Május végére befut a tavasz

Jobbára naposan, csapadékmentesen indul a hét, csütörtökön azonban ismét egy hidegfont érkezik, nagy változást azonban már nem hoz.

2025. 05. 26. 6:23
Tavaszias hetünk lesz. Fotó: Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha lassan is, de melegszik a levegő, és május végére megérkezik a tavasz. Hétfő reggelre a Dunántúlon lévő vastagabb felhőzet szakadozik, napközben gomolyfelhős, napos idő valószínű. Ezzel együtt előbb a Dunántúlon lehet eső, zápor, a déli óráktól pedig a Tiszántúl kivételével elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél élénk, zivatarok környezetében átmenetileg erős lesz.

 A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható. Késő este 14, 19 fok valószínű. 

Éjszakára csökken a felhőzet, a legtöbb helyen derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Északkeleten lehet helyenként több felhő az égen, csapadék már nem valószínű. Az északnyugati, északi szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakul, de a szélcsendes, illetve hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. 

Kedden is napos idő várható gomolyfelhőkkel, egy-egy zápor, zivatar kialakulhat. Az északi, északkeleti szél több helyen megélénkül. Hajnalban általában 7, 13 fok valószínű, de a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb lehet. 

Délutánra 20, 25 fok közé melegszik fel a levegő. 

A hét közepén kevés, később ugyanakkor egyre több felhőre számíthatunk. Napközben csak egy-egy zápor, zivatar lehet, estétől ugyanakkor növekszik a csapadék kialakulási esélye. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. Hajnalban 7, 14, délután 20, 25 fok valószínű. 

Csütörtökön változó felhőzetre számíthatunk az ország legnagyobb részén többórás napsütéssel. Több helyen valószínű zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, viharos széllökések is előfordulnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

Hétvégén is hasonló időre számíthatunk, jobbára gomolyfelhős, napos idő várható, elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. 

Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, erős széllökésekre is számítani kell. A hőmérséklet hajnalban 9, 16, délután 17, 24 fok között valószínű. 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.