„Én paraszt? én?”

„»Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?« / Kérdi Laczfi hetykén, csak amúgy félvállra” – olvashatjuk a Toldi első énekében, amikor a lovon ülő nádorispán megszólítja Miklóst. Lekezelő a „paraszt” megjelölés, merthogy nemcsak mezőgazdasági munkával foglalkozó embert értettek rajta, hanem a becsmérlő szavak sorába is lépett. Példákat szolgáltatnak erre a közmondások is, jóllehet azt is kinyilvánítják, hogy „ha paraszt nem volna, kenyerünk sem volna”.
A parasztság szokásai, életmódja és kultúrája révén összetartozó társadalmi osztály. Kialakulása az ókorba nyúlik vissza, elkülönülő és meghatározó jelentőségű réteggé a feudalizmus idején vált. De tisztában vagyunk-e a paraszti gazdálkodás és társadalom átalakulásával, jól használjuk-e a fogalmakat attól függően, hogy mely történelmi szakaszról beszélünk? Most itt egy könyv, amely a hűbéri, a kapitalista, a szocialista és az újkapitalista korszakon keresztül kíséri végig a parasztság sorsát Magyarországon.
Az agrártörténelem mindmáig legnagyobb sorsfordulója a jobbágyfelszabadítás volt, amely nálunk 1848–49-hez fűződik. Érdekesség, hogy gróf Batthyány Lajos miniszterelnök még arról is gondoskodott, hogy küldöttek járják be a megyéket, és értesítsék az érintetteket arról, hogy megszűntek a hűbéri (nemes–jobbágy) viszonyok. A legdinamikusabb fejlődés a XIX. század második felére, az 1860–1880-as évekre esett, amikor a lakosság 80-90 százaléka mezőgazdaságból élt!
Vajon tudjuk-e, hogy a kapitalizmusban a nagy- és középbirtok hány holdat ölelt fel? Előbbi ezer hold felett lévő területet jelentett (a főnemesek, arisztokraták, főurak, hercegek, grófok, bárók kezében), utóbbi száztól ezer holdig terjedőt (köznemesi kézben). Tisztában vagyunk-e azzal, hogy kiket neveztek gazdag, közép-, kis- és szegényparasztoknak? (Sorrendben: az ötven–száz, a tizenöt–huszonöt, az öt–tizenöt, illetve az egy–öt hold birtokosait.) Kik voltak a mezőgazdasági bérmunkások, a gazdasági cselédek, napszámosok és summások? Erre is részletes választ kapunk a könyvben.
Jelentős teret szentel a kötet a parasztkutatás fénykorának, az 1930-as éveknek és a népi íróknak (Illyés Gyula, Szabó Dezső, Féja Géza stb.), akik a szociográfia eszközeivel tudósítottak a paraszti létformáról. Az 1945-ös földreform felszámolta a középbirtokot, ezzel megszakadt a polgárosodás folyamata. A politikai fordulat kötelezővé tette a beszolgáltatást, létrehozta a parasztellenes politika eszközei közül az egyik legméltánytalanabbat, a kuláklistát (a szó orosz eredetű) és a szovjet típusú kényszer-kollektivizálást (szövetkezetszervezést). A könyv írója kimondja, hogy ez utóbbival megszűnt Magyarországon a hagyományos vagy történelmi parasztság, illetve új tartalmat nyert. Ennek ellenére a szocializmusban még ezután is létezett egy utóparasztságnak nevezett társadalmi réteg, amely az 1970–80-as években felölelte a falusi társadalom többségét.
A rendszerváltáskor ismét megváltozott a helyzet. Hazánkban 2000-ben a termőföldterületek közel felén – új fogalomként – egyéni gazdák, a másik felén (nagy, családi és megélhetést segítő) társaságok gazdálkodtak. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak számának alakulása árulkodó: 1935-ben négymillió, 1950-ben kétmillió, 1990-ben 640 ezer, 2007-ben pedig 183 ezer ember élt a mezőgazdaságból.
Összességében világos, könnyen áttekinthető, az eddigi kutatásokat ötvöző, egy társadalmi osztály kihalását (átalakulását) jól érzékeltető könyv született, amely a fogalmak pontos kalauza is egyben. Megértük, hogy a „paraszt” szóhasználat már csak az elbeszélő költeményben vetődik fel – „Én paraszt? én?” –, vagy a sértések mezején.
(Kovács Teréz: A paraszti gazdálkodás és társadalom átalakulása. L’Harmattan Kiadó, Párizs–Torino, 2010. Ára: 2500 forint)