Gömör megye Szlovákiának ítélt, ma is többnyire magyarok lakta déli részén található Berzéte (Brzotín). A Rozsnyó várostól három kilométerre nyugatra fekvő község múltja bővelkedik történeti forrásokban és jeles eseményekben, kőfallal kerített református temploma egyike a környék legjelentősebb középkori eredetű műemlékeinek. Bemutatását fölöttébb indokolttá teszi, hogy a Szlovákiai utazások 5. – bővített – kiadásában sem kapott helyet.
A Sajó Rozsnyót elhagyva szűk átjáró felé tart. Dél felől a Szilice–Aggteleki-karszt hatszáz méter magas sziklatömbje, északról a nyolcszáz méter fölé magasodó Pelsőci-fennsík szorítja össze a völgyet, amelyet a folyónak meg kell osztania a kassai országúttal és vasútvonallal. A fenséges táj látványát egyedül a semmilyen határt nem ismerő kőbányászat sebei csúfítják el. A főút néhány éve elkerüli Berzétét, ezzel megkönnyítve az 1300 lelkes – felerészben magyar – település életét.
Minden Brza, Brzeta, Berezina, Brezno típusú – nyírfát, nyírest jelentő – régi helynevünk szláv eredetű, az írásban első ízben 1243-ban felbukkanó Berzethe azonban már magyarrá lett személy-, illetve családnév. IV. Béla király az évben kelt oklevelében Berzéte falut – a Miskolc nembeli Domokos bán fia, Bors comes magtalan halála után – az Ákos nembeli Máté fiainak, Fülöp és Detre comeseknek adta a tartozékaival együtt. Az uralkodó meghagyta: ha bárkinek a határban aranymosás által kétszáz ezüstmárka értéket meg nem haladó aranya marad vissza, azt békésen megtarthatja, kétszáz márka felett azonban a harmadán felüli rész a királyi fiskust illeti. 1291-ben III. Endre az esztergomi érseknek adta Rozsnyót, a bányaváros határleírásában szerepelő Berzéte ekkor már a márkusfalvi – szepességi – Máriássy Batiz tulajdona. Három évtizedig elhúzódó pereskedés végén, 1321-ban Márkus mester okiratokkal bizonyította tulajdonjogát a Domokos fiak követelésével szemben. 1327-ben Berzéte kővárát említi egy ítélet, miszerint azt Márkus fia István – a faluval együtt – cserébe adta Batiz fia Miklós mesternek. Ettől fogva hosszan tartó, véres küzdelem folyik az érintett családok közt a birtokok jogáért, ami nem csoda, hiszen a környék ebben az időben, Károly Róbert uralkodása alatt Magyarország leggazdagabb nemesfémlelőhelyei közé tartozott. Az 1332. évi pápai dézsmajegyzék szerint Berzéte Boldogságos Szent Szűz-plébániájának öt márka jövedelmére harminc garas tizedet róttak ki, a negyedik legtöbbet a gömöri esperességben.
Az említett várat még az Ákos uraságok kezdték építeni a tatárjárás után. Jelentősége a XIV–XV. században nőtt meg, amikor Berzéte vámszedési jogot élvezett; végül a cseh husziták és a magyar rablólovagok fészke lett. „Castrum Berzethe” csekély maradványai ma is láthatók a Sajó jobb partján lévő magaslaton. Zsigmond király 1430-ban a Perényieknek adta át a települést, amelyben akkor 53 jobbágyportát írtak össze. Közelében pálos rendi kolostor is épült a vegyes házbeli királyok korában: a XIX. század végi Gömör-monográfia Berzéténél mesél róla – még templomos lovagokat is szóba hozva –, a pálos rendi adattárban azonban csak a Sajón túli Gombaszög klastroma szerepel. Egy barokk kastély és négy kúria, valamint két templom található a helységben: a Szent Anna-plébániatemplom 1798 és 1803 között épült, a református egyház a XIII. század óta áll.
A főutcára merőleges – kelet–nyugati – tengelyű, tekintélyes nagyságú épületet magas kőfal keríti körbe. Vaskos tornyával a tatár, török veszély idején hasonlóképpen megerősített felvidéki és erdélyi templomvárakat juttatja eszünkbe. 1440 táján Giskra zsoldosai fészkelték be magukat a falai közé, két évtizeddel később Hunyadi Mátyás katonái füstölték ki őket. A templom kőből épült, kora gótikus stílusban, az 1250-es években elterjedő egyenes szentélyzáródású falusi egyházak sorában. A XIV. század derekán bővítették, ebből az időből származnak az apszis keleti és a hajó déli oldalfalán látható csúcsíves ablakok, illetve a boltozatot kívülről támasztó pillérek. Az északi oldalhoz csatlakozó második hajó jóval későbbi, az 1723-tól 1790-ig több ciklusban történt átalakítások során készült, a kazettás sík mennyezet és a csehsüvegboltozat egyaránt barokk kori.
Berzétét 1556-ban elfoglalta a török, lakói ettől fogva a füleki szandzsákbégnek adóztak. A többségükben református berzéteiek szabadon gyakorolhatták a vallásukat. A régi templomot a lutheránusok építették újra az 1600-as évek elején, gróf Máriássy Ferenc és neje, Debreczeny Judit 1631-ben aranyozott ezüstkelyhet, úrasztali ezüsttányért ajándékozott a gyülekezetnek. A templom régi harangjai a losonci Stephanides és Heidelberger mesterek öntödéjében készültek.
A tisztán magyar lakosságú Berzéte 1920-ban az első csehszlovák köztársasághoz került, az 1938-as bécsi döntés – Losonccal, Fülekkel, Rimaszombattal és Rozsnyóval együtt – visszaadta Magyarországnak. 1945-ben „helyreállt” a trianoni status quo, aminek következményeként mára a felére fogyatkozott a helybeli magyarok aránya.
origo.hu
Mohács, Berlin, Szent István – Évszámok, amiket illene tudni
