Egymillió édesanyám

Hatványozottan termeli újra önmagát a bürokrácia. A bürokraták bürokratáknak adnak munkát. A bürokraták bürokratáit bürokraták ellenőrzik. A bürokrácia leginkább nyomtatványokat jelent, adatgyűjtést, kitöltögetést, sorban állást és persze időt. Mindennek kommunikációs hozadéka is van: fölösleges íráspróbák, megismételt adatszolgáltatások, bonyolult nyelvezet, ésszerűtlen munkaszervezés. Az épeszű ember tudja, hogy lehetne egyszerűbben is. Ezért kibúvókat keres. Vegyünk sorra néhány bürokráciatünetet!

Kitöltögetők. A bürokrácia korábban az utazásokkal, kiküldetésekkel, ma leginkább a vállalkozásokkal, pénzügyekkel kapcsolódik össze. Az szja-bevallás minden oldalára, a pótoldalára is föl kell vezetni az adatokat: név, adószám… Ha szerencsénk van, tízszer is oda kell írni. Miért nem elég egyszer?
Ha tiszteletdíjat (honoráriumot) kapunk, és nem vagyunk számlások, akkor sokoldalnyi papírt kell kitölteni. Külön megbízási szerződést, külön szja-levonás-nyilatkozatot (iszonyatos bonyolult nyelvezettel), külön magánnyugdíj-pénztári nyilatkozatot (akkor is, ha nem vagyunk tagok). Valamennyi esetben név, adószám, lakcím, (édes)anyja neve. Talán egymilliószor leírtam már édesanyám nevét.
Külön nyilatkozni kell arról is, hogy ha év közben megváltozna valamelyik adat, akkor értesítem őket… Bruttó 5000 forintos, nettó körülbelül 3000 forintos szégyenletes honorárium esetén is. Miért nem elég egyetlen papír?
Ha számlások vagyunk, akkor sem könnyebb a helyzetünk. Túlbiztosításból kérik tőlünk a cégbejegyzés másolatát. Rajta van a világhálón. Az nem elég.
Egy pályázat beadásakor mindig kell cégbejegyzés, persze közjegyző előtt hitelesítve (egyébként ő is ott tölti le előttünk a netről), nullás papír a helyi és magasabb rendű adóhatóságtól, vám- és pénzügyőrségtől (soha nem volt velük dolgunk), valamennyi helyen külön iroda szolgál a nullás papírért sorban állóknak. Érdekes, tőlünk ezt évente bekérik, egyesek viszont úgy pályáztak elég sikeresen, hogy még adószámuk sem volt.
Nyilatkoztat a fogorvos, az orvos… többoldalnyi papírt nyomnak az orrunk alá, írjuk alá, mert különben nem nyúlnak hozzánk. Minden felelősség az enyém, övé a hálapénz. A fogorvos nem ad számlát… Miről adjon? Talán egészségpénztáros?
Minden évben tértivevényes levélben értesít a polgármesteri hivatal a gépkocsiadóról, néhány településen az ingatlanadóról. Levélben? Dehogy, értesítést hagy a posta, be kell érte menni, sorban állni. Mi az, hogy értesít? Határozatot hoz. „Nyilvántartásunkból kiderült…” (Persze, mert én jelentettem be.) Rögtön fenyeget. („Amennyiben 30 napon belül nem tesz eleget…”) Hihetetlen hosszú ügyiratszámokat kreál, és követeli, hogy ezekre hivatkozzam. Ugyanezt teszi a Főpolgármesteri Hivatal az iparűzési adóval.

Leolvasók. Fölfogni sem tudom, hogy a számos közszolgáltató miért nem tud egyeztetni egymással. Végső soron közös az érdekük: a lakosság minél csalafintább megkopasztása. Aki a számlarejtvénynyelvet kitalálta, folyamatosan bonyolítja, újabb és újabb rövidítéseket eszel ki, az ne győzködjön „lakosság-” vagy „polgárbarátságáról”. Március 17-én jön a kéményseprő, munkaidőben, még jó, hogy nem vagyunk otthon, ha otthon lennénk, nem tudnánk fizetni a semmirevaló kéményseprődíjat. Semmirevaló, mert kéményseprő nálunk még nem ért föl a tetőre, csak azt nézte meg, hogy van-e a kéménynek huzatja. Ezt egy hatéves is meg tudja állapítani. Nem talál otthon napközben, értesítést hagy, hogy tíz nap múlva, szigorúan munkaidőben, újra jön, ha nem lennénk otthon, kénytelenek lesznek… Március 31-én üzenetet hagy a gázóra-leolvasó. Április 10-én a villanyszámlás. De április 20-án érkezik a vízóra-leolvasó üzenete is. Van, amelyik havonta, van, amelyik évente kétszer, van, amelyik csak évente. Szigorúan munkaidőben és persze random módszerrel (véletlenszerű, rajtaütéses), nehogy ki lehessen találni, mikorra szervezzük az ügyeletet. Hiszen mi csak a munkánkat végezzük. Így a bürokraták. Igaz, mi is.
A régi világban, amikor együtt éltek a generációk, mindig akadt egy nagymama, egy nagypapa, akire rábízható volt ez kiszolgáltató-váró feladat. Nem kellene alkalmazkodniuk a közszolgáltatóknak, a postának a megváltozott világhoz? Például úgy, hogy minden lakóházra (körzetre) egyetlen napot jelölnének meg, amikor végignézik a víz-, a villany-, a gázóra, a kábelhálózat, a kémény állását?
És nem kellene a postának valamilyen módon igazodnia a megváltozott életmódhoz? És nem délelőtt 11-kor kivinni az ajánlott, tértivevényes leveleket? És ha az ember másodszor sem tudja átvenni, akkor a posta nem önmagában keresi a hibát, hanem hoz egy olyan szabályt, hogy ha a levelet nem vették át, az kézbesítettnek tekintendő.

