Kiszáradt diófa

Három nő ül a diófa alatt, egy nagy, elhanyagolt kertben, valahol Marakesben. Imádkozva várják a világvégét. Hogy hol van Marakes? Nem a távoli Marokkóban, hanem Szlovákiában, talán a lengyel határ közelében. Persze Marakes nem valóságos település, vagy legalábbis nem úgy valóságos, mint a térképen szereplő többi falu. A fiatalon elhunyt szlovák író, Václav Pankovcín alkotása, ahogyan a három nő is az. Különös, titokzatos világban élnek, amely csak néhány ponton érintkezik az élettel, de nehéz lenne megmondani, hogy tulajdonképpen melyek is ezek a pontok. Annyi bizonyos, hogy Szlovákiában tengetik napjaikat a XX. században. A történelem jószerével csak díszletszerűen vonul el mellettük, hiszen az ismétlődő tragédiák miatti önmagukba zárkózásuk lehetetlenné teszi a történelemben való valóságos létezésüket.
Elvonul mellettük a század, megnyomorítja életüket, de sohasem válik főszereplővé. A kisregény középpontjában a három nő bizarr magányossága áll. Nem úgy élnek ők, mint a század többi nyomorultja, akiket gazdasági kényszerek, társadalmi berendezkedések vagy ideológiák tesznek végtelenül magányossá és kiszolgáltatottá. A három nő magányossága tudatosan választott létforma, talán védekezés, de mindenképpen deformáció. A szegénység éppúgy díszlet körülöttük, mint a zsidók bevagonírozása, a kollektivizálás vagy Marakes részben archaikus élete.
Ülnek a diófa alatt, és imádkozva várják a világvégét. Vagy inkább az örök mennyei dicsőséget. De életük sokféle torzulása miatt vágyaik sem tiszták. A remélt mennyország végtelenül üres, sötét, reménytelen, ahonnan csak visszakívánkozni lehet a valóságos élet megpróbáltatásai közé. A nők élete szorosan kötődik a hagyományos falusi vallásossághoz, de nem tud belesimulni. A világgal szemben érzett gyűlölködő indulataik és az elfojtott szexualitás öntörvényűvé teszi őket, ami miatt a közösség sem tudja befogadni a három nőt – három generáció képviselőjét. A három boszorkányt.
Persze lehetetlen kideríteni, hogy a kisregényben mi is a valóságos élet része, hiszen a nők kertjében időről időre megjelennek az angyalok, s az Örök Zsidó is ott bolyong Marakes körül. De ezek az alakok nem a transzcendens valóság küldöttei. Martuska angyala egyszer csak borostásan jelenik meg, barnára sült arcából világít világoskék szeme, csodálatos illatot áraszt, és egyre többet simogatja a kislányt. Végül már egyáltalán nem hasonlít angyalhoz, néha ittas, és dohányzik, Martuskának pedig nagyon is tetszik a kert végében vagy a pajtában megtapasztalt „mennyei boldogság”. A három nő hiába várja lehunyt szemmel a világvégét, amelyet tulajdonképpen magukban hordoznak. Lassan megöregednek, a kiszáradt diófát motoros fűrésszel vágatják ki. Az elárvult padon várja őket az Örök Zsidó.
(Václav Pankovcín: Három nő a diófa alatt. Ford.: Ábrahám Barna. Magyar Napló, Budapest, 2010. Ára: 1260 forint)