünk a munkát, ám úgy lopták el, hogy nálunk marad, csak épp nem tudunk róla. Nem náluk van, hanem nálunk. Akármikor elővehetjük a szekrényből, leakaszthatjuk a szögről, és frissen vasalt öltönyként magunkra ölthetjük. Ha vágyunk az, hogy Magyarország egy jó hely legyen ismét, új munkaviszonyt kell teremtenünk. Az új munkaviszony lehetne az új közmegegyezés. Aligha véletlen, hogy a Fidesz programjának epicentrumában a munka áll. A Fidesz már valamit sejt. Már valamit tud. Ráérzett a Kádár utáni Magyarország egyszerű lényegére, amely nem más, mint egy új munkaviszony kötelessége. A kényszer helyett. Újra kell teremtenünk a munkához való viszonyt. Ennek csak egyik, bár elengedhetetlenül fontos előfeltétele a bérek felzárkóztatása az európai normákhoz. Ugyanilyen fontos a lélek felzárkóztatása is az önrendelkezés állapotához. Megértenünk, hogy nem a tanár kedvéért tanulunk és nem a főnök kedvéért dolgozunk, hanem a magunk és az ország javára. Magyarországból jó hely csak egy új munkaviszony által lehet. Az új munkaviszonyt pedig az jelzi, hogy nem szorul össze a gyomrod akkor, ha hivatalba kell menned, vagy netalántán a fürdőszobádban elkezd a csap csöpögni. Mert az, hogy a vonat pontos, egy dolog. De ha a vízvezeték-szerelő aznap jön ki, és nem késik, akkor Magyarország megérkezett.

A szerző író