Bohócsipka a szocialisták fején

Most látszik csak igazán, mekkora bakot lőtt az MSZP, amikor túl korán nevezte meg főpolgármester-jelöltjét, ráadásul azt is tétlenül nézték végig, ahogyan a posztjára alkalmatlan aspiráns közzétette az elmekórtan körébe tartozó tervét a majdani ingyenes tömegközlekedésről

A kérdés, miszerint lesz-e még valaha váltópárt az MSZP-ből, aktuálisabb, mint valaha. Furcsa érzés látni, hogy az a politikai erő, amelyik 1994 és 2006 között a négy parlamenti választásból hármat megnyert, manapság azért küzd, hogy legalább az önkormányzatok szintjén komolyan vehető tényező maradjon. Az Országgyűlésben ugyanis már egyre kevésbé számít annak. Nem csupán azért mondható el mindez, mert a Fidesz kétharmados többségével szemben szánalmasan kevésnek tűnik a meglévő ötvenkilenc mandátum, hanem azon okból is, mert soha nem volt annyira unalmas és semmitmondó a frakciónak a törvényhozásban kifejtett tevékenysége, mint mostanság. Még a kilencvenes évek elején is több volt a kreativitás, pedig akkor a rendszerváltás után gyakorlatilag karanténba volt zárva a párt. Elég arra gondolni, hogy 1990 nyarán minden különösebb erőlködés nélkül ki tudott íratni egy népszavazást a köztársasági elnök megválasztásának módjáról. Ez a voksolás ugyan érvénytelen lett, mert a többi parlamenti szereplő bojkottja miatt alacsony, mindössze 14 százalékos volt a részvételi arány, ám mégiscsak jelezte, hogy a szocialista párt mint politikai alternatíva létezik. Arról nem beszélve, hogy az urnák előtt megjelenők száma, ha nem is jelentősen, de meghaladta azokét, akik néhány hónappal korábban az MSZP-re szavaztak, és ez a maga módján mégiscsak érzékeltette, hogy potenciálisan jelentős tartalékai lehetnek a baloldalnak.
Manapság egy ilyen referendum elképzelhetetlen. Elnézve az MSZP jelenlegi állapotát, még az sem zárható ki, hogy össze sem tudnának gyűjteni a kijelölt határidőre annyi aláírást, ami alapján bármiféle referendum kiírására sor kerülhetne. Ennek ismeretében tehát egyelőre Gyurcsány Ferenc azon javaslatát is csupán üres fenyegetőzésnek kell tekinteni, amelyben felvetette, hogy a majdani alkotmányról a választópolgárok döntsenek. Önmagában természetesen nem elvetendő az ötlet, figyelembe véve, mekkora megerősítő ereje van egy eredményes ügydöntő népszavazásnak, de ameddig csupán egy tökéletesen lejáratódott politikus elmélkedik róla, és a felvetésnek támogatottsága sincs más pártok körében, addig nem érdemes komolyan beszélni róla.
Bármilyen hihetetlen, de az elmúlt hónapokban gyakorlatilag ez a Gyurcsány-féle agymenés volt az egyetlen épkézlábnak mondható kezdeményezés az MSZP berkeiben. Ezt leszámítva teljes szellemi csődöt lehetett tapasztalni. Mindezért nem kis felelősség terheli a pártelnöki, illetve frakcióvezetői székben ülő Mesterházy Attilát, akinek esetében folytatódni látszik az a parlamenti választások előtt tapasztalt trend, amely szerint az egyébként hihetetlenül sokat beszélő politikusnak egyetlen olyan mondata sincs, amelyet érdemes lenne megjegyezni, és ami legalább a 168 Óra vagy a Népszava olvasóinak körében képes lenne némi izgalmat okozni. Amennyiben az 1998-as választások után hasonló pozíciókat birtokló Kovács László akkori teljesítményével vetjük össze Mesterházy mostani produkcióját, akkor szembetűnő az intellektuális hanyatlás. Elegendő egyetlen példát felhozni annak szemléltetésére, mennyire nem képes kontrollálni a hivatalban lévő pártelnök a saját szervezetét. Az elmúlt hetekben gyakorlatilag ugyanaz a szánalmas keresgélés zajlott a főpolgármester-jelölt kiválasztásának ügyében, mint amivel másfél éve, a miniszterelnöki casting idején tette magát közröhejjé a párt. Pedig Horváth Csaba személyében már február óta van hivatalos aspiráns, de a jelek szerint az ő jelölését egyetlen pártbeli tényező sem veszi komolyan. Márpedig ha az ajánló szervezet nem képes egy emberként felsorakozni mögé, akkor mindez a szimpatizánsoktól sem várható el. Nemcsak Horváth személyének lebegtetése okoz zűrzavart, de a Schmuck Andorral vagy Janicsák Istvánnal történő, paródiába hajló alkudozás is. Az erős kéznek azonban semmi jele.
