Víz és olaj

A hetvennégyes év, a hetvennégyes átkozott, legeslegrosszabb év, nem jön, remélem, több ilyen – énekelte Cseh Tamás valamikor az országos pangás időszakában. Hetvennégy ősze azonban nem csak szellemi értelemben lehetett a „legeslegrosszabb” az országban. Különösen rideg, nyirkos október volt, hetekig esett az eső, mindent és mindenkit megbénított az ötven éve nem látott, erre a hónapra egyébként nem jellemző időjárás.
Egyre több volt a belvíz – összesen hatvannégyezer hektárnyi területet vont uralma alá –, északon az átlagos mennyiségű víz háromszorosa árasztotta el a földeket. Csehszlovákiából szintén megduzzadt folyók hömpölyögtek át szürkén, szeméttel tele a határon. Október végén már kritikus volt a helyzet, főleg a Sajó, a Bodrog, a Bódva és a Zagyva mentén. A mindenütt támadó víz elől honvédségi helikopterrel kellett kimenteni jó néhány kazincbarcikai ház lakóját, északabbra is majd tízezer embert költöztettek ki.
Az egyik legnagyobb veszélyt a Bodrog rekordot döntő megduzzadása jelentette. A folyó jobb oldalát a Zempléni-hegység határolja, arra nem találhatott utat a víz, így kétszeres erővel próbált áttörni a bal part nem túl erős védőgátján, hogy elárassza az egész Bodrogközt. A korabeli sajtóbeszámolók szerint a háromnapos, éjszakánként fáklyafény mellett folyó munkában többen szemhunyásnyi alvás nélkül vettek részt, egy homokzsákokat fuvarozó teherautó-sofőr például három napon át volt szolgálatban. A speciális vízvédelmi alakulatok bevetésével végül sikerült elhárítani a legnagyobb veszélyt, a Bodrogköz megmenekült.
Többen felvetették az illetékesek felelősségét, ugyanis számos helyen ki sem volt építve az árvízvédelmi töltés. Pedig tanulhattak volna a négy évvel korábbi pusztító felső-tiszai vízözönből: akkor több mint negyvenezer embert, helyieket, katonákat, munkásőröket, állami gondozottakat kellett munkára vezényelni. (1974-ben csak tizenkétezret.) Közben kiáradt a Szinva, Miskolc utcáin hömpölygött a víz, körülfogta a városi vízmű épületét, mintha szándékosan ment volna épp oda.
Betört az ár a visontai szénbányába is. A francia kommunista pártvezetőről, Maurice Thorez-ről elnevezett külszíni fejtéses bányaszakaszba kétszázezer köbméter víz ömlött a mellette folyó Bene-patakból. Történt ez annak ellenére, hogy speciálisan kialakított úgynevezett övcsatornarendszer védte a területet és a több százmilliós munkagépeket. A kisebb katasztrófa miatt néhány napra szinte teljesen leállt a Gagarin (ma: Mátrai) Hőerőmű, mert nem kapott szenet. (A hatvanas években egyébként azt tervezték a bánya fejlesztése érdekében, hogy felszámolják Visonta községet, a lakókat kitelepítik. Az ötlet ugyan nem valósult meg, de mintegy tíz éven át semmit nem fejlesztettek, a házépítést is megtiltották, így a település sokáig csak vegetált.)
„Halló, Kunság, halló, Kunság! Rohamcsónak indul a sodronyanyaggal, és indítom a vontatót is!” – mondta be egymás után vagy háromszor az URH-ba a védelem vezetője. A térségbe vezényelt Kunság nevű tanyahajót hívta, amely egy előre nem látható környezetikatasztrófa-veszély miatt tűnt föl a szintén áradó Tiszán. Csehszlovákiában ugyanis az áradat lendülete és a hordaléktömeg kettétört egy olajvezetéket. Ennek következtében mintegy ezerötszáz tonnányi olaj ömlött a Sajóba, s nagy sebességgel haladt Miskolc irányából a Tisza felé. A Kiskörei-víztároló felett uszályokkal akarták felfogni a szennyezést, az úszó olajat merülőfalakkal próbálták bekeríteni. A nyolc-tíz kilométeres sebességű sodrás és a hordalékok miatt sokáig képtelenségnek tűnt a fal víz alatti kifeszítése. A Kapitány névre hallgató, felsőbb szakaszon állomásozó kis hajó már jelentette az első olajfoltok megjelenését, amikor végre munkába állhattak a merülőfalak, s megmenekülhetett Szolnok ivóvízellátása. (Azokban a napokban az áradással szinte természetszerűleg együtt járó vízszennyezés miatt számos észak-magyarországi városban lajtból mérték a vizet.)
A majdnem egy hétig zúduló ár hamar apadni kezdett (ebben nyilván a naposra forduló idő is segített), de feltehetően milliárdos kárt hagyott maga után. A vízállás azóta sem volt olyan magas a Sajón és a Bódván: 400, illetve 286 centiméterrel tetőzött. Ám most mindkét folyón megdőlt a rekord: május közepén 402, illetve 291 centimétert mértek.