Tökéletes időutazás

H A N G - H A T Á S

Jó itt lenni! – kiáltja magyarul Morten Harket énekes mindjárt az ötödik dalt követően a Papp László Sportarénában. Biztos bánja az A-ha – gondolom magamban –, hogy még egyszer sem látogatott el Magyarországra: ugyan nincs teli a csarnok, de a budapesti közönség végtelenül hálásan ünnepli a norvég popzenekart. Van is mit: rég nem hallott dinamika árad a színpadról, a professzionális keverésnek köszönhetően tisztán szól minden hangszer, amelyek mégsem nyomják el Harket kristálytiszta hangját. Nem hittem volna, hogy túl az ötödik ikszen képes előadni élőben a hangszálat próbáló A-ha-dalokat. Előfordul néha, hogy nem talál bele a hangnembe, de e pár baki bocsátható, hiszen a majdnem kétórás koncert során egyébként felejthetetlen produkcióval rukkol elő.
A csarnok előtt jeggyel feketézők koslatnak, nocsak; a nézőtéren körülöttem jobbára negyvenen túliak, akik minden pénzt megadtak volna, csak hogy a színpadra öltönyben érkező bálványokat egyszer élőben láthassák. Most megadatott.
A sztárokon kívül két zenész játszik dobon, valamint billentyűn/basszusgitáron. A trió tagjai gyakran lépnek a másik „szakterületére”: Harket először elektromos dobon kísér, majd többször is gitárt ragad, de Magne Furuholmen billentyűs is megmutatja, nem idegen tőle a húr és a dobverő. Pal Waaktaar-Savoy elképesztő gitárarzenállal érkezett, többször cserél hangszert a koncert során. Ami egy zenei időutazás a múltba. Az első dal a legújabb kislemezsláger, a Butterfly, Butterfly, innen visszafelé halad a zenekar albumról albumra, egészen a kezdetekig. Aki nem táncol, ugrál, sír vagy sikítozik örömében, szájtátva hallgatja a jól ismert slágereket, nem tudom elégszer hangsúlyozni a hangszerelésből áradó elképesztő erőt – az A-ha csordultig beteríti a csarnokot. A régebbi nóták olykor újrahangszerelve, -értelmezve csendülnek fel. Morten Harket a Summer Moved Onban több mint tizenöt másodpercig tart egy fejhangot – fülsiketítő sikoly a jutalma. Kis kamarakoncerttel kedveskednek a norvégok: az első album nyúlfarknyi nótáját, az And You Tell Me-t xilofon- és akusztikusgitár-kísérettel adják elő, Harket összekeveri a strófákat – szívből nevetnek ők is és mi, nézők is.
Közben a zenészek mögött egy hatalmas videofalon az aktuális dalhoz kapcsolódó képek villódznak: pillangó kel életre bábjából, az univerzum (Minor Earth, Major Sky), erekben száguldó vér (The Blood That Moves The Body), felhőkarcolók (Manhattan Skyline), vadászó vízimadarak (Hunting High And Low) vagy régi filmek epizódjai (Sun Always Shines On TV). Na és persze a legendás képregényrajzfilm a búcsúdal, a Take On Me során. A színes reflektorok fénye átszűrődik a fémrácsra hasonlító videoháttéren, hogy miként, nem értem, de egy csoda.
Két óra és huszonegy szám után is tombol a csarnok, még, ráadásért, de nincs tovább: az A-ha együttest így, ebben a formában először és utoljára láttuk. Feloszlanak. Nagy kár értük.
(A-ha. Budapest, Papp László sportaréna, július 14.)