Azt már az augusztus elejei gyorstájékoztatóból is megtudtuk, hogy az államháztartás (önkormányzatok nélkül) 36 milliárd forintnyi többletet termelt júliusban, a frissen közzétett részletes adatokból azonban az is kiderült, hogy a pozitív egyenleg nagymértékben a minisztériumi kiadások visszafogásának köszönhető. A tárcák fegyelmezett költekezéséből adódóan a költségvetési szerveknél 54 milliárd forinttal esett vissza a kiadások összege tavaly júliushoz képest – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium összefoglalójából. – Az adatok egyértelműen mutatják, hogy az Orbán-kormány hivatalba lépését követő bejelentésekkel összhangban csökkentek a múlt hónapban az intézményi kiadások. A működési költségek lefaragásán keresztül lehet azonnali eredményt elérni, a júliusi államháztartási jelentés az új kabinet többi intézkedésének, például az adócsökkentésnek a hatását még nem tükrözi, törvényileg azok később lépnek hatályba – mondta a Magyar Nemzetnek Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.
Az államháztartás hetedik hónapi többlete az elemző szerint részben technikai okokra is viszszavezethető, júliusban ugyanis az államadósság lejárati szerkezetéből adódóan általában kevés kamatfizetés szokott esedékes lenni (rendszerint áprilisban és novemberben magas ez a tétel). A számsorokból azonban az is kiolvasható, hogy végre kivánszorgott a recesszióból a gazdaság, lassan növekszik a foglalkoztatás, ami később egyre több személyijövedelemadó-bevételt is fog termelni az államnak. A múlt hónapban a főbb adóbevételek még nem tudtak emelkedni: a tavalyi év hasonló időszakához képest a társasági adóból, a személyi jövedelemadóból és a jövedéki adóból származó bevételek 40 milliárd forinttal maradtak el.
Bár a júliusi többlet jól hangzik, az első hét havi mutatókat nézve egyáltalán nem fest jól az államháztartás helyzete: január–júliusban a hiány elérte a 997,5 milliárd forintot, ami 14 százalékponttal magasabb összeg az egész évre előirányzottnál. Tavaly ebben az időszakban mindössze a hiány 88 százaléka valósult meg. Az első félévi masszívabb költekezést az magyarázza, hogy az előző kormány bizonyos kifizetéseket előre hozott (például a MÁV esetében), illetve – ami választási évben egyáltalán nem meglepő – a közszféra juttatásai is magasabbak voltak. Ennek ellenére mondhatni egyetértenek a szakemberek abban, hogy az Orbán-kabinet 29 pontjával év végére teljesülni fog a 3,8 százalék körüli államháztartási hiánycél, ezt legutóbb a Költségvetési Tanács is megerősítette.
Az államháztartás három nagy alrendszere közül az első kettő, a központi költségvetés 9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 31,7 milliárd forintos többletet termeltek, miközben a harmadik alegység, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 4,6 milliárd forintos deficittel zártak júliusban. A társadalombiztosítási pont alá tartozik az egészségügy és a nyugdíjrendszer, amelyek mint ismert, állandó finanszírozási gondokkal küszködnek; az egyenleget rontották például a korházak hatalmas adósságai. Évente körülbelül 3000 milliárd forintot emészt fel a nyugdíjak kifizetése, ennek csak egy részét fedezik a befizetések, a többit a költségvetésből pótolják havonta eltérő mértékben – mutatott rá Suppan Gergely. Azért van a szükségesnél kevesebb bevétel ebben a kasszában, mert a járulékbefizetések egy része a magánpénztárakhoz megy. Akkor sem lenne kedvezőbb a finanszírozási helyzet, ha az Európai Unió enged a kilenc tagország kérésének, hogy a privát nyugdíjpénztári hozzájárulásokat és -vagyont államiként könyveljék el; igaz, ezzel a módszerrel papíron alacsonyabb lenne az érintett országok deficitje és államadóssága, ami az ország befektetői megítélését javítaná.
Dolgoznak a büdzsé számain. Folyik a költségvetési irányelvek kidolgozása a Nemzetgazdasági Minisztériumban; a tárca a 2011-es büdzsé tervezetét október 15-ig a kormány elé terjeszti – közölte a tárca. A tervezés fejezetenként zajlik, az irányelvek kidolgozása után és annak alapján állítják össze egyes minisztériumok saját költségvetéseiket. A kormánynak október 31-ig kell a parlament elé benyújtania a törvényjavaslatot.

Gyermeknapra üzent a miniszterelnök