Félreértésen alapul az a hír, hogy Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának a szakállamtitkára Szalonikiben ígéretet tett arra, hogy Magyarország különleges gesztusként visszajuttat Görögországnak a Szépművészeti Múzeumban őrzött 28 ógörög műtárgyat. Az államtitkár erre vonatkozó kérdésünkre azt válaszolta: egy nemzetközi vásár keretében rendezett kulturális hét megnyitójára utazott el, ekkor beszélt ismét vendéglátóival a Magyarországon felfedezett lopott műkincsekről. A tárgyalás egy két évvel korábbi történet folytatása.
A Szépművészeti Múzeum 1992-ben vásárolta meg egy magyar állampolgártól azt a 22 darabból álló ókori agyagműtárgy-együttest, melyről az eladó azt állította, családi gyűjteménye része. Mindössze hétszázezer forintot kért a hat geometrikus, öt korinthoszi, két attikai fekete alakos és három fekete mázas vázáért, két-két hellenisztikus kori terrakottafejért, illetve mécsesért, a tengerből előkerült díszítetlen szállítóamforáért, valamint a golyó alakú csörgőért. A tárgyak műkereskedelmi értéke csekély, a múzeum számára azonban becses darabokról van szó, mivel Magyarországon kizárólag ezek képviselik közgyűjteményben a homéroszi Hellász és a formálódó poliszok világa közötti átmeneti kultúrát.
A Szépművészeti Múzeum szakemberei később elvégezték a tárgyak részletes tudományos elemzését, és kiderült, hogy három az árgoszi múzeumból származik – a régészek az egyik tárgy fényképére egy 35 évvel ezelőtti görög szakfolyóiratban találtak rá. Megállapították azt is, más műtárgyakról is kiderülhet, hogy jogellenesen kerültek ki Görögországból. A Szépművészeti Múzeum följelentést tett, mivel a műkincsek eladóját nem találta meg – a nyomozást végül elévülés miatt nem indították el –, és haladéktalanul értesítette a görög hatóságokat. Közölte, hogy a már azonosított származású darabokat a lehető leggyorsabban visszajuttatja a jogos tulajdonosának, és átadja a többi műtárgy teljes dokumentációját is, hogy a helyi szakemberek is megvizsgálhassák. A műtárgyak azonban Göncz Kinga külügyminiszter 2008 szeptemberében tett diplomáciai bejelentése ellenére továbbra is a Szépművészeti Múzeumban vannak, s most, Halász János megbeszélésein ezeknek a sorsáról esett ismét szó. Egyelőre azonban négy darabról tudható bizonyosan, hogy lopott jószág, a többi pontos eredetét még nem sikerült felderíteni. Nagy Árpád Miklós, a múzeum antik gyűjteményének vezetője lapunknak annyit mondott, most a görögökre várnak, akik eddig egyszer nézték meg a műtárgyakat.
Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese, aki évek óta foglalkozik a közgyűjtemény anyagának átvizsgálásával, mindenekelőtt az 1970-es UNESCO-egyezményt említi, mely a kulturális javak jogtalan behozatalának, kivitelének és tulajdonuk jogtalan átruházásának megakadályozásáról rendelkezik. Az egyezményhez Magyarország 1979-ben csatlakozott, és azóta tartania kell magát ahhoz, hogy minden olyan országgal műtárgy-kiadatási kötelezettségben áll, amelyik annak aláírója, és amelyik az eltulajdonítás idején is tagja volt. Mivel ebben az esetben mindkét feltétel áll, nem kérdés, hogy mi legyen a lopott görög műtárgyak sorsa. Léteznek további nemzetközi egyezmények is, amelyek irányadóak, így az 1970-es UNIDROIT-egyezmény, mely előírja azt is, hogy a műtárgy vásárlása esetén körültekintően, elővigyázatosan kell eljárni, kutatni kell az eredetet. Ha a vevő ezt elmulasztja, elveszíti jóhiszeműségét. Van továbbá egy 1993-as uniós irányelv, melyhez Magyarország 2001-ben csatlakozott, e szerint a tagállamok kötelesek visszaszolgáltatni egymásnak a lopott műtárgyakat. Az elvek tehát tiszták, Magyarország minden ezzel kapcsolatos egyezményt aláírt, de a jogszabályi kötelezettségen túl elsősorban presztízsveszteséget jelentene, ha valamelyiket megszegné. A görögök azért is nyilatkoztak nagy elismeréssel a magyar hozzáállásról, mert a nemzetközi egyezmények ellenére sem kapunk gyakran híreket hasonló gesztusról.
