Hazánk és a Szentszék kapcsolatai

Ezerkilencszázhetvennyolc október 17-én az esti órákban gépkocsival együtt utaztunk vidékre egy kollégával, Gellértffy Istvánnal. A kocsiban szólt a rádió, a híreket mondta. Az első esemény, amely jelentős volt, arról tudósított, hogy Rómában a bíborosok testülete – a konklávé – a lengyel Karel Wojtyla krakkói érseket választotta pápának. A mellettem ülő barátom a hír hallatán csak ennyit jegyzett meg: „ezzel megbukott a kommunizmus”, amelyre én kifejezésre juttattam egyetértésemet. Mint kiderült, nem tévedtünk…
II. János Pál utazó pápa volt. Egyaránt járt Amerikában, ahol találkozott Ronald Reagannel, Angliában Margaret Thatcherrel, de ellátogatott Bécsbe is, sőt egyik első útja a hazánktól alig nyolc kilométerre lévő burgenlandi Darázsfalvára vezetett, ahol misét mondott, és a nagy tömeg, köztük több tízezer magyar hívő jelenlétében a magyar nemzet problémáit is érintette. A rendszerváltást követően egyik első útján Budapestre érkezett, ahol a Hősök terén mintegy százezer ember előtt tartott misét és mondott szentbeszédet.
Ilyen előzmények után megleptek a Magyar Nemzet június 4-i számának a számunkra oly fájdalmas Trianonnal is foglalkozó Egybeesések című írásának utolsó bekezdésében foglalt megállapításai. A szerző szerint a Szentszék kezdettől fogva a mai napig olykor egészen látványos elfogultsággal és részrehajlóan az utódállamok érdekeit képviselte a legsúlyosabb magyar sérelmek fenntartása mellett is. Az ezt követő illusztrációk felületesek és ellenőrizhetetlenek. Nem neveznek ki magyar egyházi vezetőt; vajon hol? Egyes területeken nincs magyar nyelvű szentmise. Kérdés itt is ugyanaz: hol? Felrója a szerző, hogy bukaresti látogatása alkalmával a pápa nem látogatott el Erdélyben élő magyar katolikusokhoz. Itt le kell szögezni, hogy a szentatyát a román állam és az ortodox egyház hívta meg. II. János Pál azért utazott Romániába, hogy látogatásával is hitet tegyen annak a szentmisében elhangzó könyörgésnek, amely így szól: add meg Uram az egyház teljes egységét! A látogatásnak ez volt a lényege.
Azért ne vegyük zokon, hogy a bennünket, magyarokat nagyon megbecsülő egyházfő saját maga alakítja ki a Vatikán egyházpolitikáját. Kétségtelenül ennek nagyon lényeges eleme a keleti egyházakkal való megbékélés, és Szentszéknél úgy gondolták, hogy ezt nem szolgálná egy erdélyi látogatás. Az írásban szereplő problémák megoldására hatásosabb eszközök is vannak, így a diplomácia, valamint a minél több és türelmes párbeszéd, egymás megbecsülése, hogy csak a leglényegesebbeket említsük.
Lehet, hogy a keleti politika napjainkban még ködkép, de az évszázadokban gondolkodó római kúriában reménykednek, hogy a köd egyszer felszállhat, a keresztények egyesülhetnek, és megújult erővel küzdhetnek az emberiség boldogságáért a gonosz ellen.
Isten adja, hogy így legyen!
Boross Imre
e-mail
n
Június 4-én megjelent írásom erősen korlátozott terjedelemben, a magyar katolikus egyházat érintő trianoni veszteségekről szólt. Egy újságcikk amúgy sem tudományos értekezés, ezért egyes kérdéseket csak felvetettem, részletes kifejtésükre nem vállalkozhattam. Írásomat nem láttam el jegyzetekkel, mi több, a források megjelölését is mellőztem, ennyiben vállalnom kell a felületesség és az ellenőrizhetetlenség vádját. Ennél sokkal nagyobb baj lenne, ha valóban – amint azt egy másik kedves olvasónk, dr. Sibalszky Zoltán vélelmezte – téves történelmi adatokat és a római katolikus egyházzal szembeni alaptalan vádakat írtam volna le. Ezt viszont még ironikus értelmezésben sem fogadhatom el. Cikkemben egyértelműen megkülönböztettem a római katolikus gyulafehérvári püspökséget az 1853-ban alapított görög katolikus gyulafehérvári érsekségtől. Román álláspont szerint ez az érsekség független volt a magyar egyháztól, ezzel szemben a hazai szakemberek úgy tartják, Trianon előtt a gyulafehérvári–fogarasi görög katolikus érseki tartomány is a magyar katolikus egyházi szervezet része volt. Így a trianoni szerződés Erdélyben nemcsak a négy római katolikus püspökséget (Nagyvárad, Szatmárnémeti, Temesvár, Gyulafehérvár) szakította ki hazánkból és juttatta Romániának, hanem a görög katolikus érsekséget is. (A pontosság kedvéért megjegyzem, az érseki székhely Balázsfalván volt.)
Az egyházszervezeti kérdéseknél lényegesen nagyobb indulatokat váltottak ki a Szentszéknek a trianoni döntésekhez és a magyar sérelmekhez való viszonyulásairól írott kitételeim. Katolikus, hívő, egyházunkhoz hű embereknek nehéz tudomásul venni, hogy az Apostoli Szentszék és maga XV. Benedek pápa kezdettől fogva egyértelművé tették: az utódállamok érdekei mellett állnak ki, a magyar egyház ezeréves jogai és érdemei ellenében is. 1919 márciusában gróf Batthyány Vilmos nyitrai és Radnai Farkas besztercebányai püspököt a csehek kiutasították hazájukból és áttették őket a határon. Korábban Novák István eperjesi püspök volt kénytelen Budapestre menekülni. A Szentszék ezt úgy értelmezte, hogy önként elhagyták szolgálati helyüket, s helyettük, valamint az elhalálozások következtében megürült püspökségek élére szlovák püspököket nevezett ki. A szlovákiai magyar híveknek azóta sincs magyar főpásztoruk. 1921 februárjában XV. Benedek pápa azt üzente a magyar püspököknek, hogy ne törekedjenek az addigi állapotok fenntartására, ne a múltra emlékezzenek, hanem a jelen bajainak orvoslására törekedjenek. Gróf Széchenyi Miklós nagyváradi püspök így fakadt ki: „Magyarország ezeréves katolikus múltjával mit sem törődve, egymás után olyan intézkedéseket tesz a Szentszék, amelyek az új államok erősödését szolgálják”. Erdélyben „nem a latin katolikusokat védik, hanem a román államot, mert futnak az unió illúziója után”. Széchenyi püspök 1921-ben mondott szavai érvényesek maradtak II. János Pál pápa romániai látogatásának idejére is. A pápa vajon miféle megállapodást, megbékélést remélt egy olyan tárgyaló féltől, amelyik tiltakozott az ellen, hogy saját híveit meglátogassa?
Reméljük, a keleti politika egyszer meghozza gyümölcsét, eredményes lesz a diplomácia, a türelmes párbeszéd, egymás megbecsülése. De ne áltassuk magunkat azzal, hogy a cél felé vezető úton a Vatikán tekintettel volt (talán egyszer majd lesz) a magyar egyház múltjára, történelmi jogaira, érdekeire.
Ugró Miklós