Egyre több gyermek kerül a transzipar célkeresztjébe. A számok robbanásszerűen növekednek: Ausztriában néhány év alatt tízszeresére nőtt az úgynevezett „zavart nemi identitás” diagnózisok száma gyermekek és serdülők körében, leginkább a lányoknál. Egyre több kiskorú esik át hormonkezelésen vagy akár műtéti beavatkozáson, ami súlyos következményekkel jár az egészségükre. Ausztriában az alkoholfogyasztás, alkoholvásárlás alsó korhatára 16 év, a dohányzás pedig 18 év alatt tilos, azonban nemi identitásuk megváltoztatásáról már szinte gyerekkorban is dönthetnek a fiatalok – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

2011-ben mindössze négy 25 év alatti nő volt, akik férfinak érezték magukat és ezért nemi átalakító műtétnek, valamint mellamputációnak vetették alá magukat. 2023-ban ez a szám már 128 volt. Sokan később megbánták döntésüket.
Büntethető lesz a nemi identitás megkérdőjelezése
A szülők és pszichológusok megdöbbenéssel fogadták, hogy egy új törvénytervezet szerint, amelyet az SPÖ és a NEOS még júniusban szeretne elfogadtatni, a nemi identitás önmeghatározásának, vagyis annak, hogy valaki milyen neműnek érzi-vallja magát, megkérdőjelezése a jövőben büntethetővé válik. Pszichológiai segítség az ilyen esetekben nem elfogadott a törvénytervezet szerint, tehát a lelki és pszichés okok vizsgálata és feloldása, terápiája, nem jelenthet megoldást. Ehelyett csak hormonkezelések és műtétek engedélyezettek, függetlenül attól, hogy a fiatal esetleg „csak” depresszióban szenved vagy zaklatás áldozata és ez okoz benne olyan belső feszültséget, amely nemi identitásválsághoz vezet.
Az Exxpress beszámolója szerint egy bécsi pszichiáter, Bettina Reiter a Serius tv-csatornának adott interjúban arra figyelmeztetett, hogy minden orvos, aki nem egyértelműen a nemi átalakítást célzó beavatkozásokkal akarja kezelni a nemváltást kérő gyermekeket, a jövőben büntethető lesz, csakúgy, mint azok a szülők, akik megpróbálják lebeszélni erről gyermeküket, vagy szeretnék megóvni a műtéttől és a nemváltástól gyermeküket.