A szocialista párt elhalása

Látszik, nem beszél a vakvilágba az MSZP: nem ragaszkodnak ahhoz, hogy jelöltjeik a párt logóját feltüntessék a szórólapjaikon. Sőt, fogódzkodjanak meg: még a vörös színt sem kell használniuk, és a párt nevét is elhagyhatják. Mit nem ragaszkodnak hozzá! Kimondottan erre kérik a párt kandidálóit. Ez aztán a lenyűgöző párthűtlenség – központi utasításra. A végén még azt büntetik meg, akinek van képe vállalni saját identitását, és arra a neveletlenségre ragadtatja magát, hogy MSZP-transzparensek alatt kampányoljon. Nem túlzó a következtetés: az MSZP jó eséllyel akár meg is szűnhet az önkormányzati választásokat követően. Felosztják saját vezetői, mint Lengyelországot a nagyhatalmak, hogy aztán megannyi civilnek mondott szervezetecskében éljen tovább kómában. Mint valaha, amikor alámerültek az illegalitásba, hogy mozgalmi sejtjeikben vigyék tovább az eszmét és őrizzék a leninista lángot.
Aki nem illusztrált mesekönyvekből és Cilike-lányregényekből próbál a mai politikában tájékozódni, pontosan tudja: az utódpárt pusztán nem akarja rontani esélyeit azzal, hogy saját neve alatt kéri a polgárok bizalmát. Valami hasonlóval próbálkozott Fejes Endre Jó estét, nyár, jó estét, szerelemjének főszereplője is, aki az „Én lenni görög diplomat” kezdetű szöveggel csalta lépre áldozatait. Az „Én lenni civil jelölt” azonban nem kecsegtet túlzott sikerrel. Az embereket túl gyanakvóvá tette a nemrég leléptetett hatalom. Önvédelemből profivá váltak a polgárok a bekéredzkedő, belisztezett lábú ordasokkal szemben. De hát hogy is képzelik ezt? Elmegy Lamperth Mónika, Kovács László vagy éppen Gyurcsány Ferenc átmaszkírozva bálnavédő aktivistának vagy karitatív szeretetszolgálati munkatársnak? Netán Veres János és Lendvai Ildikó Jancsi és Juliskának öltözve fognak kopogni a gyanútlan lakók ajtajain? Majd amikor az óvatlan delikvensek megszánják őket egy pohár vízzel, némi élelemmel, hirtelen előrántanak egy pártkatekizmust, és addig nem távoznak, amíg nem hajlandó mindenki elfogadni az MSZP választási brosúráját és megfogadni, hogy csakis a párt civillé retusált jelöltjeit támogatják?
Mit találhatnak ki még? – a polgárok meg ezt találgathatják. Azaz találgathatnák, ha úgy igazából érdekelné még őket, hogy a tegnapi rabszolgahajcsárok miben sántikálnak. De már a füle botját sem igen mozgatja senki az utódpárti önreklám újabb vadhajtásaira. Bizonyára ezért dobják be a politikai marketing hatásosabbnak szánt fegyvereit. Látták már Lendvai Ildikót fürdőruhában? Ha nem, kukkoljanak bele a 168 Órába, amelyben szinte rangrejtve kapták lencsevégre az állampárti dívát, amint egy balatoni hotel strandján egy úszóövet szorongat. Ha beválik, ez lehet a szoci trendi, és az október 3-i önkormányzati választás előtt már kizárólag úszódresszes, egész alakos képeken fognak feszíteni a szórólapokon.
Nem szégyenlősek más tekintetben sem a tegnapi fogyókúráztatók. Kevesen gondolták volna az érintettek korábbi hagymázas, harcias nyilatkozatai tükrében, hogy több településen formás MSZP– Jobbik-összefogás van kialakulóban. Esztergom és Nagykőrös ilyen városok. Sőt, utóbbiban az SZDSZ-szel is megfűszerezik a légyottot. Ki tudja? Lehet, hogy ez még csak a bátortalan kezdet, s a határ a nagy magyar rónaság. A közös nevező már régóta érlelődik. Mindegyik radikális alakulat a kudarcpropaganda eszközével él, s a polgári kabinet valamennyi döntése mögött csakis és kizárólag rosszat és ártó szándékot tételez fel. Akár örvendhetünk is, hogy a sok politikai tévelygés után a zsák és a folt végre egymásra talált és koalícióban készül kecsesen összeforrni. Innentől kezdve új kategóriával ismerkedhetünk meg: a Jobbik szocialistákkal.
