Európa utolsó érintetlen őserdeje

Európa utolsó érintetlen őserdejeként tartják számon, ahol az 1929-es sikeres visszatelepítést követően ma az öreg kontinens legnagyobb számú vadon élő – mintegy nyolcszáz egyedből álló – bölénypopulációja él. A bialowiezai nemzeti park egyedüli látványosságaira építve jól működő interaktív központot üzemeltet, ahol számtalan túra vagy épp a bölényles közül választhatnak a fehérorosz határ közeléig autókázók.

Kozák gyökerek. A nemzeti park mintegy 200 kilométerre fekszik északkeletre Varsótól. Az autóút három és fél órát vesz igénybe. Bialowiezába érve két szálloda működik, egy fő 34 és 268 euró közötti összegért tud megszállni. A közelben a nemzeti park mellett számtalan kis falu található, ahol a helyi kozák hagyományokra alapozva számtalan ételkülönlegességet kóstolhatunk. A falvak építészete is inkább az ukrán–kozák kultúrkörhöz áll közelebb. Az árak a varsói szinten vannak, és természetesen a legolcsóbb italnak a vodka számít, bort pedig senki ne próbáljon meg inni, mert elképesztően drága.

Zubr. Így hívják az európai bölényt lengyelül. Legnagyobb populációjuk a lengyel–fehérorosz határ közelében elterülő mintegy 150 ezer hektáros bialowiezai erdőben él. A két ország között fekvő, emberi műveléstől mentes őserdő kisebbik része,
62 500 hektár tartozik Lengyelországhoz, míg Fehéroroszország
87 500 hektáros területet birtokol. Mindkét ország nagy becsben tartja az egyedülálló növény- és állatvilágáról híres vidéket, mind Varsó, mind Minszk nemzeti parkot üzemeltet a régióban.
Az 1992-ben az UNESCO-világörökség részévé nyilvánított terület legizgalmasabb látványossága kétségkívül az európai bölény. Nemcsak azért, mert itt él a legnagyobb számú, mintegy 800, ebből a lengyel részen közel 450 egyed, hanem mert az egyedülálló programmal a lengyel erdészeknek, szakembereknek sikerült nagy számban viszszatelepíteni a vadonba a Magyarországon is őshonos, de a Kárpát-medencében 1762-ben kiirtott állatfajta rokonát. A kipusztulást persze a lengyel területeken sem úszta meg, az utolsó példányt 1919-ben lőtték ki. A kárpáti, illetve kaukázusi bölénnyel ellentétben – amelyek végleg eltűntek – azonban a síksági erdei bölényt sikerült megmenteni. Alig tíz évvel a kipusztulást követően már megkezdték a mintegy egy tonnát nyomó, 50 kilométeres sebességgel is futni képes, a kétméteres akadályt átugró állatok betelepítését.
A sikerhez persze a megfelelő életkörülmények biztosítása is elengedhetetlenül fontos. A bialowiezai erdő ebből a szempontból ideális, hiszen évszázadok óta nem folyik emberi művelés a területen. A növénypopuláció önállóan, beavatkozás nélkül fejlődik. A fákat nem vágják ki, a kidőlt, elhalt – olykor kétszáz–hatszáz évig is növő – robosztus matuzsálemek olykor hatalmas gyökereikkel az ég felé meredve háborítatlanul pihenhetnek az erdőben. Számtalan fafajta mellett sok gomba, rovar is egyedül csak itt található meg. Az igen sűrű vegetáció miatt a második világháború pusztításai nem hagytak mély sebet a területen. A nemzeti park adatai szerint a csorda 1939-ben tizenhat, míg a világégést követen tizenhét egyedből állt. A betelepített bölényeket azóta sem lehet vadászni, a nemzeti park munkatársai egyetlen állatot sem öltek meg. A gyenge vagy valamiért problémássá váló egyedeket egy erre kialakított helyre, a védett erdőben működő állatparkba gyűjtik be. Az így elmozdított bölényeket azonban sose helyezik vissza a vadonba.
Ha igaz a legenda, akkor a második világháború végén Lengyelország néhány karton jó minőségű vodkáért cserébe elérte, hogy Sztálin egy részét mégis meghagyta az új határokon belül – mondta az erdőben tett lovas kocsi túra közben Mateusz Szymura. A nemzeti park hivatásos túravezetője szerint Sztálin terve az volt, hogy az egész erdőt Fehéroroszországhoz, így tulajdonképpen a Szovjetunióhoz csatolja, ám a neki küldött prémium minőségű vodka meggyőzte őt arról, hogy talán egy kis részt meg kellene hagyni a lengyelek számára is.
A vodkákkal kapcsolatban érdemes azt is megjegyeznünk, hogy a terület a nemzeti parkon és a bölényeken kívül különleges párlatairól is híres. Itt gyártják ugyanis – a gyakran Lengyelországba utazók, vagy az ország vodkakultúráját ismerők számára nem ismeretlen – Zubrowkát. A speciális, vanília-, kókuszdió- és mogyoróízesítésű, 40 százalék alkoholtartalmú párlatnak, már csak nevéből adódóan ugyancsak köze van a bölényekhez. A lengyelek ugyanis kifőzéséhez használják a bialowiezai erdőben honos, úgynevezett bölényfüvet. A vodka nevében is őrzi ezt a hagyományt.
A környékre érkezők hamar észreveszik, hogy minden a bölények körül forog. Persze számtalan egyéb állatfajjal is találkozhat az ember. Többek között az igen sűrű, több erdőtípust, faunarendszert magában foglaló őserdőben élnek farkasok, hiúzok, rókák, gímszarvasok, jávorszarvasok és őzek is igen nagy számban.
Az évi mintegy 200 ezer látogatót fogadó, Lengyelországban elsőként, 1921-ben védetté nyilvánított, 1947-től nemzeti parkként működő terület teljes egészében állami tulajdonban van. A lengyel környezetvédelmi minisztérium már többször gondolkozott a terület bővítésén, ám az ilyen tervek igen összetett folyamatok, mert nem egyszerűen állami döntéssel, hanem a megyék beleegyezésével történhetnek. A viszonylag szegény régiónak számító terület lakói pedig elsősorban a faiparból élnek, és nem szeretnék, hogy a kitermelhető terület a nemzeti park rovására zsugorodjon.