Egyre kevesebb alma terem hazánkban, s a termelők többsége idén már a harmadik egymást követő évet fejezheti be komoly veszteséggel. A bevételeket lenullázó 2007-es fagykárok után 2008 úgy-ahogy elfogadható volt a termelők szempontjából, de a tavalyi évet katasztrófaként élte meg az ágazat, s az idén is hasonló a helyzet. A központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2002-ben még az összes betakarított gyümölcsmennyiség 75 százalékát az alma tette ki, ez az arány mára 55-60 százalékra csökkent.
A szakértők szerint az idei csapadékos év különösen nagy megpróbáltatások elé állította a termelőket, s így nemcsak a mennyiségi, hanem minőségi problémák is voltak. Becslések szerint tavaly ötszázezer tonna alma termett, idén pedig még ennél is kevesebb: megközelítőleg négyszázezer tonnára számítanak. A szakértők a nyáron még azzal kalkuláltak, hogy ebből 146 ezer tonna lesz étkezési minőségű. Mára azonban kiderült, hogy mindössze 50-60 ezer tonna fog megfelelni azon hazai követelményeknek, amelyek teljesítése esetén a gyümölcs étkezési almaként lesz értékesíthető. – Mindez – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő szakértő – rámutat arra, hogy komolyabb odafigyeléssel és megfelelő technológia alkalmazásával még a kedvezőtlen időjárásban is lehet jó eredményeket felmutatni, hiszen azoknak a termelőknek is folyamatos esőzésekkel kellett számolniuk, akik most étkezési almát tudnak szüretelni. A tőke- és a technológiai feltételek hiányán kívül azt is problémának tartják a szakértők, hogy hazánkban továbbra is jelentős területen, mintegy nyolcezer hektáron foglalkoznak almatermeléssel elavult, öreg ültetvényeken. Elgondolkodtató, hogy bár a kertészetek 80-90 százalékában étkezési almát termelnének, az idei immár a sokadik olyan év, amikor a termés nagyobb része meg sem közelíti ezt a minőséget. Az okok sokrétűek, de az biztos, hogy az alacsony felvásárlási ár folyamatos tőkehiányt okoz a szektorban, emiatt pedig sem a megfelelő növényvédelemre, sem friss telepítésekre nem futja a gazdáknak.

A szokásosnál könnyebb volt az idei magyarérettségi, és még a Hunyadi-sorozat is segíthetett