Jan Hus – magyarosan Husz János – különös történelmi hősük a cseheknek. 1369-ben született, a prágai egyetemen szabad művészeteket és teológiát tanult, e tudományoknak ugyanott a profeszszora lett. Az 1400-as évek elején a bölcsészkar dékánja volt, előadásaival a korai, radikális reformáció programját terjesztette, miközben a prágai érsek kegyenceként és a királyné gyóntató papjaként nagy befolyásra tett szert az egyházban és az udvarban. Eszméi találkoztak a csehek ébredező nemzeti – főként németellenes – érzéseivel. Husz János nevéhez fűződik a „pozitív diszkrimináció” korai példája: a prágai egyetem cseh tanárainak szavazati jogát a háromszorosára emelte, míg a szász, bajor és lengyel professzorokét a harmadára csökkentette a tanácsban. Az intézkedés következtében ezrével hagyták el Prágát a tanárok és diákjaik – volt kitől tanulnia Eduard Benesnek –, a csehek körében lázadás bontakozott ki, ami véres vallási-etnikai háborúba torkollott. 1409-től megfordult Husz szerencsecsillaga, a pápa kiátkozta őt és tanainak követőit, végül zsinat elé idézték, és – 1415. július 6-án, 595. éve – Konstanz piacterén máglyára vetették.
Cseh és morva földön 1419-től 1432-ig tartott a parasztháború. Zsigmond király halála (1437) után még egyszer fellobbantak a tábortüzek, ekkorra azonban már a cseh nemesek is szembefordultak a radikális táboritákkal. A gyilkoláshoz szokott, martalóccá züllött husziták elhagyták hazájukat, legtöbben az erdős-hegyes, szláv népek lakta Felső-Magyarország felé vették az irányt. 1439–40-ben – a tapasztalt zsoldos katona, Giskra János vezérletével – végigrabolták a királyi bányavárosokat, fosztogatták, sarcolták a falvak szász és magyar lakosságát. Garázdálkodásuknak 1449-ben Hunyadi János kormányzó, majd Mátyás király (1458-tól) vetett véget. A „zsebrákok” közül sokan letelepedtek a keleti Felvidéken, jellegzetes építészeti emlékeiket – erődített házaikat, vártemplomaikat – ma is láthatjuk Heves, Borsod, Gömör, Zólyom, Abaúj és Zemplén megyék eldugott szegleteiben. Közülük párat bemutattunk már sorozatunkban, most egy gömöri templomuk kerül sorra.
Orlajtörék alig százlakosú kisközség Rimaszombattól nyolc kilométerre északra, a Rima folyó bal partján (szlovák neve: Malé Teriakovce). Neve első ízben a kalocsai érsekség számára 1268. február 28-án kiadott királyi birtoklevélben szerepel Turek alakban. 1341-ben a két szomszédos Turek – azaz: Török – község egyike a Bogus (Bakos), a másik az Orlai család birtoka volt, a településhez jóval később (1927-ben és 1963-ban) két további apró falut csatoltak.
Törék egyike volt az érsektől 1334-ben Szécsényi Tamás erdélyi vajda kezére került Rima menti községeknek. További említése 1378-ban, 1493-ban és 1515-ben történik – ez utóbbi Thewrek formában –, később már csak újkori helységnévtárakban szerepel. A XV. század végén Putnoky Imre birtoka, később a Serényi és Kálnoky grófi családok uradalmához tartozott. A XIX. század végi Gömör vármegye monográfiája szerint egy „1480-ból való pecsétnyomót” a községházán őriztek – azóta sok víz lefolyt a Rimán, sok mindennek lába kelt. Különös hangzású töréki dűlőnevekről is szó esik Borovszky Gömör-könyvében: Peter hradok (Péter vára), Ljoze (Sorshúzás), Medzi skladni cudniho (Csodamezsgye), a templomról azonban nem.
A község felső végén álló fehér falú épület a folyó túlsó partján vezető országútról is látszik. Nyugati oldalán áll a zömök, masszív támpillérekkel megerősített, négyszögletes torony, amely – kör nyílású emeleti ablakaival és zárt árkádos, magas fasisakjával – őrhelynek is megfelelt. Hosszúkás hajójának és szélesebb keleti „szentélyének” ablakai barokk koriak, a XV. századi – „huszita kori” – periódust csupán a torony alsó, csúcsíves ablakai képviselik. No meg az egész, 1795-ben megújított tágas teremtemplom a falaival és kazettás deszkamennyezetével, amelynek legrégebbi táblái az 1500-as évekből, a protestáns korból valók.
origo.hu
Bródy János fia takarít, hogy elüsse az időt a kaliforniai börtönben