Kimutatók. Tanár vagyok. Huszonöt éve. Több jelentést, kimutatást készítettem már, mint ahány órát tartottam. 1987-ben ifjú tanársegédként én kaptam a feladatot, hogy a mai magyar nyelvi tanszék minden egyes oktatójának bonyolult képletek alapján kiszámoljam a munkaterhelését. Volt ott megtartott óra (benne van a tanrendben), felkészülési idő, konzultáció a hallgatókkal, minden részletre nem emlékszem, a lényeg az volt, hogy minél több órát mutassunk ki. Annyi munkaóránk lett, mint egy sztahanovista kohásznak. Az óraszám-kimutatásról szóló kari értekezleten fölállt Havas kolléga, és azt mondta: „Én nem tudom megmondani, hogy hány órát készülök egy előadásra. Én egész életemben erre készültem.” A kimutatást hetekig készítette minden tanszék, a rektorhelyettes újabb értekezleten összegyűjtötte, emlékszem, szinte leszakadt az asztal a sok papírtól, és nem történt utána semmi. Bocsánat, történt. Sokkal több kötelező óránk van egy ideje. Törvénybe foglalva!
Huszonöt éve minden márciusban a KSH statisztikai kérdőívei járják körül az intézményeket, egyesületeket. Már a kérdések is nevetségesek, átlátszóak. Semmi értelmük. Megkérdezik, hogy a tanszéken hány oktató van (rajta van a bérlapon, de a honlapon is), ezek az elmúlt évben hány idegen és magyar nyelvű publikációt követtek el (külön a könyvek, külön a tanulmányok és külön az ismertetések). És hány megvédett disszertációjuk van. Ez utóbbit többnyire fejből tudjuk. A többit nem. Mivel csak egy számot kérnek, én mindig a hasamra ütöttem: tanszéki titkárként, mindenkori adminisztrátorként, most tanszékvezetőként. Tavaly a tanszékünk oktatói öt idegen nyelvű munkát jelentettek meg, 11 könyvet, hat külföldi és 34 belföldi tanulmányt. Kérem, ellenőrizzék, bármikor igazolni tudom. Persze az ellenkezőjét is. Többet is, kevesebbet is. És ebből a haszontalan adatgyűjtésből fogja a KSH összeállítani Magyarország tudományos teljesítményét?
Akik most gonosz munkakerülőnek tartanak, kérem, vegyék figyelembe a tudományos munkák jellemzőjét. Nem lehet összemérni még két bölcsészettudományt sem, a természettudományokat pedig végképp nem. Mit jelent az, hogy idegen nyelvű könyv? Az lehet egy jeles amerikai egyetem elsőrangú kiadójánál megjelent világraszóló mű, és lehet egy afrikai nyomdában gyerekmunkával előállított – igaz, tökéletlen angol nyelvű – brosúra. De kiadhatok angol nyelvű munkát a határ utáni első faluban is, mondjuk tízoldalast. Ha úgy tekintem, mind idegen nyelvű, külföldi. És mit jelent egy magyar nyelvű monográfia? Az Akadémián vannak, akik tudni vélik, de valljuk be, ez sem egyértelmű. A kortársak egy munkát az egekig magasztalnak, mást lehurrognak, esetleg később fordul a kocka. Mindebből bürokratáéknak az következik, hogy akkor kérjünk még alaposabb, részletesebb adatokat, kérjük be könyvek egy példányát, sőt két lektori véleményt, orvosi igazolást, ha lehet, közjegyzői igazolással, húsz példányban.
Nekem, tudományos embernek más következik ebből. Törvénytisztelő állampolgárként tudomásul veszem, hogy az államnak el kell számolnom a tudományos teljesítményemmel. Ezért vezettessen velem egy saját, szigorúan a tudományomra szabott naplót, kimutatást, amelyben röviden leírom (adatokkal alátámasztva), hogy adott évben mit teljesítettem, illetve abból mit tartottam a legfontosabbnak. Még jobb lenne, ha az állam megbízna munkahelyi főnökeimben, akik egyébként bekérnek ilyen információkat, és többnyire kiteszik a honlapra is. Ebből persze nehezen lesz statisztika, de ilyen statisztika nem is kell: vajon mit mutat Magyarország tudományos teljesítményéből az a szám, hogy a magyar tudományos életben 2009-ben 123 külföldi, 786 magyar monográfia született, magyar nyelvű ismertetésből pedig 3467? Higgyék el, semmit. Mert mi van, ha feleannyi? És mi van, ha tízszer annyi?
Egy kis logika, empátia, együttműködés, racionalitás kellene. És ha az adóbevallás nem fér rá a söralátétre, hanem elég lesz neki a papírszalvéta, akkor elmondhatjuk, hogy tettünk valamit. Egy lépést a köznyugalom felé.