Minapi történet: egy olimpiai bajnok kérdezi Szabó Lajostól, a Testnevelési és Sportmúzeum igazgatójától, hogy van-e sportmúzeum Budapesten, mert ha igen, akkor szeretné odaadni az intézménynek az érmeit. Egyvalamihez azonban ragaszkodik: állítsák ki a tárgyakat, ne kerüljenek a pincébe.
Meglepő és szomorú az olimpiai bajnok tudatlansága, hiszen 1967-től hivatalosan is létezik sportmúzeum a fővárosban, amely az évtizedek során sok európai hírű kiállítást rendezett nagyszámú és különleges gyűjteményéből itthon és külföldön. (Pincéje sohasem volt, legföljebb raktárai.) Ami viszont jelen pillanatban tény: nincs állandó kiállításra alkalmas helyisége, amely igazi rangot és súlyt adna értékeinek. Nem túlzás tehát, ha azt írjuk: múltja – máig – kálvária, miközben a nemzetpropaganda zászlóshajója lehetne. Felfoghatatlan, hogy csaknem fél évszázad alatt miért nem kapta meg az intézmény azokat a lehetőségeket, amelyek a magyar sport eredményeinek ismeretében megilletnék.
Küzdelmes volt a régmúlt is. Az első önálló torna- és sportkiállítást 1903-ban rendezték a városligeti korcsolyacsarnokban. A magyar sporttörténet máig legnagyobb tárlata Hóman Bálint igazgató nevéhez fűződik, aki 1926-ban engedélyezte, hogy a Nemzeti Múzeumban állítsák ki a sportra vonatkozó tárgyakat és dokumentumokat. „A sporttörténeti kiállítás első hívása a közönség felrázása volt” – írta Siklóssy László neves művelődéstörténész. De hiába szaporodott a gyűjtemény, hiába rendeztek újabb és újabb kiállításokat, az Országos Testnevelési Tanács (OTT) félhivatalos múzeumai megszűntek a háború után. A sportmuzeológiát ért kárként kellett elkönyvelni azt is, hogy a szovjet csapatok elvitték a bankok trezorjaiból több nagy egyesület értékes trófeáit. Tehát szinte a nulláról kellett kezdeni a gyűjtést. 1954-ben vetődött fel újra egy sportmúzeum megalapításának a gondolata, de csak egy múzeumi és sportéremtani bizottság létrehozásáig jutottak 1960-ban. Közben megrendezték az első önálló kiállításokat: 1958-ban sportkarikatúra-kiállítás nyílt a városházán, a magyar sport 15 évét reprezentáló tárlatot pedig a műjégpálya épületében mutatták be 1960 nyarán. A gyűjtemény ekkor már nyolcezer darabból állt, de gondot okozott az elhelyezése: az épületet működtető műjégpálya-igazgatóság ugyanis akadályozta a látogatók bejutását jégszezonban (előírta a jégbelépő megvásárlását), tavasszal és ősszel pedig a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) sajtóközpontját vezényelték ide. Az állandó költöztetés és az alkalmi raktárak hiánya jelentős károkat okozott a gyűjteményben, és szinte lehetetlenné tette a tevékenységet.
A Testnevelési és Sportmúzeum jogilag 1967-ben nyerte el mai formáját, de a valós működés kezdetének 1969-et kell tekinteni, amikor Bakonyi Károly személyében kinevezték az első igazgatót. Csakhogy sem irodája, sem kiállítóhelyisége nem volt. Csak hosszas huzavona után sikerült az igazgatónak megvásárolnia első olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd volt lakását a Báthory utca 5. számú házban. A vásárlás jól hangzott, de elhibázott lépés volt, mert a lakás legfeljebb egy Hajós-emlékmúzeum számára lett volna alkalmas. Az akkori gyűjteményt és a feladattal járó munkát semmiképpen nem tudta szolgálni. Az újabb változásra 1977-ben került sor, amikor a Népstadion egykori felvonulási épületéből kialakított sportszövetségi székházba költözött a múzeum. Az elhelyezés a korábbinál jobb lett: 184 négyzetméteren állíthattak ki, 300 négyzetméteres volt a raktár, továbbá előadóterem, irodák és egyéb kiszolgálóterek alkották a helyiségeket. Ennek ellenére kicsinek bizonyult a hely az akkor már 200 ezer egységből álló gyűjtemény számára, állandó kiállításhoz pedig szűkös, nem beszélve magáról az épületről és környezetéről, amely méltatlan volt a múzeumhoz.
