Lakájértelmiség és rettegési ária

Késő délután van, úgy fél hét felé. Az időjárás végre a júniushoz illő napsütést, meleget ígér, a Klubrádió Hatos című értelmiségi műsorában azonban már gyülekeznek a verbális felhők. Hangolásképpen ezt a hírt olvassa fel a bemondó: egy szászországi parlamenti képviselőt antiszemitizmusa miatt kitiltottak a parlamentből, terrorista zsidóállamot és virágzó holokausztipart emlegetett ugyanis.
Ungvári Tamás újabb vendége Konrád György, úgy is mint több könyv szerzője, és úgy is mint olyan szerző, aki Ungvári szavai szerint a Kádár-korszakban elnyomott, eltagadott író volt. Meg is kérdi tőle, hogy szerinte Konrád életében ez egy végleg elmúlt fejezet-e, vagy arra készül, hogy megint hasonló élményekben lesz része. Konrád azt mondja, cenzúrázni talán nem fogják, és arra sem számít, hogy reggel bekopog hozzá a rendőr, és bekíséri az őrszobára, de pártállami diktatúrát lát kirajzolódni, amelynek lehetnek hangulati, szokásbeli és intézményes eljárásbeli hasonlóságai a Kádár-rendszerrel.
Vártam, hogy a beszélgetőtársak kezdik-e virtuálisan csomagolni bőröndjeiket, mint az már megesett másokkal az előző Fidesz-kormány idején, de ezt már talán ők is unták volna, így furmányosabb formában került elő a téma, mégpedig úgy, hogy mikor Konrád a pártállami időkben Párizsban járt, megüzenték neki, ne térjen haza, ha nem muszáj. (Akadtak persze olyanok is, mint Márai, akinek esze ágában sem volt a személyével legitimálni a diktatúrát.) Konrád viszont hazatért három hónap múlva.
A klubrádiós rettegési ária azonban még nem ért véget. Konrád azt is érzékeli, hogy olyanok ezek a mostani idők, mintha a moziban szemből robogna a (kádárista) vonat. Mindenki fél körülötte attól, hogy kit rúgnak ki az állásából, kit lehetetlenítenek el, kit állítanak bíróság elé. És nem tud a saját köreiben olyan helyre menni, ahol ne rettegne az utolsó emberig mindenki. Ungvári hozzáteszi, hogy színészekről, írókról és másféle értelmiségiekről van szó, azokkal történik ám mindez a szörnyűség.
A hallgató bólint, hát persze. Mi legyen azzal az úgynevezett értelmiséggel, amely a rendszerváltás után lepaktált a Kádár-rendszer politikai örököseivel, és amely hagyta mentálisan és anyagilag is tönkremenni az országot, sőt asszisztált is a művelethez a saját kényelme érdekében? Mi legyen velük, ha lejárt a lemez, ha kiderült, hogy meztelen a király, és hogy Konrád szerint az őszödi beszéd afféle gyerekes csintalanság? Ha a szemkilövetőktől ő nem fél, és nem félti a magyarokat. Ne kerüljön az ilyenek helyére olyan értelmiség, amely hajlandó betartani a társadalmi szerződést, és amelynek szent a többség jólléte? És mi legyen a nokiás dobozosokkal meg a talicskásokkal? Nem ők és lakájértelmiségük a Kádár-korszak utolsó, itt maradt hordaléka?