A kisebbségek országgyűlési képviselete

A kisebb parlamentről szóló alkotmánymódosítás második passzusa a kisebbségek országgyűlési képviseletre jogosultságát mondja ki. E rész egyébként sokkal inkább alkotmányba illő, mintsem a parlament létszámának alaptörvénybe foglalása. Leginkább azért, amit korábban már többször is kifejtettem, mert az alkotmány logikája, és egyben az alkotmányozásé, mindig az alkotmányos cél rögzítésében áll. Nem tartalmazhatnak tátongó Hogyan? kérdéseket, amelyek szétfeszítik alapnorma jellegüket. Márpedig a kisebb parlamentről szóló alkotmánymódosítás első része, vagyis a kétszáz fős Országgyűlés tartalom nélküli alkotmányba foglalása nem felel meg ennek az alkotmányozó logikának.
Azonban örömteli, hogy a kisebbségek legfeljebb tizenhárom képviselői mandátumának alaptörvénybe foglalásával a Fidesz a Magyar Országgyűlés régi jogsértését kívánja orvosolni, hiszen az Alkotmánybíróság 35/1992. (VI. 10.) határozata a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviselete tekintetében fennálló mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, de az elmúlt tizennyolc évben egyetlen parlamentnek sem sikerült e jogot alapnormában rögzíteni. Ám a demokratikus cél kitűzése után figyelni kell a szabályozás minőségére és arra, hogy mindegyik hazai kisebbségnek reális esélye legyen arra, hogy a kedvezményes mandátumszerzésből etnobiznisz és politikai spekulációk által ne lehessen kizárni.
Kisebbségi elvárások
Az alkotmánymódosítás bűvös tizenhármas száma több kisebbség országos vezetését is bizalommal töltötte el, s azt hitték, hogy a megszerezhető mandátumszám egyben valamiféle biztosíték arra, hogy a tizenhárom hazai kisebbség mindegyike kap majd mandátumot, csak még az nem ismert pontosan, hogy hogyan. Nos, sajnálat, de ez tévhit. A kisebbségi képviselők „legfeljebb tizenhárom mandátumot szerezhetnek” kitétel korántsem azt jelenti, hogy mind a tizenhárom hazai kisebbség biztos mandátumhoz fog jutni a jövőben, bár ez alkotmányosan egyenlő jogállásuk alapján jogos elvárás lehetne részükről. Csakhogy az alkotmány rövid módosított paszszusa ezt jelenleg korántsem garantálja. Sőt a napvilágra került szabályozási elképzelések egy másik alkotmányos s egyben választójogi elv alapján, az arányosság elvének érvényesítése mentén kezdené meg a kisebbségek parlamenti képviseletéről szóló javaslat tárgyalását.
A törvényalkotóknak három fontos, eddig több hazai és nemzetközi fórumon tisztázott elvet kell szem előtt tartaniuk egyszerre. Az első az, hogy olyan törvény szülessen, amelyik az alkotmányos keretek figyelembevétele mellett mind a tizenhárom kisebbségi közösség számára reális esélyt (!) kínál az országgyűlési képviselői mandátum megszerzésére. A második, hogy a kisebbségi országgyűlési képviselőket a kisebbségi választópolgárok kedvezmények igénybevételével válasszák. S a harmadik, már tisztázott elvárás, hogy a kisebbségi képviselőket ugyanazok a jogok illessék meg, mint az általános szabályok szerint megválasztott képviselőket, azzal a különbséggel, hogy ők csak kisebbségi jelölőszervezetek által létrehozott frakcióhoz csatlakozhatnak. Ebből pedig következik, hogy nem tekinthető jogi értelemben kisebbségi képviselőnek az, aki valamely kisebbséghez tartozik, de nem a kisebbségekre vonatkozó szabályok alapján lett képviselővé választva.
Versenyhelyzet, pártszerű viselkedés
Az első jelentős csapdahelyzet a kisebbségek versenyeztetéséből születhet. Vagyis abból a helyzetből, hogy a tizenhárom hazai kisebbség nem az egyenlőség elve alapján kapna egy-egy mandátumot, hanem egymással versengve lélekszámuk, vagyis az arányosság elve szerint, valamint a melléjük társuló politikai szövetségkötések alapján. Így viszont mondjuk a cigányság három-négy, a németek két-három mandátumot is szereznének a „legfeljebb tizenhárom”-ból, míg olyan történelmi kisebbségek, mint az örmények vagy a ruszinok, akik sem pártpolitikai paktumozásokban, sem lélekszámban nem képviselnek jelentős erőt, soha a parlamenti képviselet közelébe sem kerülhetnének. Vagyis az elvárt reális képviseleti lehetőség számukra ellehetetlenülne.
