Nem sikerült bebizonyítani továbbra sem, hogy Jozef Rohác ujjlenyomata szerepel azon a pokolgépen, amellyel Seres Zoltán vállalkozót akarták felrobbantani ismeretlenek 1997 nyarán. A korábban a négy áldozatot követelő Aranykéz utcai merénylettel is összefüggésbe hozott szlovák férfi büntetőpere tegnap szakértő meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Bíróságon. Az eljárásban nem sikerült tisztázni annak a töredékes ujjnyomnak az eredetét, amelyet a rendőrség szakemberei – állításuk szerint – a Seres ellen használt bomba egyik alkatrészén találtak. Korábban beszámoltunk róla, hogy a bűnjelet sokáig nem is találták a hatóságok, mert annak tisztázatlan körülmények között nyoma veszett a rendőrség raktárából. A pokolgép darabját a tűzszerészszolgálat egyik tisztje aztán néhány hónapja bemutatta a bíróságon.
A perdöntőnek szánt bizonyítékot azonban nem iktatták, a szakemberek nem tudtak beszámolni arról, hogy ki, mikor, milyen módszerrel vett róla mintát, s miképp dokumentálta. A bűnjelről nem lehet újabb ujjnyomot venni, mert azt számos rendőr összetapogatta azóta, s azt sem lehet tudni, hogy milyen körülmények között őrizték. Az említett tiszt egy egyszerű papírzacskóból húzta elő a bíróság előtt, s nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért találta egyezőnek a rajta talált nyomot Rohácéval. A korábban többször büntetett férfi ujjlenyomatait és egyéb mintáit a nyomozók kikérték Szlovákiától, de az összehasonlításhoz átadott adatokról sem derült ki, hogy azokat miképp szerezték be, mert ezekhez sem mellékeltek semmilyen dokumentációt. A Seres Zoltán elleni említett, sikertelen merénylet után szemtanúk beszámoltak egy autóról, amelyből két férfi figyelte a vállalkozó házát. A kocsit később megtalálták a nyomozók, de abban egyetlen, Roháctól származó mintát sem találtak, s a tanúk sem ismerték fel a szlovák férfit. A perdöntő bizonyíték a bombán talált nyom lenne, de annak említett hiányosságai miatt – szakemberek szerint – a bíróság ki is zárhatja azt az eljárásból. Ennek következménye lehet, hogy Jozef Rohácot akár fel is menthetik a vádak alól. A férfi védője tegnap kérelmet adott be, hogy a terhelt szabadlábon védekezhessen az eljárásban, de ezt a bíróság elutasította. Érdekesség, hogy a kilencvenes években elkövetett robbantásos merényletek, a Terjék István vállalkozó elleni vagy az Aranykéz utcai tárgyi bizonyítékai közül számosnak veszett nyoma a nyomozó hatóságoknál.
Jozef Rohác büntetőpere szeptemberben folytatódik.

Új módszerekkel támadnak a csalók – félelmetes, mennyire könnyű csőbe húzni