Nem könnyű manapság férfinak lenni, akit a társadalom egyre inkább új szerepben szeretne látni: nem elég elejtenie a vadat, részt kell vennie a megnyúzásában, megfőzésében is. De nem egyszerű a nő helyzete sem, ha alárendeli magát annak, hogy a férje karrierjét támogassa, és vállalja a hátország biztosítását, ráhárul a család körüli – nem pénzért végzett – munka 80 százaléka. Ha viszont szülés után visszamegy dolgozni, és minden tekintetben állja a versenyt a férfiakkal, az otthoni munkának már csak 75 százalékát kell egyedül elvégeznie.
Nyilván könnyebb „feminista mételyt” kiáltani, mint elgondolkozni, igazságos-e ez így.
Néhány napja az osztrák statisztikai hivatal közzétett egy felmérést, amelyet a nők ügyeivel foglalkozó minisztérium rendelt meg. E szerint az osztrák férfiak kétharmada segít a háztartásban, de míg a nők heti 66 órát dolgoznak, és ennek 41százaléka fizetetlen otthoni munka, addig a férfiak a munkával töltött idejüknek csak egynegyedét szentelik a családjuknak, és ilyenkor is leginkább a gyerekekkel játszanak. Ez persze egy éppen megőrülni készülő anyának hatalmas segítség lehet, de lássuk be, a kicsik tudnak szórakoztatók, mókásak és lelkileg feltöltők is lenni, ám mindez nemigen mondható el egy kosár vasalnivalóról vagy egy ragacsos konyháról.
Bár kétségtelen tény, hogy a hatvanas évek óta hatalmas változáson ment át a férfiak családban betöltött szerepe. Azelőtt az apa – aki fáradtan tért meg a kenyérkeresetből – este pihenni akart, ezért a zajos, hancúrozó gyereksereget az anya elterelgette az útjából. Az apának csak a zord büntető, számon kérő szerep jutott. Ehhez képest már a hetvenes években is kétszer annyit törődtek az apák gyermekeikkel, mint egy évtizeddel előbb. Ma már természetes, hogy a szülőszobában is ott vannak az apák, de az is tény, hogy a nemszeretem munkák, a pelenkázás, etetés, lecke kikérdezése ma is elsősorban az anyákra marad. Már csak azért is, mert Magyarországon több mint egymillió az egyszülős család, ahol ritka kivételtől eltekintve az anyák maradnak egyedül a gyerekeikkel, másrészt pedig a magyar kiskorúak egyharmada nagycsaládban nevelkedik, ahol – már csak a biológiai szükségszerűségek miatt is – óhatatlanul az anyákra nehezedik több feladat. Bár van rá törvényes lehetőség, mégis csupán a magyar apák egy-másfél százaléka él a lehetőséggel, hogy hosszabb időre otthon maradjon gyermekével az első három évben.
Érdekes elemzést közölt a családdal és házassággal kapcsolatos problémákat vizsgáló Journal of Marriage and Family című periodika a New York-i egyetem két szociológusa, Judit Stacey és Timothy Biblarz tollából, akik tételesen bizonyították, hogy a szoptatáson kívül semmi olyan gyermekkel kapcsolatos feladat nincs, amelyet a férfiak ne tudnának pontosan olyan jól ellátni, mint a nők. Egy gyermek sem lesz lelki sérült attól, ha az apja is ugrál körülötte egy kicsit, nem csak az anyja.
Nyilvánvalóan ez csak a gyermeknevelés fizikai részére igaz, mert az anya-gyerek kapcsolatot semmi nem pótolja, és nem is szabad, hogy pótolja. A Discovery Networks Europe 12 ezer fiatal európai férfi körében végzett vizsgálata szerint a magyar férfiak hatvan százaléka nem is ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy a férfiak ugyanolyan jól tudnak gyereket nevelni, mint a nők. Ebben a kérdésben az olaszokkal és a románokkal a legkonzervatívabb harmadban végeztek, abban viszont nagyon modernnek bizonyult a gondolkodásuk, hogy túlnyomó többségük úgy véli, sokkal fontosabb, hogy egy apa érzelmileg is támogassa a családját, mint csak az anyagiak biztosítása. A hangsúly ezúttal a „csak” szócskán van, mert a GfK Hungária vizsgálata szerint a magyar nők 83 százaléka nem éri be a lelki támogatással, hanem úgy gondolja, a férfinak a kenyérkereset a dolga. Ezzel a férfiak 77 százaléka egyet is ért.