Ugyanennek a rendszernek másik veszélye lehet az, hogy a szomszédos országok kisebbségei szintén kiszorulhatnak e versenyben a reális parlamenti képviselet lehetőségéből. Képzeljük csak el annak a nemzetközi visszhangját, ha a kisebbségek versengésében nem jutnának mandátumhoz a szlovákok, a románok vagy az ukránok. Mit mondana a magyar diplomácia erre a helyzetre? Hogy nem voltunk elég előrelátók a jogalkotásnál…?
Másik veszély, hogy a kisebbségek versenyeztetése egymással egyben pártszerű viselkedésükhöz is vezetne hosszú távon. Ez részben a listaállításaiknál kényszerű szövetségkötésekhez – vagyis kisebbségi közös listákhoz – vezetne, míg az egymással versengőket ellenséggé tenné a zsákmányért való küzdelemben. Mindez integrációellenes és megosztó jelleget adna a kisebbségi mandátumszerzés folyamatának, ami semmiképp nem lehet célja egy demokratikus szabályozásnak.
Következő csapdahelyzet lehet, hogy a kisebbségi mandátum betöltésének jogi vitájából ma teljesen hiányoznak a kisebbségek hivatalos képviselői és szakértői. E munkába elengedhetetlen, hogy be legyenek vonva a tizenhárom hazai kisebbségek is. A paritásos bizottság elé kerülő javaslatokat nem lehet rákényszeríteni a hazai kisebbségekre úgy, hogy ők maguk nem fejthetik ki álláspontjaikat, és tevőlegesen nem vesznek részt a jogalkotási folyamatban. Tárgyalási joggal a bizottság meghívhatná az Országos Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségét, s három általuk delegált taggal képviseltethetnék magukat e fontos alkotmányozó munkában.
Tisztázandó alapállások
A kisebbségek képviseletének szabályozása, mint látjuk, különösen nagy figyelmet igényel. Ugyanis egy nem átgondolt szabályozás nagy társadalmi, politikai konfliktusokat és komoly nemzetközi veszélyeket rejthet magában. A jogalkotónak nem szabad kinyilatkoztató módon eldöntenie, hogy az arányosság, és nem az egyenlőség elve alapján kívánja szabályozni a kisebbségi mandátumok betöltésének eljárását. Ugyanígy a pártmanipulációk lehetőségét minimalizálni kell e mandátumok betöltése kapcsán, s tiszta helyzetet kell teremteni a pártpolitikai szövetségekben politizáló kisebbségek szervezetei és a kizárólag kisebbségi mandátumért induló jelöltek között.
Szintén fontos tisztázni a kedvezmények jellegét és a szavazásra jogosultak körét. Már most látható, hogy a kisebbségi szavazópolgárok névjegyzéke nélkül, vagyis ha bárki szavazhat a kisebbségi listákra, hihetetlen politikai bizniszelés indulna be e mandátumok kapcsán, s a kisebbségi képviselet jellege és minősége – ismerve a magyar politikai erőtér természetrajzát – teljesen esetlegessé és pártszövetségek által kiszolgáltatottá válna már a második, 2018-as, kisebbségeket is képviselőnek választó országgyűlési választásokon.
A jelenleg ismert szabályozási tervek nagy problémája, hogy egymással konkuráló elvek vegyesen, nem tisztázott módon jelentkeznek benne, s a pártpolitikai spekulációk komoly lehetősége húzódik meg benne. Ezek tisztázása, a kisebbségek és külön felkért szakértők szakmai bevonása a bizottság munkájába, a lehetséges pártpolitikai spekulációk kizárása, valamint a szabályozás nemzetközi hatásainak elemzése mind olyan jogalkotói feladat, amelyhez nagy bölcsesség és valódi demokratizáló szándék kell, hogy húsz év után végre tényleges országgyűlési képviselethez jusson a tizenhárom magyarországi kisebbség.

A szerző politológus,
a Fővárosi Választási Bizottság volt tagja