Másfél hónap alatt ugyan nem lehet kifordítani a sarkából a világot, de el lehet érni, hogy egy kicsit jobban érezzük magunkat benne. Nem kétséges, hogy az Orbán-kormány a maga szellemisége szerint erre törekszik, s ez akkor is így van, ha vannak, akik már magától a kormányváltás tényétől rosszul érzik magukat. Rajtuk úgy sem lehet segíteni. A közérzet-, vagy inkább lelkiélet-javító intézkedések többsége szimbolikus, de legalábbis halasztó hatályú. Egyelőre csak a szándék van kimondva, hogy miként lesz majd, az kidolgozásra vár. Szimbolikus lépés nyilvánvalóan az iskolai nemzeti összetartozás napja bevezetése, aminél jóval konkrétabb intézkedéseket igényel majd a Kövér László, Pokorni Zoltán és Révész Máriusz egyéni képviselői indítványa nyomán megszületett döntés a „magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban”. Szép dolog ugyanis elhatározni, hogy minden magyar diák egyszer menjen el határon túli kirándulásra – s itt a határon túli nyilvánvalóan a Trianon előtti határokon inneni területet jelenti –, de azt is meg kell majd mondani, hogy miből. Hogy erre lesz-e állami támogatás, vagy ez is rá lesz rakva a fenntartókra, ahogyan annak idején az ötvenszázalékos közalkalmazotti fizetésemelés?
Hoffman Rózsa azt ígéri Gecse Gézának a Határok nélkül mikrofonja előtt, hogy egy, de inkább két év múlva erre elkülönített sor lesz a költségvetésben. Legyen. S ha majd az önkormányzatok, iskolavezetők is mind megértik, hogy ez a határon túli tanulmányi kirándulás nem valamiféle mélymagyarkodás, sem nem csak egy jó buli, akkor talán egyre kisebb összeg is lehet ebben a sorban a költségvetésben. A cél ugyanis oly evidensen jó, hogy nehéz félremagyarázni. Meg ideológiával is nehéz lesz bemázolni. Hisz mi lehet abban rossz, hogy egy ország diákjai, akik tizenkét éven keresztül tanulják egy ország – nem mellesleg a sajátjuk – történelmét, egyszer meg is nézik, hogy miről tanultak? Hogy ugyan az erdélyi fejedelemség nem létezik már, de Erdély még igen. És, kedves gyerekek, akik ott magyarul beszélnek, a mi nemzetünknek a részei.
Reménykedni kell, hogy mindez nem késő, sőt, hogy ezzel akár egy új nemzettudat-időszámítás kezdődhet. Vége szakad annak, hogy a határon inneni magyar románnak, ukránnak, szlováknak mondja a határon túlit. Az első lépés: kicserélni az értelmező szótárt. Az újból pedig megtanulni, hogy a nacionalista nem egyenlő az irredentával, hogy nem az internacionalizmus a világ legüdvözítőbb ideológiája, s hogy egyáltalán nem kell szégyellni, ha valakinek fáj a trianoni országcsonkítás. És azt sem, ha valakinek a saját identitásával kapcsolatban vannak érzelmei. Mindezeket a gondolatokat persze úgy kell közzétenni, hogy közben nem lábad könnybe a szemünk saját nagyszerűségünktől, hanem alapos, átgondolt módon tájékoztatunk. Ahogy Gecse Géza tette a Határok nélkülben legutóbb is. Valahogy így kell szóljon a közrádió.
(Határok nélkül, MR1-Kossuth rádió.)
origo.hu
Gyermeknapra üzent a miniszterelnök
