Szocialista interpellációk özöne

Amikor egy politikust mint ördögöt festenek a falra, akkor a politika képzőművészet, amikor drámainak adják elő azt, aminek az ellenkezőjét is képesek hitelesen tálalni, akkor színművészet, amikor trükkök százaival vágnak bennünket gyomron, akkor bűvészet.

Még jóformán meg sem alakult a kormány, még meg sem történt az átadás-átvétel, még az államtitkárokat ki sem nevezte a köztársasági elnök, az új kormány tagjai még el sem foglalták munkahelyeiket, még be sem állították székük magasságát, amikor az idei országgyűlési választásokon csúfosan leszerepelt szocialisták interpellációk özönével árasztották el az új minisztereket.
Igaz, hogy az új kormány nem kért száznapos türelmi időt, mint ahogy az is igaz, hogy méltányosságot remélni az MSZP képviselőitől botorság lett volna. Annyi talán mégis elvárható lenne, hogy, tekintettel az árvíz okozta természeti katasztrofális vészhelyzetre, csak elodázhatatlan és tényleg fontos kérdésekben éljenek az interpellációs jogaikkal. Eléggé visszatetsző, hogy nyolc év kormányzás után szinte az első pillanattól az új kormányon kérik számon azoknak a súlyos társadalmi bajainknak a megoldását, amelyeket ők idéztek elő, vagy az ő tehetetlenségük miatt vált akuttá.
Ugyanakkor az is tény, hogy a kétharmados többség birtokában a parlamenti patkót eluraló jobboldal sem bánik kesztyűs kézzel a régi, megszokott politikai ellenféllel. A szocialisták elszólásaival feladott labdákat beszólásokkal csapják le, vagy egyszerűen hangosan kacagnak egy jót az utóvédharcot vívó képviselőtársaikon.
Lesz-e munka? – tette fel a fogósnak és ravasznak szánt kérdést az egyik nagyon szocialista képviselő, Harangozó Gábor, mire jött is a fideszes válasz tömören, lakonikusan Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztertől: „Lesz!”
Körülbelül ennél a harcmodornál kellett volna maradniuk az interpellált minisztereknek. Vagy idézniük kellett volna például a nagy tudású, súlyemelésben is szakértő Tukacs Istvánt, akire a gazdasági válságövezetek kezelését bízták rá kormánybiztosként az előző ciklusban. És 2008 őszén, amikor minden ellenkező kormányzati híresztelés ellenére valahogy mégis begyűrűződött a válság, és a Suzuki bejelentette, hogy elbocsát 1200 embert, a tajvani Foxconn komáromi és debreceni üzeme összesen 1500 dolgozójától készült megválni, akkor a nehézsúlyú politikus, Tukacs elvtárs azzal az örökbecsű nyilatkozattal tette baloldali személyiségét még emlékezetesebbé, hogy azt találta mondani: „pénzhiány nem lehet akadálya az elbocsátások kezelésének”.
Tukacs honatya mondatát csak azért örökítettük meg ily módon is az utókornak, mert ő is egy kőkemény interpellációval debütált a múlt héten az új parlamentben. Idézzük a képviselőt, mert megérdemli:
„Miniszter úr! Tisztelettel szeretném kérdezni: mire számíthatnak azok, akik devizában adósodtak el? Mit tervez a kormány? Mikortól tervez lépéseket az ő ügyükben? Mit jelent ez a segítség? Kiken segít? Valóban arról van-e szó, hogy szeretne a kormány közreműködni a devizahitelek forintra váltásában? Ha igen, akkor ki fogja ennek viselni a terheit? Valóban a bankvilág is terhet fog-e ebben vállalni? Érinti-e a költségvetést, és vajon érinti-e mindazokat, akik devizában adósodtak el?” Ezeket a kérdéseket zúdította rá Tukacs képviselő Fellegi miniszterre, akinek az ábrázata szemernyit sem komorult el, mert Tukacs képviselő az Index tudósítása szerint a legbékülékenyebb hangon adta elő mondandóját.
De ennek sem szabad bedőlni. A politika művészet, mondják. Amikor egy politikust mint ördögöt festenek a falra, akkor képzőművészet, amikor drámainak adják elő azt, aminek az ellenkezőjét is képesek hitelesen tálalni, akkor színművészet, amikor trükkök százaival vágnak bennünket gyomron, akkor bűvészet. Amikor a szakadék szélén egyensúlyozva próbál valaki országot vezetni, az pedig cirkuszi mutatvány. És ezzel már meg is érkeztünk a Kossuth térre.
