Jaj, jaj, helyesírás!

A N Y A N Y E L V Ü N K

A helyesírás nem jogszabály, nem törvény, hanem csupán ajánlás azok számára, akik valamilyen írásbeli üzenettel fordulnak a nagy nyilvánossághoz. Ez így is van rendjén, hiszen milyen furcsa és abszurd volna a következő párbeszéd a börtönben: „Te miért vagy itt? Három vesszőhiba és négy mozgószabály figyelembe nem vétele miatt.”
Komolyra fordítva a szót: azt is el kell mondani, hogy Magyarországon a helyesírásnak presztízsértéke van. Elvárja az olvasó a kifogástalan írást, még akkor is, ha szórólapot olvas. Napjainkban elsősorban az ingyenes reklámújságok tartalmaznak helyesírási vétségeket. Egyrészt azért, mert nem alkalmaznak korrektort, másrészt azért, mert a számítógép helyesírás-ellenőrző programja korántsem tud mindent kijavítani, harmadrészt, mert ezek a lapok gyakran tartalmaznak olyan kifejezéseket, amelyek meglehetősen alkalmiak, egyediek, s olykor egy helyesen írónak is fejtörést okozna a megoldás. Nemrég hallottam, hogy az egyik megyei napilapnál elküldték a korrektorokat, mert munkájukat pluszköltségnek vélte a laptulajdonos. Ezért virít most a címlap reklámjában a szervizakció szó hosszú í-vel és különírva.
A helyesírás kapcsán el kell mondani azt is, hogy a helyesírástudás szinteződését feltétlenül figyelembe kell venni. Létezik az iskolai szint, ennél magasabb a magyartanár, a korrektor, az olvasószerkesztő tudásszintje, s legfölül a szakmai helyesírás foglal helyet. Emellett a növénytannal foglalkozónak kell azt tudnia, hogy a szagosmügét egybeírjuk, illetve a földrajz szakos tanárnak vagy a térképet készítő szakembernek, kartográfusnak azt, hogy Csörnöc-Herpenyő-puszta két kötőjellel írandó.
Léteznek ugyanakkor helyesírási babonák is. Igen régi tévhit, hogy a zsíros kenyeret egybeírjuk, a vajas kenyeret pedig külön. Holott mindkettő különírva helyes. Az egyik újság olvasói levele ebből még ironikus ideológiát is kreált, íme, szó szerint idézve: „Gyomorérdekeltségű döntést hoztak nyelvünk tisztelt őrei, a zsíroskenyeret (sic!) ezek után egy szóba írjuk. A vajas kenyér helyesírása marad a régi: két szó. Hogy miért, miért nem, nem tették közre (sic!) döntésük indokát, de – lévén szó komoly tudósokról – biztosan alapos előtanulmány, netalán közvélemény-kutatás előzte meg az egészet. Szerény véleményem szerint »politikai döntés« született, mint mindenben manapság. A nyelvünk apostolai tapasztalták, a legtöbb ember ma még csak összehozza a kenyeret a zsírral, de a vaj csak azoknak hozzáférhető, akiknek szívügyük a helyesírás, és át tudják hidalni a kenyér és a vaj közötti »távolságot«. Mégis van hiányérzetem, későn kezdtek a tisztelt tudósaink az ilyen korrigáláshoz. Már évekkel ezelőtt dönteniük kellett volna, mert ezt diktálja a tapasztalat: külön kellene írni a selyemsonkát, a pulykamellet, a rövidkarajt, hogy csak néhány gasztronómiai meghatározást használjak.”
Stílusos kommentár csupán annyi lehet a fenti véleményhez, hogy az írás pedig a zöldség az ételekhez. A fölösleges névelőket pedig megspórolhatjuk.