Kétesélyes választás Németországban

Huszonnégy órával a magyar államfő megválasztása után hasonló eseményre kerül sor Németországban. A szövetségi közgyűlés holnap délben a köztársaság immár tizedik elnökének kinevezéséről dönt. Berlinben a Bundestag 622 tagja mellett a tartományok küldöttségei is leadják voksukat, amelyekben pártok delegálta prominens személyiségek is helyet kapnak, köztük színészek, sportolók, tudósok, vállalkozók.
Az alkotmány 7. paragrafusa szerint a közgyűlés tagjai nincsenek alárendelve utasításoknak. A titkos szavazás mindegyikőjük számára teljes döntési szabadságot garantál. Ez a megoldás még az NSZK alkotmányból öröklődött át, amely megváltoztatta a világháború előtti gyakorlatot. A Weimari Köztársaságban népszavazás döntött az államfői hivatal odaítéléséről. Az akkor szerzett tapasztalatok arra utaltak, hogy populista jelszavakkal, megalapozatlan ígéretekkel a polgárok könnyen félrevezethetők. Így a demokratikus alaptörvény kidolgozói – közöttük az azután első államelnöknek megválasztott Theodor Heuss – 1949-ben a parlament és a tartományok hatáskörébe helyezték át az elnökválasztást. Ez a megoldás – ha csak felszínes megítéléssel is – a tartományok delegálta, pártsemlegesnek tartott küldötteken keresztül mégis azt a látszatot kelti, hogy a népakaratot nem zárták ki a döntésből.
Az összesen 1244 főnyi szövetségi közgyűlésben a kereszténydemokrata–liberális koalíció pártjai 644 küldöttel képviseltetik magukat és huszonegy szavazattal múlják felül a szükséges abszolút többség (623) határát. Ennek megfelelően jelöltjük, Christian Wulff – Alsó-Szászország CDU-miniszterelnöke – biztos sikerre számíthatna, ha nem találná szembe magát olyan ellenjelölttel, aki széles körű elismerést és szimpátiát élvez a polgári blokk soraiban is. Az NDK-ban elszánt polgárjogi harcosként, majd az újraegyesítést követően a Stasi-akták feldolgozására alakult hivatal vezetőjeként ismert Joachim Gauckot a szociáldemokraták és Zöldek jelölték. A két elnökaspiráns azonban merőben eltérő mentalitást képvisel. A múltban rendre koros személyiségek költözhettek be az elnöki rezidenciára, a Bellevue-palotába. A hetvenesztendős Gauck is ebbe a kategóriába tartozna. Az ötvenéves Wulffon keresztül viszont a fiatal generáció jutna e magas hivatalhoz. A kettőjük között mutatkozó alapvető különbséget Siegmar Gabriel SPD-elnök így fogalmazta meg: „Gauck egy életet hoz magával, Wulff egy politikai karriert.” A keletnémet rendszer erkölcsi megdöntésében kiemelkedő szerepet játszó evangélikus lelkész, a szabadság gondolatának és jelentőségének fáradhatatlan hirdetője remek szónoki adottságaival lopta be magát a polgárok szívébe. Az országban aligha akad még egy személy, aki olyan érthetően, minden görcsös pátosz nélkül tudná megfogalmazni mondanivalóját, mint Gauck. A tizenhét éves kora óta CDU-tag Wulff viszont a reálpolitika tipikus képviselője, aki a hatalmi vágyat mindig igyekezett másodrendű tulajdonságának minősíteni. Kettőjük konkurenciaharcában a szocialista Baloldal jelöltje, Lukrezia Jochimsen, a hesseni rádió volt főszerkesztője mindössze szerény mellékszereplőnek számít, akárcsak a német szélsőjobb jelöltje, a 45 éves Franck Rennicke.
A legfrissebb felmérés szerint Gauck 42 százalékon áll, míg Wulff 36 százalékos népszerűségnek örvend. Ha a szavazáson az első körben egyik jelölt sem kap 50 százaléknál többet, a harmadik fordulóban elég az abszolút többség a győzelemhez. Elemzők hetek óta arról értekeznek, ha nem Angela Merkel jelöltje nyer, hamar felbomolhat a német koalíció.