A világ már nem lesz ugyanaz az iráni–izraeli konfliktus után. Az elmúlt néhány nap még nem okozott számottevő változást az olajárakban, de a határán vagyunk annak, hogy kilőjenek az árak – mondta el a Magyar Nemzetnek Tóth Máté energiajogász.

Az eddig eltelt pár napban egyelőre olyan őrületesen nem rángatta meg a nemzetközi olajárakat az esemény. Ezt én annak tudom be, hogy az elmúlt időszak folyamatai meg hullámzása okán a szereplőknél volt egy bizonyos puffer az olajár tekintetében, tehát ez még idézőjelben belefért
– fogalmazott a szakértő.
De nagyon annak a határán vagyunk, hogy az olajár elszabaduljon
– figyelmeztetett.
Ennek a fő oka a Hormuzi-szorossal kapcsolatos félelem. A szoroson a világ olajkereskedelmének 21 százaléka halad át, ráadásul a közel-keleti LNG-szállítmányok is ott mozognak, így közvetetten a földgáz is érintett – mutatott rá Tóth Máté.
Ha a Hormuzi-szoros kapcsán bármi történne, akkor azonnal kilőne az olajár
– szögezte le.
Egy hordónkénti százdolláros ár pedig nagyon fájna Európának, főleg mivel egy olyan időpillanatban találja, amikor éppen kritikus lépésre, az orosz energiahordozókról való teljes leválásra készül.
Egyelőre mérsékelt az esély arra, hogy Irán lezárja a Hormuzi-szorost, ugyanis az Egyesült Államoknak négy repülőgéphordozó-harccsoportja van a térségben és az ötödik is úton van, továbbá a britek is jelezték, hogy rajta tartják a szemüket a szoroson – vélekedett a szakértő.
A nemzetközi eszkaláció és az Egyesült Államokkal való nyílt konfrontáció kockázata nélkül Irán nem tudja lezárni a Hormuzi-szorost, így az utolsó pillanatig nem érdekelt abban, hogy ezt megtegye. Viszont a dolgok abba az irányba haladnak, hogy nem marad más választása – figyelmeztetett.
Izrael olyan célzott támadásokat hajtott végre péntek óta, amelyek megmutatták, hogy Irán védelmi képessége és katonai ereje nagyon alacsony
– mutatott rá, hozzátéve, hogy a társég többi nagyhatalma, Törökország és Szaúd-Arábia figyelmét sem kerülte el az ország gyengesége.
Ez a rezsim túlélése szempontjából és Irán elveszített régiós nagyhatalmi pozíciójából egy akkora veszteség, hogy eljöhet az a pont ezek alapján, ahol Iránnak már nem lesz veszítenivalója, és akkor ezt is megkockáztathatja
– mondta Tóth Máté.