Még 2005-ben nyerte meg a lottót Francisco Guerrero, azonban egy befektetés miatt gyorsan hajléktalanná vált. A spanyol építőmunkás húsz éve 6,5 millió eurót, azaz 2,6 milliárd forintot nyert – eleveníti fel a történetet a BorsOnline a Ladbible cikke alapján.
Vakon megbíztam bennük, és tönkretették az életemet – megszólalt a lottónyertes, miután elbukta a mesés vagyonát
A nagy szerencse és a balszerencse áradásának anatómiája.

A férfi elhatározta, hogy nem szórja el a pénzt, és inkább befektette, de ezzel pórul járt, ugyanis nem értett a befektetésekhez, és a helyi bankártól kért segítséget. Azonban rossz pénzügyi tanácsokat kapott, és a teljes vagyonát elvesztette.
Azt mondták, hogy a pénz jó helyen lesz, hogy határozott idejű és kockázatmentes. Vakon megbíztam bennük, és tönkretették az életemet
– fogalmazott. Francisco Guerrero háromszor is találkozott a bíróságon a bankkal, 2016-ban, 2018-ban és 2020-ban. A bíróság végül arra kényszerítette a bankot, hogy fizessen a férfinek 1,06 millió eurót, azaz 426 millió forintot, és további 1,2 millió eurót, azaz 483 millió forintot a gyermekeinek.
További Külföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?
Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

Vadászgépek szálltak fel Lengyelországban
A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Súlyos támadás érte Odessza térségét
Több robbanás hallatszott.

Trump katonai akciót jelentett be
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?
Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

Vadászgépek szálltak fel Lengyelországban
A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Súlyos támadás érte Odessza térségét
Több robbanás hallatszott.

Trump katonai akciót jelentett be
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!