Erős, 24 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények – a Magyar Telekom kivételével – gyengültek az előző napi záráshoz képest. A távközlési részvény 7 forinttal, 1,01 százalékkal, 697 forintra növelte értékét, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A nap vesztese címet ezúttal az OTP érdemelte ki; a bankrészvény ára 60 forinttal, 1,21 százalékkal, 4880 forintra esett, forgalma 14,4 milliárd forintot tett ki. A Mol 150 forinttal, 0,67 százalékkal, 22 200 forintra gyengült, az olajpapír négymilliárd forint értékben cserélt gazdát. A Richter-részvények árfolyama 105 forinttal, 0,22 százalékkal, 48 300 forintra mérséklődött 1,6 milliárd forintos forgalomban, míg kisebb tőkeerejű szektortársa, az Egis 1,8 milliárd forintos forgalom mellett 400 forinttal, 1,95 százalékkal, 20 900 forintra erősödött.
A tőzsdéhez kapcsolódó hír, hogy a felfüggesztéssel kezdő RFV részvényei a délután újraindult kereskedést követően 11 százalékos pluszt értek el, a vásárlók egészen 8800 forintig rántották a papírokat. Később azonban megérkeztek az eladók is, így az energetikai szolgáltató másfél százalékos csökkenéssel fejezte be a napot. A reggeli felfüggesztés annak volt köszönhető, hogy a társaság megnyerte a marosvásárhelyi önkormányzat által energiatermelésre, a fűtési rendszer megújítására és üzemeltetésére kiírt pályázatot.
Mint azt Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág-igazgatója a távirati irodának kifejtette, tegnap pluszban nyitottak a tengerentúli börzék, és a nyugat-európai indexek erősödtek, a trendnek megfelelően pedig a régiós tőzsdék is enyhe pluszban zártak. Mindennek hátterében – egyebek között – kedvező tengerentúli munkanélküliségi adatok állnak. Szegner szerint a mai folytatást az határozza meg, hol zárnak az amerikai indexek. – A tegnapi megnyugvás csak átmeneti, mivel a hangulat napról napra változik.

Szijjártó Péter: Nem az ukrán elnök, hanem a magyar emberek döntik el, hogy Ukrajna csatlakozhat-e az EU-hoz