Minél több Amerika van Európában és Lengyelországban, annál több Lengyelország lesz az amerikai és európai politikában. Így fogalmazta meg a Patriot rakéták moragi telepítésének politikai célját a minap Bogdan Klich védelmi miniszter. Nem gondolja, hogy a világ átalakuló erőviszonyai, Obama színre lépése, s az Egyesült Államok figyelmének más térségek felé fordulása közepette ez a kizárólag Amerikára fókuszáló tétel kissé elavult, s legfeljebb egyesek vágya, semmint realitás?
– Egyetértek. Közép-Európa Amerikából nézve ma már „egészséges”, problémáktól mentes hely, s nem érdemel különleges figyelmet. Nekünk azonban ettől még van feladatunk. Így például hídfőállássá kell válnunk. Európa is egyre fontosabb szerepet játszik az észak-atlanti szövetségen belül, de tény, hogy a NATO nem létezne az erős amerikai hadsereg nélkül. Még akkor sem, ha ma a terrorizmustól a civilizációs konfliktusokon, az energiabiztonságon át a kibertámadásokig már más jellegű kihívásokkal kell szembe néznie, mint akár másfél évtizede. Éppen ezért el kell gondolkodnunk azon, miként tudjuk erősíteni Európa biztonságát. Mennyibe fog ez kerülni? Aktívan, avagy inkább passzívan kell viselkednünk? Megannyi kérdés, amelynek megválaszolása elképzelhetetlen Európa és az Egyesült Államok partneri kapcsolata nélkül. Ebben a kontextusban kell értelmezni a Patriot rakétákat is, amely a mi biztonságunkat erősíti. Senkire sem irányulnak, mégis valamiféle biztosítékot nyújtanak. Segít például abban, hogy professzionálisabbá váljon a lengyel hadsereg.
– Húsz évvel ezelőtt még valóban az Egyesült Államok jelentette térségünk számára az alapvető biztonsági garanciát. Ma azonban már egy erős Európa lassan többet tud nyújtani. Már csak azért is, mert Amerika szemében leértékelődött a kontinens. Ebben a helyzetben nem lenne logikus inkább Berlin vagy Párizs felé fordulni?
– Ezért beszéltem arról, hogy a mi szempontjainkat követve aktívan részt kell vennünk a NATO stratégiájának újraírásában. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy Európának egyedül is meg kell tudni védenie önmagát, ez azonban nem jelenti egyben a régi típusú, Amerikához fűződő szoros együttműködés elutasítását. Persze, jobb lenne ezt a partnerséget az unió erőfölényéből működtetni. Mindez kiegészülhetne egy hatékony, Moszkvával folytatott, akár az információcserét is magában foglaló párbeszéddel.
– Ez azt jelenti, egyetért azzal, hogy az Európai Unió biztonságát, gazdaságát is erősíti a szorosabb együttműködés Moszkvával? Ez a párbeszéd a jövőben elmélyülhet azáltal, hogy a lengyel–orosz viszony enyhülésével elhárul az útjából egy akadály?
– Nem nevezném akadálynak a vitáinkat, de megértem, ha esetleg többek annak érezték. A kapcsolataink ugyanis tényleg rosszak voltak. Kereskedelmi háború dúlt Varsó és Moszkva között, s lefagytak a kapcsolatok diplomáciai szinten is. Oroszország azonban túl nagy ahhoz, hogy az ember úgy tegyen, mint aki nem veszi észre. Oroszország fejlődése az európai biztonság szempontjából sem elhanyagolható, így érdekünk a stabilitása társadalmi, gazdasági és politikai értelemben egyaránt.
– Fogalmazhatunk úgy, ahogy Brüsszel és Moszkva nem foghat kezet Varsó feje fölött, úgy Varsó és Brüsszel sem erősítheti a kapcsolatait Berlin megkerülésével?