Amikor 2005-ben a Syma Sport- és Rendezvényközpont beruházása miatt lebontották a Népstadion felvonulási épületeit, az is felmerült, hogy szükség van-e egyáltalán sportmúzeumra, miközben számos európai városban, akár Kölnben, akár Varsóban a város nevezetességei közé tartozik az ilyen profilú intézmény. Végül aztán – jobb híján vagy szánalomból? – az Istvánmezei úti Sportok Házában szorítottak helyet a gyűjteménynek. Az átmeneti otthon jó hely lehetett volna, ha már az épület tervezésekor ide szánják a múzeumot. Mivel azonban nem így történt, és a gombhoz varrták a kabátot, oda került, ahol még akadtak üres szobák. Csakhogy 2007-ben a Sportok Házát fenntartó és üzemeltető cég beköltözött az épületbe, és a sportmúzeum helyiségeire vetett szemet. Mehettek tovább isten hírével. De hová? Tizenegy helyre szóródtak szét. A Népstadion központi épületében kaptak meg két régi szolgálati lakást, továbbá a pályaszinten a régi atlétikai szertárat. Ebben működik az éremtár, a plakáttár, a titkárság, az igazgatóság és a fotógyűjtemény. Van egy időszaki kiállítóhelyiségük, a Sportagora, amely a leégett Budapest Sportcsarnok (BS) parkolójának a helyén létesült, egy kétszintes parkolóház tetején, van a Központi Sportiskola (KSI) mögött egy kétszintes konténerraktáruk, a Sportok Házában egy könyvtáruk, amely a kutatószolgálatot segíti, és van még néhány raktáruk a stadion épületében.
Ami a Sportagorát illeti: nem tudható, hogy valójában milyen cél vezérelte a tervezőket, amikor megálmodták a rajzasztalon. Állami pénzen épült, állami tulajdonban van, állami cég kezeli és adja bérbe a sportmúzeumnak, amely egy fillér költségvetési támogatást sem kap a bérhez. Folyamatosan cserélődnek benne az időszaki kiállítások, de az üvegház nem alkalmas állandó tárlatra, mert az időjárás tönkreteszi a tárgyakat. Többször be is ázott a Sportagora. Az ideális az lenne, ha egy 2500–3000 négyzetméternyi területen lehetne elhelyezni az intézményt, ahol az állandó kiállítás mellett helyet kaphatnának az időszaki kiállítások, a feldolgozóterek, a raktárak, lehetőleg minden egy fedél alatt, mert biztonsági szempontból is ez lenne a legjobb. A múzeumi gyűjtemény gyarapodásának a legnagyobb akadálya az, hogy nem tudják kiállítani a megszerzett anyag egy részét sem.
A feltételezett (elfogadható) helyek egyike lehetne a Puskás Ferenc Stadion és környéke, amely a magyar sport emblematikus helye. Csak hát nagy kérdés, hogy sor kerül-e valaha a stadion rekonstrukciójára. Abba a beruházásba ugyanis nagyságrendileg beleférne a sportmúzeum elhelyezése is. A megújuló stadion látogatóközpontja a múzeummal közösen valósíthatná meg azt az időközben kidolgozott „élő múzeum” koncepciót, amelynek során a látogató nemcsak a relikviákat csodálhatja meg, hanem – akár egész napos családi vagy iskolai program keretében – maga is találkozhat a mozgás örömével. Folyamatosan hallani egy másik lehetőségről, nevezetesen a Sportkórház felszabaduló épületeiről a Testnevelési Egyetem (TF) közelében. De ehhez az kellene, hogy a kórház beköltözzék a nyolc-tíz éve felhúzott új épületeibe. A legjobb – Szabó Lajos szerint – a városligeti műjégpálya épülete lett volna, de ezt a lehetőséget már elszalasztották az elődök.
A sportmúzeum felügyeleti szerve a mindenkori sporthivatal volt, jelenleg a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) részeként működik, amelybe az előző kormány idején a sport háttérintézményeit (Puskás-stadion, edzőtáborok, utánpótlás-nevelés, KSI stb.) „tolták össze”. Megvan a veszélye annak is, hogy a sportmúzeum valamelyik nagy múzeum alosztálya lesz, gyűjteményei beolvadnak, önálló kiállítása sohasem lesz. Ha a sportvezetés nem tud harcolni saját múzeumáért, aligha várható el, hogy a kultúráért felelős minisztérium teszi meg helyette. Fontos tehát, hogy az új kormányzat ne feledkezzen meg sportstratégiai feladatai között az intézmény jövőjéről, amely tükrözheti a magyar sport világraszóló eredményeit, és sokat tehet azért, hogy az állampolgárok nagyobb százaléka sportoljon rendszeresen.
Szabó Lajos szobájában olyan tárgyak hívják fel magukra a figyelmet, amelyeknek állandó kiállításon lenne a helyük. Az egyik sarokban Hajós Alfréd serlege látható, klubjától, a BTC-től kapta az olimpiai győzelemért; odébb a magyar labdarúgó-válogatott olimpiai vigaszdíja, a svéd trónörökös ajándéka ékeskedik, vagy itt van egy gyönyörű szecessziós gyorskorcsolya-vándordíj, a legszebbek egyike, amelyet magyar sportember valaha kapott a teljesítményéért. A szoba egyik falát a Kronberger Lili műkorcsolyázót ábrázoló nagyalakú festmény díszíti. Tudja-e az írás elején idézett egykori olimpiai bajnok, hogy ő volt a magyar sport első világbajnoka?
origo.hu
Kiderült, ki lehetett az ukrán kémbotrányban érintett magas rangú magyar katonai vezető
