Nem kapott még hivatalos értesítést tegnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) arról, hogy Kínában az ottani hatóságoknak feladta magát az augusztus 29-i gyilkosság elkövetője, Csao Fej – közölte lapunkkal Illés Hilda, a testület szóvivője. Ismert, a fiatalember egy fővárosi hostelben megölte korábbi barátnőjét, a norvég Pernille Marie Thorsent. Az ázsiai férfi elmenekült tette után, utoljára a Ferihegyi repülőtér tranzitjában látták. A BRFK nyomozóinak voltak információi arról, hogy az elkövető visszatért hazájába. A szakemberek szerint nem profi gyilkos, szerelemféltésből ölt, így nem meglepő az sem, hogy feladta magát, mivel lelkileg nagyon megviselhette, amit tett. A BRFK az Interpolon keresztül felvette kapcsolatot a kínai hatóságokkal, de azok tegnap még nem erősítették meg hivatalosan a sajtóhíreket. A szóvivő emlékeztetett, hogy hazánknak nincs jogsegély egyezménye Kínával, ennek ellenére Magyarország várhatóan az elkövető kiadatását kéri majd az ázsiai országtól.
A huszonhat éves Csao Fej őrizetbe vételét Peking tegnap reggel megerősítette a norvég köztelevíziónak (NRK). Csiang Jü külügyi szóvivő azt is elmondta, hogy az ügyben a kínai és a magyar bűnüldöző szervek szorosan együttműködnek, de a gyanúsítottal szembeni eljárást – lévén, hogy a két ország között nincs kiadatási egyezmény – Kínában fogják lefolytatni, vádat ott emelnek ellene, s amennyiben bűnösnek találják, ott ítélik el. Az NRK híradása szerint a fiatal férfi akár halálbüntetésre is számíthat. A nyilatkozó szakértők szerint vélhetőleg nemcsak a tett súlyossága miatt választják majd a legsúlyosabb szankciót, az agyonlövést, hanem azért is, hogy Kína tekintélye ne szenvedjen csorbát. „Peking a kivégzéssel fogja igazolni, amit az ügy kezdete óta állít: hogy nem nyújt menedéket egyetlen olyan állampolgárának sem, aki külföldön főbenjáró bűncselekményt követett el, és aztán hazamenekül” – közölte egy nemzetközi jogász.
A BRFK a gyilkosság után tartott sajtótájékoztatóján nem csak az említett, a Ferihegyi terminálban rögzített kamerafelvételekkel, hanem az emberölés helyszínén, a hostelben készült felvételek alapján is biztosra vette, hogy Csao Fej az elkövető. A rendőrség a nyomozás érdekeire való hivatkozással nem árulta el, hol tartózkodik a gyanúsított, de többen tudni vélték, hogy Franciaországban bujkál. A Fővárosi Bíróság meglehetősen későn, szeptember 4-én bocsátott ki európai és nemzetközi elfogatóparancsot Csao Fej kézre kerítésére. A norvég sajtó és Oslo egykori rendőrfőkapitánya ekkor lassúsága miatt bírálta és elavultnak nevezte a magyar jogrendszert, de a nyomozókba vetett bizalma végig töretlen volt. Emlékezetes, hogy a huszonegy éves áldozat, Pernille Marie Thorsen tanulni érkezett hazánkba, akárcsak gyilkosa. A lányt augusztus 29-én egy fővárosi diákszállóban, Csao Fej szobájában találták meg; több késszúrással végeztek vele. A kínai férfi nem sokkal később internetes oldalán „bocsánatot kért” szerelmétől.

A humán tantárgyak jobban mennek a mesterséges intelligenciának