De még mielőtt nagyon elkanyarodnánk az interpellációs tűzkeresztségen múlt héten áteső Fellegi miniszter válaszától, még arról is ejtenénk néhány szót, miként is oldották meg a szocialisták 2008 novemberében a devizahitelesek gondját. Tukacs földije Szabolcsból, Veres János, aki áfacsaló cég tulajdonosából lett pénzügyminiszter, és aki 2008 végén kilenc kereskedelmi bankkal írt alá megállapodást úgymond a „devizahitelesek védelmében”, így szólt: „Ennek célja, hogy csökkenjen a devizahiteles lakossági ügyfelek kockázata abban az esetben, ha a forint árfolyama jelentősen gyengülne.”
„A megállapodás értelmében, ha jelentősen emelkednének a törlesztőrészletek, az adós kérésére meg lehet hosszabbítani a törlesztési időszakot és ezért nem kérnek a pénzintézetek külön díjat. (…) Szintén a hiteleseket védi, hogy ha önhibáján kívül nehéz helyzetbe kerül az adós, akkor a törlesztés átmeneti könnyítésére kerülhet sor. A bankok rugalmasan kezelik a devizaalapú kölcsönök előtörlesztését, ha erre december 31-ig sor kerül, ez azonban már nem díjmentes. Nem arról van szó, hogy átvállalják az ügyfelek kockázatát” – hangsúlyozta annak idején Veres. És igazat szólt, nem vállaltak át semmit, és nem is oldottak meg semmit a problémahalmazból. Csak előidézték. Fontos megjegyezni azt is, hogy megállapodás mögött az állt, s ezt valahogy kiszerénykedte nyilatkozatából Veres tárcavezető úr, hogy a 25 milliárd dolláros gigahitelből – aminek a kamatterhét és tőketörlesztését majd mi nyögjük a következő évek során – átlapátoltak néhány milliárdot a kereskedelmi bankokhoz.
Tukacs István is megszólalt annak idején, méltatva a nagy megoldást, ő azt mondta, hogy „egyébként a bankoknak nyújtandó segítség egyben a magyar embereket és a vállalkozásokat is segíti, hiszen nagyobb biztonságban tudhatják az emberek a pénzüket.” A szocialista képviselő szerint aki ezzel ellenkezőt állít, „az szakmaiatlan és hazafiatlan is”. A bankok pedig, amelyeket hazafias alapon jól megtámogattak a devizahitelesek érdekében, egyébiránt busás nyereséget könyveltek el 2008-ban és 2009-ben is. Már csak a devizahitelesek gondja maradt a jobboldali kormányra.
Fellegi miniszter kipihent idegzettel érkezhetett az Orbán-kabinetbe, a békülékeny hangú Tukacsot sem küldte el melegebb éghajlatra. – Az sajnos nem megoldható, hogy minden hitelfelvevő hitelét forintalapúvá váltsuk, hiszen ez 24 milliárd eurós hitelállományt jelent. Ennek konvertálása megrendítené a forintot, és bedőlésével kellene számolnunk. Akik átváltással kívánnának élni, azok részére azonban létre lehet hozni egy alapot, amelynek segítségével a kockázatos, elsősorban jen- és svájcifrank-alapú hiteleket forintra lehet átváltani. Ez a megoldás már nyolc országban működik, a kormány is hozzálátott a lehetőség kidolgozásához – vázolta fel Fellegi Tamás a megoldási lehetőséget.
Amúgy az ellenzék dolga tényleg az, hogy kötözködjön. A következő években a szocialistáknak bőven lesz rá idejük, hogy az ellenzéki műfajt művészi szintre emeljék. Az eddig benyújtott interpellációik címe nem sok szellemi élménnyel kecsegtet. Például a „Mit jelent a személyre szabott szolgáltatás?” című interpellációra adekvát válasz lehetne, hogy „A személyre szabott szolgáltatás az, ha nokiás dobozba csomagolják.”
Vagy a „Nincs értelme feneketlen vödörbe önteni a pénzt?” típusú kérdésekre illik őszinte választ adni. Például azt, hogy „Nincs. És adóparadicsomba utalgatni sincs.”
Egy harmadik interpellációjuk címe így szólt: „Országblamázs?” Úgy hisszük, az már megvolt. Amit itt nyolc éven át előadtak.