Lodz az ígéret földje

<p>V I L Á G U T A Z Ó </p><p>Négy kultúrájú város, az ígéret földje – e nevekkel illették a történelemben a lengyelországi lodzi vajdaság központját, Lodzot. A magyar turisták által kevésbé látogatott város rendkívül figyelemreméltó, és sok tanulságot tartogat a XXI. század emberének.</p>

Mankó. Lodz Budapesttől 560 kilométerre fekszik. Lengyelországban járva érdemes megkóstolni az erdei gyümölcsből készült szószokkal megbolondított sülteket, savanykás leveseket, a jellegzetes almás süteményt, s nosztalgiázhatunk egyet a szocializmus éveinek kedvelt táncos sörével a Zywieccel. Az árak hasonlítanak a magyarországi árakhoz, némileg alacsonyabb összegért jobb minőségű szolgáltatást kapunk az éttermekben. Hivatalos fizetőeszköz a lengyel zloty, 1 Zl kb. 75 Ft. Egyéb információk: Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet, 1075 Budapest, Károly krt. 11., tel.: [phone].

Szlovákia hegyein túl, a határ túlsó oldalán ereszkedünk le a hegyekből. Amerre a szem ellát, tágas, gondozott portákon jellegzetes masszív lengyel házak. Sok közülük gerendából épült, itt ez nem olyan nagy csoda, hiszen jóval olcsóbb a fa, mint nálunk. Érthető, hisz nem- csak a hegyes vidékeken, hanem a síkságokon is egymás követik az erdők, igazi sűrű rengetegek, friss telepítésű nyírfás ligetek váltják egymást. Az erdőket művelt területek szakítják meg, olyan, mintha minden talpalatnyi földet beültettek volna. Valamikor ilyen volt a magyar táj is, de ma már az egykor szépen gondozott földeken csak a gaz nő, a zöldséget, egyéb terményt pedig külföldről hozzuk. Valakik nagyon-nagyon eltoltak nálunk valamit, nem ártana a felelősöket úgy istenigazából megtáncoltatni.
Lodz felé haladva megtudjuk, hogy a város valamikor a textilipar fellegvára volt, ám a rendszerváltás után sorra szűntek meg a nagy gyárak. Több kisebb üzem azonban megmaradt, s ezek ma is színvonalas ruházati terméket állítanak elő a környező településeken. Érdekes munkamegosztás alakult ki, egyik község zokni gyártásra specializálódott, a másikban kesztyűt, a harmadikban melltartókat, negyedikben blúzt készítenek. Lodz mellett hatalmas piacvárosban adják el termékeiket, ide várják a kereskedőket távolabbi országokból is. A magyarok is szívesen jönnek ide, s kamionszámra viszik haza a jó minőségű lengyel ruhákat.
Lodzot a textilipar tette naggyá, idejöttek a falvak elszegényedett parasztjai, hogy az ígéret földjén megélhetést találjanak. Szomorú, viharos történelme volt Lengyelországnak, hiszen az 1700-as évektől háromszor osztotta fel egymást közt a német, az orosz és a Habsburg birodalom. Így alakult ki a négykultúrájú város, ahol németek, lengyelek, oroszok, zsidók telepedtek le, építették fel, görögkeleti, evangélikus, katolikus templomaikat, zsinagógáikat. Ezek nagy része ma is látható, igaz egyre kisebb például az evangélikus közösség, így egykori templomukat ma a katolikusok használják. Szükség is van újabb imaházakra, hiszen Lengyelország azon kevés európai államok egyike, ahol folyamatosan nő a hívek száma. A kontinensen például ez az egyetlen ország, ahol a házasulóknak elegendő egyházi szertartáson részt venni.
De térjünk vissza a textiliparhoz, amely az 1800-as évek végén, a XIX. század elején élte virágkorát, a város tele volt kisebb nagyobb üzemekkel. Ekkor, egész pontosan 1878-ban építette fel hatalmas gyárát Izrael Kalmanovicz Poznanski, amely az 1900-as évek első harmadáig hihetetlen gazdagságot hozott tulajdonosának. Az öreg Izrael tudta, hogy kell pénzt csinálni, munkásai 12 órát dolgoztak, de még a munkaidő vége előtt is visszaállította 15 perccel az órát. A vállalat 1997-ig működött, aztán ott maradt a hatalmas gyár. Pár évig csak romlott az állapota, s ment a vita, hogy mi legyen vele. Ismerős a képlet, ugye? Ám, a folytatás nem olyan, amilyet itthon megszoktunk. A város 99 esztendőre egy francia vállalkozónak adta a területet, ahol egy izgalmas világot sikerült kialakítani. A régi, pompásan megépített vörös téglás gyárépületek nagy részét megőrizték, felújították, különböző funkciókkal élesztették újjá, s 2006-ban megszületett a Manufactura.
Van itt ezernyi kis bolt, hatalmas elektronikai áruház, bank, vendéglő – mexikói, olasz, spanyol, japán, kínai –, gyorsétterem, fiatalos nemzetközi söröző, hangulatos taverna. Én egy hagyományos lengyel konyhát hirdető romantikus helyre ülök be. A csipketerítős asztal mellől figyelem a tér forgatagát. Hosszú sorban ontják szikrázó cseppjeiket a szökőkutak, fiatal lányok tartanak az egykori tűzoltóság tornyos épületében kialakított fitneszklubba, hullámzik a nép a multiplex előtt, szerelmesek öltik egymásba karjukat egy teraszon. Turistacsoport indul a terület történetét bemutató múzeumba s a kortárs művészet galériájából jönnek kifelé a látogatók. A főépület egyik részében luxusszállodát alakítottak ki a XXI. század minimáldizájn stílusában. Egy valami bántja csupán a szemem. Egyik épülethez üvegből, vastraverzekből egy szörnyet bigygyesztettek, olyat, amilyenből Budapesten is csúfoskodik jó néhány. Az életidegen létesítményben, amelyet télen agyon kell fűteni, nyáron iszonyú összegekért hűteni, bevásárlóközpont van. Ettől eltekintve pezsgő, fiatalos világ ez történelmi keretben. Háromezer ember talált itt munkát, a megszűnt gyár dolgozói létszámának egyharmada.
És szerte Lodzban megannyi régi gyárépület jutott hasonló sorsra, s lett belőlük irodaház, galéria, pláza, szálloda, filmművészeti múzeum. S látva mindezt, szomorúság s harag dúl bennem. Mi lett a mi jól megépített gyárainkból? Néhány kivételtől eltekintve ledózerolták őket, s ízléstelen épületeket húztak helyükbe. Mindent elkövetnek néhányan, hogy ne maradjon semmi a múltból, hogy ne legyen jövőnk sem. Még akad Budapesten s az ország vidéki városaiban is elvétve egy-két emléke korábbi századoknak. Jó lenne, ha sikerülne megmenteni őket!