Kétesélyes választás Németországban

Christian Wulff. Az Osnabrückben született jogász karrierje a CDU ifjúsági szervezetében indult és jelentős támogatóra talált a pártelnök, majd kancellár Helmut Kohlban. Alsó-Szászország miniszterelnöki tisztjéért kemény harcot vívott a szociáldemokrata Gerhard Schröderrel, és csak harmadik nekifutásra ért célba. Szerény és szimpatikus fellépésével a polgárok hamarosan a tartomány atyjának tartották, aki ebben a szerepében számtalan politikai problémát oldott meg anélkül, hogy ellenségeket szerzett volna magának. Az ő nevéhez köthető az ország első külföldi gyökerekkel rendelkező minisztere. A Volkswagen autógyár igazgatótanácsának tagjaként gazdaságpolitikai tapasztalatokat szerzett, amelyek a globális pénzügyi válsághelyzetben csak előnyére szolgálnának államelnökként is. Katolikus vallású, három gyerek apja, második felesége mint az ország legfiatalabb „first ladyje” költözne be a Bellevue-palotába.

Joachim Gauck. A Rostockban született pártonkívüli nehéz fiatalságra tekint vissza. Édesapját a megszálló Vörös Hadsereg kémkedéssel vádolta és elhurcolta Szibériába. Álmát, hogy újságíróként dolgozzon, az NDK-ban nem valósíthatta meg. Egyetemi kérvényét elutasították. Ezt követően szánta el magát arra, hogy teológiai tanulmányokat folytasson. Mint rostocki evangélikus lelkész került bele a kommunista rendszer elleni békés forradalomba és tartozott a másként gondolkodókat egyesítő Új Fórum alapító tagjai közé. Az állambiztonsági szolgálat Lárva név alatt figyelte. Az újraegyesítést követően a Kohl-kormány őt bízta meg a Stasi-iratok feldolgozására létrehozott hivatal vezetésével. Lelkiismeretes tevékenysége alapján a létesítmény „Gauck Hivatalként” került be a polgárok emlékezetébe. Bejelentette, ha megválasztják, elveszi feleségül eddigi élettársát, mert nem akar egyedül élni az elnöki rezidencián.

Lukrezia Jochimsen. A Baloldal hetvennégy éves jelöltje kommunista családban született Nürnbergben. Édesapja az elsők közé tartozott, akik a világháború befejeztével beléptek a pártba abból a meggyőződésből, hogy a párt volt az egyetlen, amely ellenállást tanúsított a nácikkal szemben. Lánya szociológiai tanulmányokat végzett, diplomamunkája A cigányok – egy kisebbség Németországban címet viselte. Újságírói tevékenységét kezdettől fogva az a baloldaliság jellemezte, amely most megfelel a szocialistáknak. Kollégái mint a női egyenjogúság feminista elkötelezettjét tartották nyilván. A kétszer házasodó asszony, egy felnőtt fiú anyja, mint a hesseni tartományi rádióállomás (HR) főszerkesztője jutott el karrierje csúcspontjára. 2002-ben vonult nyugalomba, három évvel később lett az NDK egységpártjának örökségét átvevő PDS képviselője a berlini parlamentben. Jelenleg a Baloldal frakciójának kultúrpolitikai szóvivője.

Huszonnégy órával a magyar államfő megválasztása után hasonló eseményre kerül sor Németországban. A szövetségi közgyűlés holnap délben a köztársaság immár tizedik elnökének kinevezéséről dönt. Berlinben a Bundestag 622 tagja mellett a tartományok küldöttségei is leadják voksukat, amelyekben pártok delegálta prominens személyiségek is helyet kapnak, köztük színészek, sportolók, tudósok, vállalkozók.
Az alkotmány 7. paragrafusa szerint a közgyűlés tagjai nincsenek alárendelve utasításoknak. A titkos szavazás mindegyikőjük számára teljes döntési szabadságot garantál. Ez a megoldás még az NSZK alkotmányból öröklődött át, amely megváltoztatta a világháború előtti gyakorlatot. A Weimari Köztársaságban népszavazás döntött az államfői hivatal odaítéléséről. Az akkor szerzett tapasztalatok arra utaltak, hogy populista jelszavakkal, megalapozatlan ígéretekkel a polgárok könnyen félrevezethetők. Így a demokratikus alaptörvény kidolgozói – közöttük az azután első államelnöknek megválasztott Theodor Heuss – 1949-ben a parlament és a tartományok hatáskörébe helyezték át az elnökválasztást. Ez a megoldás – ha csak felszínes megítéléssel is – a tartományok delegálta, pártsemlegesnek tartott küldötteken keresztül mégis azt a látszatot kelti, hogy a népakaratot nem zárták ki a döntésből.
Az összesen 1244 főnyi szövetségi közgyűlésben a kereszténydemokrata–liberális koalíció pártjai 644 küldöttel képviseltetik magukat és huszonegy szavazattal múlják felül a szükséges abszolút többség (623) határát. Ennek megfelelően jelöltjük, Christian Wulff – Alsó-Szászország CDU-miniszterelnöke – biztos sikerre számíthatna, ha nem találná szembe magát olyan ellenjelölttel, aki széles körű elismerést és szimpátiát élvez a polgári blokk soraiban is. Az NDK-ban elszánt polgárjogi harcosként, majd az újraegyesítést követően a Stasi-akták feldolgozására alakult hivatal vezetőjeként ismert Joachim Gauckot a szociáldemokraták és Zöldek jelölték. A két elnökaspiráns azonban merőben eltérő mentalitást képvisel. A múltban rendre koros személyiségek költözhettek be az elnöki rezidenciára, a Bellevue-palotába. A hetvenesztendős Gauck is ebbe a kategóriába tartozna. Az ötvenéves Wulffon keresztül viszont a fiatal generáció jutna e magas hivatalhoz. A kettőjük között mutatkozó alapvető különbséget Siegmar Gabriel SPD-elnök így fogalmazta meg: „Gauck egy életet hoz magával, Wulff egy politikai karriert.” A keletnémet rendszer erkölcsi megdöntésében kiemelkedő szerepet játszó evangélikus lelkész, a szabadság gondolatának és jelentőségének fáradhatatlan hirdetője remek szónoki adottságaival lopta be magát a polgárok szívébe. Az országban aligha akad még egy személy, aki olyan érthetően, minden görcsös pátosz nélkül tudná megfogalmazni mondanivalóját, mint Gauck. A tizenhét éves kora óta CDU-tag Wulff viszont a reálpolitika tipikus képviselője, aki a hatalmi vágyat mindig igyekezett másodrendű tulajdonságának minősíteni. Kettőjük konkurenciaharcában a szocialista Baloldal jelöltje, Lukrezia Jochimsen, a hesseni rádió volt főszerkesztője mindössze szerény mellékszereplőnek számít, akárcsak a német szélsőjobb jelöltje, a 45 éves Franck Rennicke.
A legfrissebb felmérés szerint Gauck 42 százalékon áll, míg Wulff 36 százalékos népszerűségnek örvend. Ha a szavazáson az első körben egyik jelölt sem kap 50 százaléknál többet, a harmadik fordulóban elég az abszolút többség a győzelemhez. Elemzők hetek óta arról értekeznek, ha nem Angela Merkel jelöltje nyer, hamar felbomolhat a német koalíció.