Ha minden jogszabályi feltétel adott, ha egyértelmű, hogy a tárgyak visszajárnak, vajon miért telt el már két esemény nélküli év? Magyarázatként hozhatnánk, hogy ezek a magyar közgyűjtemény számára fontos antik műtárgyak Görögországban nem ritkaságok, legfeljebb raktári darabok, de ettől még megoldódhatott volna a probléma, hiszen már annak idején is felvetődött, hogy letétben maradhatnak nálunk. A helyzet tisztázása azonban ennél bonyolultabb. A műtárgyak eredetét ugyanis pontosan dokumentálni kell, ami régészeti tárgyak esetében a lehető legnehezebb feladat, magyarázza Mihály Mária. Visszakövetelni csak azonosított tárgyat lehet. Ez esetben ugyan nincs szó érdekellentétről, hisz a magyar múzeum önként tette meg a felajánlást, de az azonosítás máig nem történt meg. Múzeumból kikerült műtárgyak esetében bizonyítékul szolgálnak a származásra vonatkozóan a nyilvántartási adatok, ha pedig a tárgy ásatásról tűnt el, akkor szakmai utalásokból esetleg következtetni lehet a megtalálási helyére. Ha ilyen adat nincs, mert esetleg tiltott ásatás folyt, akkor nagyon nehéz az azonosítás. A hatalmas, globalizált Római Birodalomban ugyanis egy-egy tárgy nagy utat tehetett meg. (Mihály Mária példaként hozza fel a Seuso-kincsek esetét, melyekre Magyarországon kívül több ország bejelentette az igényét.) A dokumentálatlan, illegálisan kiásott műtárgy elveszíti kulturális jelentését is, hisz nem tudható, honnan, melyik történeti rétegből, milyen környezetből került elő. A Szépművészeti Múzeum által vásárolt görög műtárgyegyüttes esetében, négy tárgyat leszámítva, a végső szakmai érvek tehát még hiányoznak, és az utóbbi időben a görög politikai helyzet bonyodalmai, illetve a kormányváltás is lassította a szakmai együttműködést.
Nyilvánvaló, hogy Halász János mostani felvetése ennek folytatását szolgálja. Az államtitkár Szalonikiben adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: reméli, hogy ez a gesztus példaként szolgál majd más országoknak is. A görög eset azonban csupán csepp a tengerben. Köztudott, hogy több örökösi per folyik Magyarországon is a közgyűjteményben lévő tárgyak jogos tulajdonosának megállapítására – csak a Herzog-örökösök 44 tételt követelnek vissza. A perek, melyekben döntenek a követelések jogosságáról, évekig tartanak, és a mindenkori magyar kormány hozzáállásán és jó szándékán is múlik a kimenetelük. A Sigray-örökösök például, akik több magyar közgyűjteménytől perelik vissza tulajdonaikat, nemrégen arra kényszerültek, hogy végrehajtót küldjenek a bíróság által jogerősen megítélt festményekért a Nemzeti Múzeumba. Mindez a Hiller István és Draskovics Tibor miniszterek között megkötött paktum következménye, melynek lényege: az államnak az az érdeke, hogy a műtárgyak minél tovább a közgyűjteményekben maradjanak. Ennek érdekében az állami szerveknek minden eszközt, ha szükséges, peres eljárást is, igénybe kell venniük, ha esély van az állami tulajdon fenntartására.
Az utóbbi években az állam minden szerve a Draskovics–Hiller-paktum első passzusára hivatkozott, s ezzel nehezítette a jogos örökösök dolgát. 2003-ban megszűnt a restitúciós ügyek államtitkári szintű képviselete, és a Kulturális Javak Visszaszolgáltatásának Bizottságával együtt megszűntek e tárgykörben a tárcaközi egyeztetések is. A restitúciós ügyek rendezése a jogin túl mindenkor politikai szándék kérdése is. Nem tudható még, hogy az Orbán-kormány mit kíván tenni a helyzet rendezésére. Kérdésünkre Kálnoki-Gyöngyössy Márton kulturális helyettes államtitkár azt válaszolta, erről még nem tárgyaltak, de nyilvánvaló, hogy a kérdés bonyolultsága tárcaközi egyeztetést igényel, melyre megvan a politikai akarat.
origo.hu
Óriási baleset történt az M6-os autópályán, mindkét oldalt lezárták