Régóta foglalkoztatja a kutatókat, vajon jellemző-e egy adott ország gazdaságára, társadalmára, hogyan alakult – a kétkeresős családmodell természetessé válása után – a tipikusan otthoninak mondható munkák nemek szerinti megosztása. Pongrácz Tiborné demográfus Murinkó Líviával együtt írt Háztartási munkamegosztás című tanulmánya azt hasonlította össze, hogyan alakult a munkamegosztás a kelet-európai családokban – ahol a nők évtizedekkel ezelőtt munkába álltak, de a rendszerváltozást követően mindkét nem munkaerő-piaci aktivitása csökkent – és hogyan a nyugat-európai államokban, ahol a nők később kezdtek kereső tevékenységet folytatni, de azóta is folyamatosan nő a jelenlétük a munkaerőpiacon.
Egy biztos: a nők munkába állásával a fejlettnek ítélt világban nőtt a férfiak otthoni aktivitása, azonban az egyes társadalmakat összehasonlítva látható, hogy továbbra is hatalmasak maradtak a kulturális különbségek. Németországban és az Egyesült Államokban csaknem azonos a felsőfokú végzettségű népesség aránya. Az amerikai nők kevésbé várják el a társuktól a háztartási munkában való részvételt, mint a német asszonyok, mégis az amerikai férjek nagyobb részt vállalnak az otthoni feladatokból, mint (nyugat)német társaik. Egészen más képet kapunk, ha a keletnémet férfiak segítőkészségét vizsgáljuk, mert láthatóvá válik, hogy országon belül is hatalmas különbségek lehetnek e téren. A szocialista életformába kényszerített keleti tartományokban a nőknek a második világháború után munkába kellett állniuk annak érdekében, hogy a család működhessék, ezért kénytelenek voltak bevonni a férfiakat is az otthoni munkába. Érdekes módon a nemek közötti egyenlőséget hirdető ideológia a térség más országaiban süket fülekre talált, hiába papoltak évtizedeken keresztül a nők „második műszakjáról”, viszont olyan mélyen beleivódott a keletnémet férfiakba, hogy ma is listavezetőnek számítanak Európában, legalább anynyit segítenek társuknak, mint az amerikai férfiak. Németország nyugati felén a férjek inkább fizetik a bejárónőt, mint hogy megfogják a porszívót.
A gazdagabb országokban mégis úgy tűnhet, mintha a férfiak intenzíven részt vennének a házimunkában, azonban a kép csalóka, ugyanis a fejlett társadalmakban sokkal inkább hozzáférhetők a nők mindennapjait megkönnyítő szolgáltatások, például a mosoda, a készételek, a háztartási gépek, a harmadik világból érkezett személyzet, mint a szegényebb országokban, ezért a házimunkára sokkal kevesebb időt kell fordítani. Ennek a kevésnek az átvállalásában jeleskednek a férfiak.
Pongrácz Tiborné és Murinkó Lívia négy, életstílusában markánsan eltérő, de a nők munkaerő-piaci aktivitása szempontjából nagyjából azonos helyzetben lévő ország – Magyarország, Franciaország, Németország és Oroszország – otthoni munkavégzéssel kapcsolatos adatait hasonlította össze. A kérdőíveken hét munkafajta szerepelt: főzés, mosogatás, bevásárlás, takarítás, kisebb javítások a ház körül, kiadások figyelemmel kísérése, közös programok szervezése.
– Bár a férfiak és a nők többsége úgy nyilatkozott valamennyi országban, hogy a feladatok zömét a nők végzik – magyarázta Pongrácz Tiborné –, mégis mindkét nem nagyobbnak ítélte meg a munkákban a maga részvételét, mint ahogyan azt a másik látta. Az „általában a nő végzi” kategória férfiak számára azt jelentette, hogy időnként ők is részt vesznek a munkában, a nők inkább azt értették rajta, hogy „mindig a nő” csinálja. Ugyanakkor egyértelműen megállapítható, hogy a vizsgált országok közül a legtöbb házimunka a magyar nőket terheli, társukhoz viszonyítva több mint háromszor annyit dolgoznak otthon. A legkedvezőbb helyzetben a keletnémet nők vannak, akiknek „csak” alig több, mint kétszer annyit kell dolgozniuk, mint a férfiaknak. Ha viszont az összes ház körüli teendő közül kiemeljük a napi rutint jelentő, el nem halasztható teendőket, mint amilyen a mosás, főzés, takarítás, akkor valósággal drámai lesz a különbség: a magyar nők vállalása e téren a férfiakénak 36-szorosa! Az oroszoké 11-szeres, a franciáké és a keletnémeteké hétszeres.
Figyelembe kell venni azt is, hogy ezen a téren nagyon sokat számít, mennyire gépesített a háztartás: a francia konyhák több mint felében működik mosogatógép, míg nálunk csak minden tizedikben, Oroszországban minden századikban.
Mentségükre legyen mondva a magyar férfiaknak, hogy aktívan kiveszik a részüket a bevásárlásból, és nagyon demokratikusak a kassza kulcsának kezelését illetően. Nálunk a párok többsége közösen dönt a kiadásokról, míg tőlünk nyugatabbra inkább a férfiak szeretik megmondani, mire költsön a család.
