Két nappal később szülővárosában, Kecskeméten, a közoktatási szakszolgálati és gyermekvédelmi intézményben beszélgetünk az immár kétszeres világbajnokkal, aki nem mellesleg háromszoros Eb-győztes is. Boronkay Péter testnevelő tanárként dolgozik a szellemi fogyatékosokkal foglalkozó iskolában; érkezésünkkor éppen a második óráját fejezi be, a verseny utáni fáradtságnak nyoma sem látszik rajta, sőt, elképesztő türelemmel állítja tornasorba az óra végi elköszönéshez a szellemileg visszamaradott gyerekeket.
Szünetben aztán így értékeli a vb-t: „Nagyon hideg volt a víz. De erre is felkészültem, tudatosan kizártam, hogy 14 fokos a Duna. Inkább az okozott problémát, hogy szemüvegesként folyamatosan az arcomba verődött az eső. Kategóriámban elsőként zártam az úszást, a bringánál szerencsére nem jött rám túlzottan az osztrák srác, a futásban pedig tartottam magam, igaz, a 23 másodperc elég kis különbség. Nagyon boldog vagyok, csupán azt sajnálom, hogy csak az Elite kategóriás versenyzőknek játszanak himnuszt, nekünk nem. Minden vágyam, hogy egyszer értem szóljon.” Máris befelé vesszük az irányt, hamarosan kezdődik az újabb óra. A folyosón megállítja egy szellemi fogyatékos kislány, és elmondja, hallott a győzelemről, gratulál hozzá, majd a csütörtöki kirándulásról kérdezősködik. Akár egy hétköznapi iskolában…
Boronkay Péter két éve tanít az intézményben, korábban Szegeden a drogambulancián dolgozott. Mintha szándékosan keresné a komoly lelkierőt igénylő kihívásokat, ám ő erről másképp vélekedik: „Nem én keresem, azok találnak meg engem. Ez isteni beavatkozás, a jóisten állít feladatok elé, hogy tessék, oldd meg.” Azt azonban nem tagadja, hogy jelenlegi feladata hálásabb a szegedinél, itt ugyanis több a sikerélmény, ragaszkodóbbak a gyerekek.
Akik már várják, hiszen kezdődik az óra. Eközben az intézményegység vezetőjét, Négyesiné Farkas Valériát kérdezem az iskola leghíresebb tanáráról. „Amikor először találkoztam Péterrel, még nem tudtam, hogy fogyatékkal élő ember. Testnevelő tanárt kerestünk, és őt mint lehetséges jelöltet mutatták be nekem, már az első mondatok után tudtam, neki itt a helye. Rendkívül közvetlen, jó humorú, a sikerek sem változtattak rajta semmit. A tavalyi győzelmét kerti partival ünnepeltük, ma reggel pedig az egész iskola az aulában várta transzparensekkel” – mondja, érezhető megbecsüléssel a hangjában.
Péter általánosságban mondja a fogyatékosságról: „Amikor idekerültem az iskolába, kicsit tartottam attól, hogy a szellemi fogyatékos gyerekek megijednek, mert a bácsinak nincs keze. De rájöttem, ha én is természetesen viselkedem, velem szemben is így fognak. Meg kell tanulnunk elfogadni magunkat, ha például elmegyek egy idegen társaságba, magamat adom. Előfordult, hogy új ismerőseim három hétig nem vették észre, hogy nincs bal alkarom. Persze azért szívesen a célba ültetném azokat az ép embereket, akik kövérnek tartják magukat, vagy valamilyen egyéb problémájuk van a külsőjükkel, hogy nézzenek meg minket a befutóban” – mondja minden indulat nélkül.
A budapesti vb-n a kategóriájában indultak közül többen is a triatlonból élnek, míg neki napi 6-8 óra tanítást követően nyílik lehetősége edzeni. Ám ez nem szegi kedvét, sőt, újabb nagy dobásra készül, beindítaná a triatlonéletet Kecskeméten. „Százhúszezres városról és olimpiai sportágról beszélünk, ezért szeretném meghonosítani nálunk a triatlont” – jelenti ki. Rajta kívül egy igazolt versenyzője biztosan lesz a majdani klubnak, hiszen menyasszonya szintén triatlonista, Szörfi Diána.
Boronkay célja kijutni a paralimpiára, ám ennek komoly akadálya van: a triatlon még nem paralimpiai sportág. „Remélem, 2012-re Londonra már az lesz, de ha mégsem, Rióra, 2016-ra biztosan. Én akkor 35 éves leszek, még mindenképp volna esélyem beváltani az álmomat” – reménykedik.
A paralimpián is esélyesként indulhatna, és ha győzne, végre a Himnusz is csak érte szólna.
origo.hu
Halálra késelt egy miskolci férfi egy 16 éves kamaszt Miskolcon
