A reálgazdasági egyensúly visszaszerzése

Úgy tűnik, hogy mindenféle pénzügyi megszorítások nélkül is lehetséges stabilizálni és új növekedési pályára állítani a gazdaságot. Miként szívből örülhetünk a többi között annak, hogy az IMF diktátumától – remélhetőleg egyszer s mindenkorra – véglegesen sikerült megszabadítani az országot. És csakhamar egyértelművé válik, hogy a piaci szereplők joggal reménykednek abban a stabil és átlátható költségvetési politikában, amelyik egyre inkább a kiszámítható gazdasági környezet elemeit hordozza magában. Feltéve persze, ha – mivel halaszthatatlan igénnyel szembesülhetünk – a Magyar Nemzeti Bank rendre mérsékli a kamatszintet, amivel vélhetőleg ösztönzést ad a befektetéseknek. Mert ha idáig lehetetlen akár csak megjósolni is, hogy valójában még hányan és kik kerülnek a végletes adósságspirálba, bizonyos, hogy a fizetésképtelen ügyfelek zöme azért marad el a törlesztéssel, mert vagy elveszítette az állását (s közben végképp megingott az egészségügyi helyzete), vagy azért, mert eleve meghaladják az erejét – a megállíthatatlannak tetsző forintgyengülés miatt – az egekbe szökő törlesztőrészletek. Tehát akármeny-nyire nehéz is meghúzni a határt a sokszor meggondolatlan devizahitelesek és a gazdasági krízis miatt pórul járt banki ügyfelek között, mindnyájan kárvallottaknak tekinthetők.
Csakhogy a reálgazdasági egyensúly visszaszerzéséhez kizárólag olyan növekedéspárti politikára van szükség, mely főleg a fejlesztési célok támogatásával, a kiseb-nagyobb vállalkozások előtt álló akadályok lebontásával teremt munkahelyeket, aminek nyilvánvaló része a folyamatos adócsökkentés. Jóllehet a felpörgő eladósodás és az ezzel együtt járó növekedési kilátások romlása manapság egyaránt sújtja a világot és Európa nagy részét, de mégiscsak megállapítható, hogy a finanszírozási válság azért vált fenyegetővé Magyarországon, mert a fejlett világ finanszírozási szükségletének a megugrása elszívja a forrásokat. Így a sokat emlegetett reálgazdasági egyensúly megteremtéséhez elengedhetetlenül hozzátartozik az állami finanszírozási igény szigorú keretek között tartása, mialatt a keretek kijelölése nem egyszerű gazdaságpolitikai feladat. Hiszen a magas eladósodottság miatt a magyar fiskális politika már 2007 őszétől folyamatosan ellentétes lépésekre kényszerült, mint amivel elkerülhette volna magyar gazdaság – a világgazdasági kereslet összeesését követő – zsugorodását. Attól is függetlenül, hogy a növekedés a krízist megelőző két évben már erőteljesen lassult, s a belső kereslet további visszafogása következtében a lassuló növekedés tekintetében meghatározó tényezővé vált.
Amint az is látható, hogy a jelenleg mindinkább nyomasztó gazdasági körülmények közepette mindennél sürgetőbb az állam versenyélénkítő szerepének a növelése, mivel Magyarországon a válság kirobbanásakor jellemző gyenge pénzügyi helyzet, illetve a költségvetés javuló, de Európában még mindig kiugróan magas költségvetési hiány és a szintén gyorsan szaporodó adósságállomány miatt a működőképesség fenntartása nem elsősorban a bankok, hanem minden szempontból az ország stabilizálását, fizetőképességének megőrzését igényli. Ugyanakkor bízvást állíthatjuk, hogy kivált a makrogazdasági egyensúly előnyben részesítése lehet az irányadó, akár a visszaesés mérséklésével szemben is. Az állami támogatások célja az új munkahelyek létesítése, a kis- és közepes vállalkozások forráshoz juttatása. És ha a reálgazdasági egyensúly megteremtésének az eszközei eddig kevésbé látszanak is újnak, mindenképp figyelemfelkeltő, hogy a pénzpiacok elvárásainak minden áron való teljesítése helyett a magyar reálgazdaság érdekei kerülnek előtérbe, mint ahogyan az is, hogy az állami beavatkozás már rövid távon sem kapcsolódik össze a piaci önkorrekciós mechanizmusok kiiktatásával. Ugyancsak biztató jel, hogy a kormány már megalakulása után képes volt felépíteni a gazdasági kiszámíthatóság köreit, hiszen a befektetői bizalom szemlátomást szélesedik. Míg azonban a hazai költségvetés szűkös helyzete miatt és az állami piacteremtés zöme mögött is rendszerint uniós források állnak, addig az is megfigyelhető, hogy az Európai Unió a visszaesés mérséklése érdekében a támogatások előrehozásával a gazdasági kilábalás felgyorsításába kezdett. De nemcsak ezért remélhető a konvergenciaprogramban meghatározott 3,8 százalékos államháztartási hiánytól való eltérés megakadályozása, hanem sokkal inkább attól, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikája bevallottan növekedéspárti.

A szerző szociológus, egyetemi előadó