A kudarckommunikáció lényege, hogy minden negatívumért a nemrég hivatalban lévő kormány a hibás. Nem is kell, hogy valami bekövetkezzen. Már előre megmondják, mi fog történni. A távhő feltételezett – illetve általuk előre eltervezett! – drágulását is megpróbálják úgy beharangozni, hogy a forint állítólagos gyengítésével erről is a Fidesz tehet. Az élelmiszerár-emelkedésről szintén beindult a károgó kórus. Tudnunk kell, hogy ez így fog folytatódni, mert más eszközük nem maradt a hatalmas választási vereség után. Kétségbe vannak esve, hogy nincsen kilátás semmilyen megszorításra, hiába jósolják minden áldott nap.
Változnak tehát az idők s velük együtt a pártok. Most érthetjük meg igazán, miért foglal el központi helyet a múlt eltörlésére szólító kitétel az Internacionáléban. Az „A múltat végképp eltörölni, rabszolgahad, indulj velünk” passzus nem üres szóvirág, hanem a mozgalom lényege. Akinek még a fenti kaméleonpolitika láttán is maradtak morzsányi kételyei, olvasson bele a parlamenti képviselőik önéletrajzába. Sok érdekeset találhat bennük, egyvalamiről azonban lakonikus rövidségűek az írások. Bármily meglepő, de az ötvenkilenc fős MSZP-frakcióban csak tíz személynek volt bármi köze az állampárthoz, az MSZMP-hez. Néhány fiatalabb képviselő természetesen kora miatt nem lehetett tagja a nagybetűs Pártnak. Az azonban mégiscsak lélegzetelállító, hogy olyanok hallgatnak a nyilvánvalóan szoros pártállami kapcsolatokról, mint Gyurcsány Ferenc, Baja Ferenc, Szekeres Imre, Puch László vagy Lamperth Mónika. Életrajza szerint nem volt tagja az ’56-os forradalmat idegen csapatokkal leverető forradalmi munkás–paraszt kormány pártjának Kiss Péter, Juhász Ferenc, Szanyi Tibor, Boldvai László, Burány Sándor sem, hogy csak a legismertebb politikusokat emeljük ki. Ilyen szempontból még becsülendők is azok, akik feltüntették pártos múltjukat. Az is igaz persze, hogy Lendvai Ildikó vagy Kovács László MSZMP-főcenzori, illetve központi bizottsági szereplését sem az életrajzából ismeri az egész ország. Találkozhatunk más furcsaságokkal is. Veres János egyáltalán nem adott be önéletrajzot, így olybá vehetjük: egész múltját homályban szeretné tartani. Azt, hogy magába szállt és szégyelli egész gyászos tevékenységét, pénzügyminiszteri trükközéseit, nem is merjük feltételezni. Kuriózum, hogy a veterán Vitányi Iván nem pazarol egy szót egyetlen elődpárti tagságára sem. Pedig a politikus az MSZP elődpártjainak munkájából is kivette a részét, mégsem méltatja életének ezeket a szeleteit egy árva mondatra sem érdemesnek. Napjaink Heves megyei szoci hadura, a térségi leader-botrányban kiemelten érdekelt Sós Tamás alkalmatlanságát még önéletrajzával is bizonyítja. Úgy fogalmaz: „1986 óta az MSZP Heves Megyei Területi Szövetségének elnöke”. Ez aztán a bűvészmutatvány! Tekintve, hogy az MSZP csak 1989-ben alakult. Az is előfordulhat, hogy csak őszintébb társainál: érzi, hogy az MSZP és elődpártja közti különbség elhanyagolható. Minő érdekes egybeesés: az álbaloldali képviselők ugyanúgy röstellik, takargatni valónak vélik MSZMP-s múltjukat, mint ahogy a párt is szégyelli saját jelenét nevével, színeivel, emblémáival, minden tartozékával együtt. Ha így letagadnák saját magukat, miként várhatják el, hogy a választók vállalják őket és rájuk szavazzanak? Lehet, hogy ténylegesen meg is szűnik az MSZP? Hisz úgy néz ki, mindannyian egyfajta újillegális szférába, a civil föld alatti mozgalomba távoznak. Mintha Kun Béláék, Ságvári Endréék nyomdokain akarnának haladni a jövőben. De hát ez az abszurditás legfelsőbb foka. A nóta vége az lesz, hogy elfogy a párt. Éppen most verik bele az utolsó koporsószögeket. Hiába hittek a marxizmus– leninizmusban a szocialisták, az állam elhalását nem tudták elérni. Beérik a pártjuk elhalásával.