Ha tudunk az F5, F6 létezéséről, az F4-et be is járhattuk szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, vajon hol és mi lehet az F1, F2 és F3? Ez nem találós kérdés, nem is sakkjátszma, hanem a Budapest alatti, egykor szigorúan titkos bunkerek kódjai. A négyes, ötös és hatos a metróvonalakhoz kapcsolódik, az előbbi különleges atombunker, ahová a BKV polgári védelmi irányító központját, a városfejlesztési és kereskedelmi minisztérium apparátusát, no meg persze a pártelitet menekítették volna, összesen mintegy kétezer embert, ha a gonosz imperialista Nyugat netán atomcsapást mért volna székesfővárosunkra. A nagyjából a Szabadság tér alatt negyven-ötven méteres mélységben kiépített létesítmény nukleáris védelem szempontjából hármas fokozatú – egyes, legmagasabb fokozatút állítólag csak hegy gyomrában lehetne biztosítani. A 2-es metró vonala négyes, a felszínhez közelebb futó 3-as pedig ötös fokozatú, vagyis például a Kossuth téri megállóba terelt emberek nagyobb eséllyel éltek volna túl egy atomcsapást, mint az Élmunkás, bocsánat, Lehel téren meglepettek. A járatokban összesen 220 ezren fértek volna el, az elvtársakon kívül főként a metróvonal környékén lakók és a közelben dolgozó gyári munkások. A vonalakat átlagosan hárommegállónként szektorokra lehetett osztani, minden egység önálló áram-, levegő-, víz- és egészségügyi ellátással rendelkezett. Riadó esetén viszont mindenkinek magának kellett volna gondoskodnia háromnapi hideg élelemről.
A metróvonalak építésén a legkülönfélébb emberek dolgoztak, a BKV főmérnöke szerint a vidékről lefüggönyözött buszokkal felhozott bányászok a bunker ásásakor úgy tudták, a földalatti gyorsvasút (egykor így hívták) alagútján dolgoznak. A munkások között politikai okokból félreállított értelmiségiek, művészek is voltak, Darvas Iván például egy időben az Astoriánál csákányozott. A munka 1949-ben kezdődött, az acéltübbingeken az 1951-es évszám látható. A munka 1953-ban lett kész. Feltehetőleg a Parlament felé is vágtak járatot, de Vajda Zoltán főmérnök azt mondja, ennek nem leltek a nyomára, olyan térképet sem kaptak, amely feltünteti az alagutakat. Ugyanígy a sejtelmes F1, F2, F3 objektumról sem tudnak – legalábbis a főmérnök állítása szerint – semmit a vállalatnál.
Vajon újabb BKV-botrány várható? – tanakodunk séta közben, keresve az okát, hogy vajon miért hívott meg a közlekedési vállalat harminchárom újságírót a korábban szupertitkos védmű bejárására. De Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója állítja, pusztán arról van szó, hogy az egyik bulvárlaptól megkeresték őket, és engedélyt kértek a lejutáshoz. A vállalatnál pedig azt gondolták, jöjjön inkább egy egész újságírócsoport. Kétségtelen, ebből az élményből kár lett volna kimaradni. Hiába használjuk naponta, a metró világa, főleg ami az állomásokon túl van, talán mindannyiunk számára egy kicsit misztikus. Bő fél órája ment el az utolsó metrószerelvény, amikor a sínek közé ereszkedünk a Kossuth téri megállóban, és a Deák Ferenc tér felé vesszük az irányt. Oda, ahová, azt hittük, nem öngyilkos szándékú civilként legfeljebb akkor juthatunk le, ha a Kontroll 2-ben Csányi Sándor helyett ránk osztják a föld alá visszatérő Bulcsú szerepét.
De aztán megtudjuk, bejutottak mások is, csakhogy előtte titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük. Ettől persze még mindenki tudni vélte a Rákosi-bunker létezését. Más kérdés, hogy maga Rákosi elvtárs legfeljebb egyszer járt lent megtekinteni a létesítményt, szerencsére sosem kellett használni. A polgári védelem és 1981 óta a BKV – ekkor vette kezelésbe a közlekedési vállalat a bunkert – munkatársai viszont rendszeresen lejönnek ide, igaz, az utóbbi időkben jórészt csak a beszivárgó vizet szivattyúzzák, s a dohos levegőt próbálják frissíteni. (Bár találunk néhány kilapított sörösdobozt is, amely aligha származhat hajléktalanoktól.) A labirintus állapota rendkívül leromlott, az egykori berendezést eltüntették, s a BKV-nál vagy a fővárosi önkormányzatnál húsz év alatt sem jöttek rá, miként lehetne hasznosítani a bunkert. Bejutni csak a metró alagútján keresztül lehet, így kizárólag éjszaka megközelíthető, hacsak nem nyitnak újra lejáratot a Szabadság téri szellőzőtől vagy az épp fölötte található Steindl Imre utca 12.-ből. Utóbbi helyen jelenleg építkeznek, a valamikori lift nem használható.
Leleményes vállalkozók már kezdeményezték, hogy nyíljon meg itt a világ egyetlen atombunker-romkocsmája, egy egészen biztonságos hely, csakhogy a tűzoltóság szerint sehogy sem oldható meg, hogy a több száz szórakozó ember szükség esetén gyorsan ki tudjon menekülni. Egy másik társaság gombát termelt volna itt, ám ez a terv is meghiúsult. Többen azt javasoljuk, alakítsák borospincévé az egész labirintust, csakhogy Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese a bunker pocsolyájában tocsogva elmondja: a Nokia Siemens Networks TraffiCOM Kft. nevű cég, amelyben a BKV egyszázalékos tulajdoni résszel rendelkezik, már kibérelte a létesítményt. (A társaság 99 százalékos tulajdonrésze a Nokia Siemens Networks Kft.-é.) Állítása szerint a társaság telekommunikációs-távközlési célokra kívánja hasznosítani az alagútrendszert, de hogy tizenhat szintnyi mélységben a föld alatt miként lehet telekommunikálni, az nem derül ki. Fejlámpáinkkal próbálunk nem a szemébe világítani, nehogy félreértse a helyzetet. A vezérigazgató-helyettes így is elárulja, a cég havi mintegy kilencvenezer forintért béreli a körülbelül 3500 négyzetméteres objektumot, ami meglehetősen alacsony összegnek tűnik, többen licitálni is kezdünk rá. Gyorsan hozzáteszi: a társaság a bunkerből származó nyereségének húsz százalékát is átadja a BKV-nak. Csakhogy az utóbbi másfél évben semmit sem kezdtek vele, így a remélt haszon is elmaradt. A bunker most is üres, úgyhogy hiába keresünk, a bérlő cég neve ellenére még Nokia-dobozokat sem találunk odalent.
origo.hu
Hajmeresztő szökési terv Esztergomban