Úgy tűnik, hogy a fiatalabb párok esetében természetesebb a munkamegosztás, az életkor előrehaladtával azonban csökken a férfiak otthoni munkakedve. Persze nyilvánvaló, hogy minél kisebbek a gyerekek a családban, annál több a munka, amelynek elvégzésébe muszáj bekapcsolódnia az apának is.
– Az otthoni feladatok ellátásában az iskolai végzettség bizonyul a legnagyobb differenciáló tényezőnek – folytatja Pongrácz Tiborné. – Az alacsonyan képzett asszonyok 3,7-szer több házimunkát végeznek, mint férjeik, viszont mindez a diplomás nők esetében két és félszeresre mérséklődik. Ebből a szempontból tehát egy magasan képzett magyar nő semmivel sincs rosszabb helyzetben, mint bármelyik francia társa.
Az adatokból kiderül az is, hogy a házasságban élő nőkre jóval nagyobb teher hárul otthon, mint az élettársi kapcsolatot vállaló nőkre, de ez vélhetően csak azért van így, mert élettársi kapcsolatban inkább a fiatalok élnek. A vizsgálat legnagyobb meglepetése az volt, hogy a magyar válaszadók többsége azt mondta, az elmúlt egy évben nem volt vita a családban az otthoni teendők megosztásáról. Vagyis a magyar nők többsége pontosan olyan elégedett a fent említett munkamegosztással, mint francia vagy német társai, akik pedig nagyságrendekkel több segítséget kapnak otthon.
Az adatokat elemezve úgy tűnik, a magyar nők túlnyomó többsége teljesen természetesnek tekinti, hogy a munkából hazatérve maradéktalanul ellássa a második műszakot is, a felmérésben csupán egynegyedük panaszkodott arról, hogy olyan fáradtan tér haza a munkából, hogy halasztást szenvednek az otthoni dolgai, de ez is csak a fizikai munkára igaz, a családtagokkal való törődésre természetesen nem. Ezzel szemben a férfiak nagy többsége azt mondta, olyan fáradtan tér haza, hogy a ráháruló kevesebb munka is meghaladja az erejét.
Annak ellenére, hogy sok nőnek ismeretlen fogalom a pihenés, bevallásuk szerint az otthoni helytállás csak kismértékben befolyásolja munkahelyi teljesítményüket. A nőkben közismerten nagy a megfelelési kényszer, és jóval rugalmasabbak, mint a férfiak. Ebből a szempontból a francia nők vannak a legjobb helyzetben, ők szinte soha nem kényszerülnek arra, hogy a pénzkereső és az otthoni munka között lavírozzanak, míg az orosz asszonyok messze a legkizsigereltebbek mindkét területen.
Kérdés persze, hogy a látszólagos elégedettség mögött nincsenek-e viharok a mélyben, és a magas válási statisztikák mögött nem bújik-e meg az egyenlőtlen munkamegosztás. Ne segítsen a férfi, hanem vegyen részt a munkában – írta egy fórumozó a világhálón. Takács Judit szociológus ezt a jelenséget „a szívességtétel gazdaságtanának” nevezte, vagyis a férfiak szívességet tesznek a szemét levitelével, nem pedig sorsközösséget vállalnak a társukkal. Pedig a sorsközösség azt az érzést erősítené a nőkben, hogy törődnek velük. Ennek hiányában bekövetkezik az elhidegülés, a boldogtalanság, a válás. Sok férfi azt gondolja, akkor születik sok gyermek, ha a nőkre rázárják a konyha ajtaját. Ehhez képest a statisztikák azt mutatják, hogy azokat az európai országokat kerüli el a demográfiai katasztrófa, ahol az apák is részesei a családi életnek. És ennek a fordítottja is igaz: a magyar (és olasz, spanyol) nők dolgoznak a legtöbbet otthon, és szülik a legkevesebb gyermeket. Talán van összefüggés.
– Kijelenthetjük, hogy a magyarok többségükben a hagyományos munkamegosztást tartják kívánatosnak – zárta a beszélgetést Pongrácz Tiborné –, s bár a magyar nők az átlagosnál nagyobb szerepet vállalnak a családi élet megszervezésében, ez fontos érzelmi többletet jelent nekik, a fontosság és nélkülözhetetlenség érzését, ezért kevésbé viselik meg őket a munkahelyi kudarcok, illetve a nyugdíjazás. Végső soron tehát a nőknek mentálisan nagyobb védelmet jelent a konzervatív családmodell, mint a nemi szerepeket összemosó nyugati életforma.
origo.hu
Napi balfék: Magyar Péterék közleményt adtak ki
