Ha e négyesből kerülne ki a 19. labdarúgó-világbajnokság győztese, az a fogadóirodákban komoly pénzt érne. E megállapításnak már a tavaly decemberi csoportbeosztás szisztémája megágyazott, hiszen az első kalapból a FIFA ranglistájának legjobbjai helyett a házigazda Dél-afrikai Köztársaság érkezett, amely jelenleg csak a 83. a sorban, az utolsó a vb-résztvevők között. Igaz, sosem volt erős, még saját földrészén se, persze ebben az is közrejátszott, hogy az apartheid- rendszer idején évtizedekre kiesett a sportági körforgásból. Aztán, miután 1994-ben visszakerült, 1996-ban megnyerte a kontinensviadalt, 1998-ban és 2002-ben pedig vb-részvételt vívott ki. Ám mindkét alkalommal a csoportban ragadt, a 2006-os németországi seregszemlét pedig újra távolról szemlélte. A fő gond, hogy a legnevesebb játékosok – például a mindkét eddigi vb-szereplésen gólt szerzett Benni McCarthy – már túljutottak pályafutásuk delelőjén, a fiatalok viszont még nem elég jók. A legnagyobb ász a kispadon ül a brazil szövetségi kapitány, Carlos Alberto Parreira személyében, aki négy válogatottat vezetett már világbajnokságon, hazájáét 1994-ben a végső győzelemig. Most nem ez a reális cél, hanem a sporttörténelmi tett elkerülése, az eddigi 18 vb házigazdája ugyanis még sosem esett ki a csoportból.
A rendezőként először duplázó Mexikó sem 1970-ben és 1986-ban, bár a negyeddöntő mindkétszer megálljt jelentett. Kapuslegendájuk, Antonio Carbajal 1950 és 1966 között ötszörös világbajnoki résztvevővé nemesedett (őt követte Lothar Matthaus 1998-ban), egyéb sikerélmény nélkül. A közép-amerikaiak a vb-történet legtöbb vereségét szenvedték el (22), ám előbb 2009-ben megnyerték a CONCACAF-zóna kontinensviadalának számító Arany-kupát, majd huszáros hajrával, az Egyesült Államok mögött csoportmásodikként kivívták a dél-afrikai indulási jogot. Szakvezetőjük az egykori 59-szeres válogatott csatár, Javier Aguirre (előtte a helyi legenda, Hugo Sánchez, valamint a svéd Sven-Göran Eriksson is megbukott), soraikban ismert játékosnak mondható Marquez (Barcelona), Osorio (Stuttgart), vagy a 37 éves veterán támadó, Blanco (Veracruz).
A kétszeres olimpiai (1924, 1928) és világbajnok Uruguay diadalait (1930, 1950) követően csak azért nem tűnt el a süllyesztőben, mert a dél-amerikai selejtezők során ez szinte lehetetlen. Legutóbb is odaért legalább a pótkvalifikációt érő ötödik pozícióba, majd Costa Rica összesített 2-1-es felülmúlásával megváltotta az afrikai repülőjegyet. Az uruguayiak 14 kontinens-, azaz Copa América-diadalt, valamint két világklasszis csatárt, Diego Forlánt (Atlético Madrid) és Luis Suárezt (Ajax) tudnak felmutatni. Előbbi nemrég a Fulham elleni Európa-liga finálét döntötte el duplájával, utóbbi pedig a legtöbb gólt (35) rúgta az európai Aranycipőért folyó versenyben, azért lett csak ötödik, mert a holland bajnokság szorzója az elitligákkal ellentétben nem kettes, hanem másfeles. A kapuban Muslera (Lazio) is egyre jobb megoldásnak tűnik fiatal kora ellenére, a védelemben és a középpályán viszont komoly gondokkal küzd Oscar Tabarez szövetségi kapitány.
Francia kollégájának, Raymond Domenechnek papíron könnyebb a dolga, mert sokkal nagyobb a merítési lehetősége, ehhez és a négy évvel ezelőtti ezüstéremhez képest a hazai közvélemény-kutatások alapján a francia lakosságnak csak alig több mint a negyede bízik abban, hogy a gárda továbblép a csoportból, mindössze 7,4 százalék szerint sikerülhet újra finálét játszani, Domenech „tetszési indexe” pedig alig több mint húszszázalékos. Mindez vélhetőleg a vb-kvalifikációra vezethető vissza, amely során a gallok a szerbek mögött végeztek az európai 7. csoportban, a pótselejtezőn pedig csupán Henry kezének és a játékvezető (vaksi) szemének köszönhetően gyűrték le az íreket. A 9. helyen állnak a világranglistán, mégsem bíznak bennük, persze a jelenlegi UEFA-elnök Michel Platini vezette nyolcvanas évekbeli tündöklés (Eb-arannyal, vb-elődöntőkkel), majd a Zinedine Zidane fémjelezte 1998-as vb- és 2000-es Eb-diadal, vagy éppen Just Fontaine 1958-as vb-gólkirálysága bronzzal megspékelve magasra tette a mércét. A 2006-os ezüst bravúrnak számított a javából, azóta többen – például a „fejelős” Zidane – befejezték vagy kiöregedtek, esetleg – mint Trézéguet-t – Domenech nem szereti őket. Ennek ellenére nehezen érthető az össznépi pesszimizmus, mert a Lyon és a Bordeaux BL-menetelése megmutatta a francia klubfutball erejét, a sztárgárdák tele vannak gallokkal. A válogatottban Ribéry vállát nyomja az irányítás súlya, a kapuban a lyoni Lloris állhat, a védelemben Gallas vagy Abidal biztos pont, középen Gourcuff kiváló, elöl Henry és Anelka kipróbált kettős. Akkor mi a gond? Majd meglátjuk. Egynek azonban egységesen örül a francia közvélemény: Domenech a vb után távozik a kispadról. Kérdés, milyen váltóbotot ad át Laurent Blanc-nak.
origo.hu
Kiderült, hogy ki a rejtélyes lottónyertes, aki óriásplakátot vett az Oktogonon
