Bauhaus, Nagyvárad

L Á T - H A T Á SHatvanegy évi száműzetés után, 2009-ben visszakapta a nagyváradi püspökség a Hillebrandt tervezte barokk palotát. Az átadás-átvétel folyik, a Kőrösvidéki Múzeum új épületbe költözik. Az egy időre megürült termek alkalmat adnak arra, hogy kortárs magyar művészek munkáiból megrendezzék a Hommage Bauhaus ’90 című kiállítást.

Fiatal, friss művészet. Idén másodszor hirdette meg közösen Nagyvárad és Debrecen önkormányzata a Fresh Art képzőművészeti pályázatot a 35 év alatti, hivatásos fiatal művészek részére. A zsűri Nagyváradról 14, Debrecenből 11 művész összesen 41 alkotását ajánlotta a kiállításra. 2010-ben Fresh Art-díjat kapott a nagyváradi Oana Ecaterina Baruta képzőművész és a debreceni Csorján Melitta festőművész. A debreceni önkormányzat különdíját Catalina Mos képzőművész, a nagyváradi önkormányzat különdíját pedig Mallár Gabriella képgrafikus érdemelte ki. A pályázatra érkezett munkákból rendezett kiállítás a nagyváradi sétálóutcában, a Vizuális Művészetek Galériájában látható.

Különös következtetésekre adnak lehetőséget a történelmi egybeesések, párhuzamok, amelyek a nagyváradi kiállítás látogatóinak eszébe juthatnak a város vagy éppen Biharország egyik legszebb barokk épületében, ahonnan hatvanegy évvel ezelőtt a Kanonoksorra száműzték a római katolikus püspökséget, s amelyért a rendszerváltozás után is két évtizeden át kellett küzdenie Tempfli József püspöknek és másoknak. Már csak azért is, mert a Bauhaus mestereinek is az üldöztetés volt a sorsuk, az iskola csupán tizennégy évig működhetett német földön, ráadásul kétszer is költöznie kellett. Az egykori weimari hercegi székhelyről előbb Dessauba, onnan Berlinbe költözött iskolát a nácik szüntették meg, az ott született művek, könyvek egy részét mint az „elfajzott művészet” termékeit, dokumentumait megsemmisítették. Hatása azonban a mai napig tart, alapvetően meghatározta a XX. század építészetének, formatervezésének történetét, a vizualitásról való gondolkodást.
A lokális jelentőségű művészeti főiskolának indult Bauhaus akár azt a szellemi pezsgést is eszünkbe juttathatja, amely a Pece parti Párizst jellemezte a XIX–XX. század fordulóján – s amely mintha napjainkban újra egyre jobban jellemezné. Azzal a jelenséggel együtt, hogy ismét erősödik a városban élő művészek és a Kárpát-medence más, magyarországi vagy épp felvidéki szellemi műhelyei közötti együttműködés. Ebbe a folyamatba illeszthető be a Hommage a Bauhaus ’90 című kiállítás is, amelynek meghívóján a nagyváradi római katolikus püspökség és a Kőrösvidéki Múzeum emblémája szerepel, harmadikként pedig a budapesti A 22 Galériáé, amely a kiállítás anyagát összeállította. A tárlat alcíme a harmadik magyar képzőművész generációról beszél, ami többi között arra utal, hogy a kiállítók ugyanannak a Kassák Lajosnak a kései munkásságához kapcsolódnak, akinek köréből fél évszázaddal korábban a Bauhaus jó néhány főszereplője, például Moholy-Nagy is elindult világhódító útjára. Fajó János, Gáyor Tibor, Bak Imre, Konok Tamás, Nemes Judith, Maurer Dóra festményei a táblakép konstruktív szellemiségű megújításának szép példái, Haász István, Megyik János a tér és a sík összefüggéseit elemzik, Csáji Attila, Mengyán András az új eszközök, a fény művészetének a mesterei, Hetey Katalin, Ingo Glass, Haraszty István művei pedig egyszerre utalnak a Bauhaus egykori anyagkísérleteire, s tudatosítják, hogy a formai fegyelmezettség nem áll ellentétben a játékossággal, a vizualitás törvényeinek kutatása a társadalomkritikai mondandóval.