Miközben Szanyi Tibor a maga angyalföldi kiskocsmákba illő stílusával próbál életet lehelni a kriptaszagú szocialista kampányba, a párt első embere az eddigieknél is súlytalanabbá vált. Mesterházynál még az a horrorisztikus híradás is több érdeklődést váltott ki a média körében, miszerint Gyurcsány Ferenc részt kíván venni a korteskedésben. Pedig az óra ketyeg, és rohamléptekkel közeledik október harmadika. Bár a fent említett Horváth Csaba éppúgy esélytelen Tarlós István legyőzésére, ahogyan a többi párttársa is az lenne, azért mégsem mindegy, hogy milyen eredményt ér majd el. A szocialisták önkormányzati választásokon történő szereplésének megítélését a fővárosi eredmények döntő mértékben befolyásolhatják. A tavaszi parlamenti választásokon az MSZP valamivel több mint 238 ezer szavazatot kapott Budapesten, amivel sikerült a 25 százalékos támogatottság fölé tornáznia magát. A korábbiakhoz képest ez súlyos kudarc volt, de hát nincs mit tenni, a vidékhez hasonlóan a főváros polgárai is rajtuk verték le az elmúlt nyolc kormányon töltött év összes bűnét és mulasztását. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. A jelenlegi állás szerint a főpolgármester-jelölt, illetve a budapesti lista esetében kifejezetten siker lenne egy számszerűen hasonló eredmény, azonban még azt sem lehet százszázalékos biztonsággal kijelenteni, hogy a párt legalább az ezüstérmes pozíciót el tudja érni. Ha az LMP vagy a Jobbik akár a Fővárosi Közgyűlés, akár a kerületek harci terepén megelőzné az MSZP-t, akkor annak a baloldal eddigi vezető erejére gyakorolt romboló hatását szinte felbecsülni sem lehetne. De még a Fidesz–KDNP mögötti második hely sem jelent garanciát a talpra állásra, hiszen a tavasszal felmutatott támogatottságtól való jelentős elmaradás ezt a látszólagos sikert is jelentéktelenné tenné.
Most látszik csak igazán, mekkora bakot lőtt az MSZP azzal, hogy túl korán nevezte meg a főpolgármester-jelölt személyét, ráadásul a párt országos vezetése május elsején azt is tétlenül nézte végig, ahogyan a posztjára tökéletesen alkalmatlan aspiráns közzétette az elmekórtan tárgykörébe tartozó tervét a majdani ingyenes tömegközlekedésről. De legalább akkora hiba volt az, hogy a BKV első botrányai után Hagyó Miklóst és társait nem zárták ki azonnal a pártból. Arról nem beszélve, hogy az elnökség máig kitart az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György mellett, és azzal sem számol el, hogy a budapesti szocialisták ténykedése milyen mértékben segítette Demszky Gábort a főváros lezüllesztésében. Ékesen szemlélteti az MSZP szervezeti hanyatlásának feltartóztathatatlan folyamatát, hogy az egyik legsikeresebb fővárosi politikus, Hajdu László XV. kerületi polgármester – valószínűleg nem utolsóként – kilépett a pártból, abban bízva, hogy független jelöltként több sansza lesz a katasztrofális vereség elkerülésére. Vagy itt van a balliberális értelmiségi holdudvar egyik sztárja, Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségek egykori országgyűlési biztosa, aki lényegében bohócsipkát húzott a szocialisták fejére, hiszen előbb szó nélkül végignézte, ahogyan a nevét felmutatva sikertelenül végigházalja az MSZP a baloldal romjait, majd mintha mi sem történt volna, felvétette magát az LMP fővárosi listájának második helyére.
Egyre szánalmasabb az egykori kormányzó erő vergődése. Ebből a válságból önerőből már biztosan nem lesz kiút, úgyhogy marad a bizakodás abban, hogy a riválisok hátha elkövetnek néhány végzetes hibát. Az előző két ciklus bűnei igazából most fognak majd lecsapódni a párton, amelynek legnagyobb tragédiája, hogy éppen akkor nincs nyoma egy határozott és karakteres vezetőnek, amikor a leginkább szükség lenne rá, néhány őszinte és hiteles szóval egyetemben.