– Erről a Kremlt kellene megkérdezni, de moszkvai kollégám, Konsztantyin Koszacsov egyik minapi írását olvasva ezzel ott is egyetértenek. S ha ez így van, az magyarázza a kétoldalú kapcsolatok javítására irányuló határozott törekvést is. Ami pedig a kérdés második felét illeti, azzal is egyetértek. Az előző kormányhoz képest ma a legnagyobb különbség, hogy nem Németország feje fölött akarjuk erősíteni befolyásunkat az EU-ban.
– S miként illeszkednek e lengyel–orosz enyhülésbe Varsó érezhető ambíciói a posztszovjet térségben?
– Ez a régió nagy kérdőjel, hiszen Ukrajna például az utóbbi években ugyancsak instabil. A narancsos forradalom után optimisták voltunk, ma azonban úgy látjuk, Kijev mind bel-, mind pedig külpolitikai céljai szempontjából elvesztegette az elmúlt öt évet. Janukovics győzelmével ugyan az öt évvel ezelőtti helyzethez képest csökkent az ország kettészakadásának veszélye, nem világos azonban, milyen irányban fejlődik az ukrán demokrácia. Ami az orosz befolyás erősödését illeti, az emberben természetes vágy, hogy hatással legyen a környezetére, s akadályozni próbálja a hozzá közel állók függetlenedését. A régió átalakulását nézve egyébként azt tartom logikusnak, hogy az első látványos eredményeket a kisebb országok produkálják. Így Moldova jó példát mutathat Ukrajnának, majd később Kijev Moszkvának.
– Jól értem, Moldovát a térség mai mintaországának tartja?
– Igen, szomszédai számára azzá válhat. Nagyra értékelem ugyanis azoknak az erkölcsi tartását, akik a parlamentben szemben álltak a diktatórikus törekvésekkel. Csupán egy szavazaton múlott ugyanis, hogy Voronin és a kommunisták maradjanak hatalmon. Különbözőségük ellenére képesek voltak az összefogásra is. A diktatúra leváltása ugyanis felülírta a szűken vett pártérdekeket. A következő választások csak igazolhatják a döntésüket. Az más kérdés, hogy a moldovai társadalom tagjaiban lesz-e annyi kitartás, hogy addig az országban marad. De hiszek a piac erejében is. Amikor ugyanis a falak leomlanak, a víz befolyik mindenhonnan. A moldovai piac pedig ígéretes lehet mind a keleti, mind pedig a nyugati tőke számára.
– Különleges kapcsolat fűzi Lengyelországot Fehéroroszországhoz. Varsó sokáig Minszk „ügyvédjeként” a legelkötelezettebben lobbizott az unióban a nyitás politikája mellett. Miként hat, befolyásolja-e egyáltalán ezt a törekvést a kisebbségek körüli feszültség?
– Jól ismeri a helyzetet. Ez most a legnagyobb dilemmánk. Egyrészről szeretnénk a legjobb kapcsolatot fenntartani szomszédunkkal, ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy élnek ott olyanok, akik fehérorosz állampolgárok, ám identitásukat tekintve lengyelek. Így sorsukba közvetlenül nem szólhatunk bele, legfeljebb bizonyos problémákra felhívhatjuk a figyelmet. Tisztában vagyunk azzal, hogy Varsó túlságosan kemény fellépése éppen a lengyel kisebbségre nézve lenne negatív hatással. Elvi kérdésnek tartjuk a kisebbségi és szabadságjogok betartását, ám nem szólunk bele Fehéroroszország belső ügyeibe.
– Egy éve működik az Európai Unió alapvetően lengyel javaslatra született keleti partnerségi programja. elégedett az eddigi eredményekkel?
– A hat partnerország más és más helyzetben van, közös azonban bennük, hogy mindenhol azt kérdezik tőlünk, mikor kapják meg a pénzt. Pedig ennek a programnak nem ez a lényege. Sokkal inkább a tapasztalatok átadása, az értékek közelítése, az európai standardok kialakítása. Lehet, hogy ez a régió országai számára kiábrándító, de az előbb említettek szempontjából a program sikeres. Így voltunk ezzel annak idején mi is. Összességében: lehetnék elégedettebb, de a helyzetet egyáltalán nem tartom rossznak.
origo.hu
Megállt Görög Zita szíve az M7-es autópályán – videó
