Három magyar fotótárlat nyílt Szentpétervárott

Továbbra is igen népszerűek a magyar fotográfia XX. századi klasszikusai műkereskedések, galériák, művészeti vásárok és múzeumok termeiben egyaránt, s igen örvendetes, hogy a kortárs magyar fotó iránt is nő a figyelem. A szentpétervári Roszfoto termeiben egyszerre három kiállítást is szentelnek a magyar fotográfiának, a klasszikusok (André Kertész, Brassai, Moholy-Nagy László, Munkácsi Martin és Robert Capa) mellett Tóth György műveit mutatják be.

Ritkán látott képkincsek. Kicsit több mint kétmillió forint a szerelem piaci ára, Friedmann Endre 1963-as fekete-fehér analóg fotográfiája (Szerelem) legalábbis ennyiért kelt el két éve egy hazai aukción. Nemzetközi viszonylatban mérve szinte olcsón. Az utóbbi néhány évben felértékelődött minden, ami a digitális szénakazalt megelőző időkből, a fotográfia hőskorából előkerül, a muzeális értékű brómolajnyomásokról és a zselatinos ezüstre exponált képekről nem is beszélve. A Magyar Fotográfiai Múzeum múlt csütörtökön nyílt kiállítása a Mai Manó Házban olyan ritkán látott kincsekből szemezget, amelyek még be sem épülhettek a vizuális emlékezetbe. Megfelelő kiállítótér hiányában eddig őrizte őket a múzeum raktára, s most a fotográfia több mint százhetven éves történetére felfűzve került falra egy válogatás a XIX. század végén készült lelettől az ötvenes években exponált zselatinos ezüst fotográfián át a hetvenes évek színes papírképeiig és a jelen digitális valóságlenyomatáig. A tárlat igyekszik bebizonyítani, hogy nem csak a világhírű alkotók hagyatékából kerülnek vizuális katarzist okozó alkotások; a fotómúzeumban őrzött művészek legtöbbje készített olyan felvételt, amely érdemes az elismerésre. Az alkotók között olyan nevek szerepelnek, mint Ata Kandó, André Kertész, Korniss Péter, Mai Manó, Minyó Szert Károly vagy Fejes László, s egy sor fotográfus, aki talán csak a kiállítás nyomán kerül fel a legelismertebbek listájára. A kiállítás szeptember 5-ig látogatható. (Klementisz Réka)

A Roszfotót, vagyis az Orosz Állami Fotóközpontot 2002-ben hozták létre, hogy gyűjteményével, állandó és időszaki kiállításaival, tudományos kutatással és oktatási programokkal szolgálja a fotókultúra terjesztését. A központ világszerte ismert művészek alkotásait éppen úgy kiállítja, mint ígéretes pályakezdőkét, figyelme kiterjed a fotóval szorosan összekapcsolódó kortárs művészet különböző ágaira, a videótól a fotóinstalláción át az animációig, a kísérleti filmig.
A magyar fotográfia mesterei című kiállítás megrendezésekor a Roszfoto első alkalommal működött együtt a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeummal, hogy a világon legjobban ismert öt magyar alkotó, Brassai, Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László és Martin Munkácsi műveit bemutassa. Az öt alkotó neve – fogalmaznak a tárlatot a közönség figyelmébe ajánlva a rendezők – a XX. századi fotográfia története szempontjából szimbolikus értékűnek számít. Mindegyik név sajátos, máséval összetéveszthetetlen stílusra, másokéval felcserélhetetlen útra utal, ugyanakkor ösztönző példával szolgál a földkerekség számos kiváló fotósának, mesterének.
Az öt mester közül külön kiállítást szentelnek Brassainak, aki 1899-ben Halász Gyulaként Brassóban látta meg a napvilágot (a mai szomorú nemzetközi gyakorlattól eltérően magyarul is leírják a szövegben a város nevét, igaz, rövid o-val, s kissé bonyolultan jelzik, hogy a város akkor Magyarország része („part of the Austro– Hungarian Empire”) volt. A szentpétervári Francia Intézettel közösen szervezett tárlat a Paris la nuit címet kapta, arra utalva, hogy a művész a Szajna bal partján, a Montparnasse negyed kávéházaiban, műtermeiben, bordélyaiban, utcáiban készült fényképeivel alapozta meg világsikerét, mutatta be utolérhetetlen teljességgel a művészvilág jelentős alakjait és az éjszaka árnyait. Ha készült katalógus a tárlathoz, abban azért talán az is benne van, hogy a Brassai indulását segítő André Kertész és tanítványa később igen messzire távolodott egymástól.
A harmadik magyar kiállítást kortárs művésznek, Tóth Györgynek szenteli a központ, kissé hoszszú, mintegy az alkotó önvallomásának is tekinthető címmel: A női test szépsége, a női lélek kifürkészhetetlensége és különböző megjelenési formája az, amelyen keresztül el tudom mondani, mi van bennem. A szentendrei Erdész Galériával és Victor L. Menshikovval közösen szervezett, augusztus 28-ig nyitva tartó kiállítás jól érzékelteti, hogy Tóth György művészete a kortárs magyar fotó különleges értéke. Erre utal egyébként az is, hogy két évvel ezelőtt, amikor művei a Szépművészeti Múzeum Lélek és test című tárlatán szerepeltek, két galéria is bemutatta alkotásait a Budapest Art Fair nevű művészeti vásáron, s miközben a Kieselbach Aukciósházban 1,7 millió forintért ment el egyik képe, a szakma szavazatai alapján 2008-ban ő érdemelte ki Az év fotográfusa kitüntetést. A páratlan aukciós sikert elért Emese című kép szinte emblémájává lett Tóth művészetének, amelyben a 90-es évek második felében megjelent a szimmetria mint rendező elv. Néhány év múlva pedig elkezdte használni azt a nagyméretű vakuboxot, amelynek jelenléte 2003 utáni képei, sorozatai esetében meghatározó jelentőségűvé vált, amelynek segítségével egyrészt új módon képes konfrontálni a feketét és a fehéret, másrészt új téri viszonyokat tud teremteni.