Haspóló és X-faktor

Így évnyitó táján belenéztem egyfelől az X-faktor nevű tehetségkutatóba és a Megasztárnak keresztelt csinálmányba. Ha a néző szánalommal vegyes kárörömöt akar érezni, vagy őszinte megütközést azon, hogy a tömegnek nincs önismerete, akkor ezek a műsorok erre kiválóan alkalmasak. Kislányok fonetikus angolsággal sivalkodnak, kamaszok csinálnak bohócot magukból. És ők fognak hetek múlva Jókai Mórt kötelezően olvasni? Hogy fog ez menni? Mert aki a válogatásokra elmegy, csak egyre gondol, híres, ismert leszek, karriert csinálok, CD-t készítek, megőrülnek értem a fiúk, a lányok, kiért ki. Ezt kínálja a kereskedelmi média, ezekhez képest a hajdani Ki mit tud? műsorok alkalmi szakkörök voltak. Emlékezünk a tavalyi válogatásban a kicsi lányra, akinek még az iskolapadból is lógna a lába, de ott illegette magát a mikrofonnál. Mi a vonzó ma az iskolában? Tamás Gáspár Miklós valószínűleg meg tudná mondani, mert az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy a Fidesz-kormány „elborzasztó” dolgokra készül: „súlyos korlátozás a média szabadságban, az oktatásban is autoritárius (önkényeskedő) változtatásokra készülnek”. Kíváncsivá tesz, mi lesz az önkényeskedés, mert tudjuk, hogy a PISA-felmérések szerint Magyarországon ma terjed a funkcionális analfabetizmus, ami a végzett tanulók harmadánál súlyos problémákat okoz. Nem értik, mit olvasnak, nem értik a szerződéseket, a műszaki leírásokat, nem tudnak önéletrajzot írni, csekket kiállítani, hitelfelvételi papírokat értelmezni. Moziban csak a szinkronizált filmek alatt esznek és zajonganak, a feliratosnál kínlódnak az olvasással. Ha csak ezt a szégyenletes hátrányt visszafordítják az új tantervekben Hoffmann Rózsáék, akkor anynyit önkényeskednek, amennyit akarnak, és Tamás Gáspár Miklós fújt egy nagy lufit. Az oktatás szolgáltatás jellegét ideje elfelejteni, sem az orvos, sem a tanár nem szolgáltató személy. A tanulóknak sem jogaik vannak, hanem elsősorban kötelességeik, például megtanulnak helyesen írni és folyamatosan olvasni. A legtöbb tettlegesség mögött az munkál, hogy a felek egyszerűen nem értik, mit mond másik. A pedagógusok és a szülők viszonya fagyos. Mélyre süllyedt a pedagógusok presztízse, és nehéz lesz megállítani vagy visszafordítani. A tanár a hülye, a tanulónak mindig igaza van. A szülőket jobbára nem érdekli, hogy a valóságban mi történik, bemennek az iskolába, csinálják a botrányt, és egyre többször ragadtatják magukat erőszakra. A volt miniszter és szakértői a tanárokat okolták mindezekért. Ezért ma csak az elit és egyházi iskolákban van fegyelem és egyenruha. Kérdés, hogy miért engedik az általános iskolában a körömfestést, az arcfestést vagy a hajfestést. Miért járnak a középiskolások haspólóban és egyéb méregdrága holmikban, az önkifejezésnek csúfolt piercingekkel a nyelvben, orrban, szájban. Miért kell a mobiltelefont óra alatt bekapcsolva hagyni vagy dohányozni kora kamaszkorban? Az iskola elvileg a tanulásért és a tudásért van. De mi van, ha Shakespeare életét elemezve a tanuló nem a lexikont veszi elő, hanem beüti a számítógép keresőjébe a nevet? Mi van, ha az egyébként is a már-már szerelmesként dédelgetett mobiltelefonban benne vannak a holnapi matematikapéldák megoldásai? Amikor szerelmes versek olvasása helyett SMS-ben randizunk. A XXI. század óriási kihívás az oktatásnak, és amíg működnek a számítógépek, látszólag minden rendben van. De mi lesz, ha egyszer örökre elsötétül a képernyő? Akkor jönnek újra a könyvek?