Pakisztánt magára hagyták a katasztrófa idején

Talán nincsenek barátaink külföldön? Lehet, hogy elfordult tőlünk a világ? Ez a kérdés foglalkoztatja a katasztrófa sújtotta Pakisztán tehetetlen és dühös lakóit. Az áradás idején ugyanis nem mellékes, hogy Pakisztán ugyan megkerülhetetlen, de igencsak ingatag szövetségese a Nyugatnak.

Úgy tűnik, átok sújtja a dél-ázsiai mozlim atomhatalmat. A romok között, a menekülttáborokban egyre többen érzik így, mert mostanra már milliók kényszerültek mindenüket hátrahagyva elmenekülni süllyedő otthonaikból. A minden eddiginél hatalmasabb árvíz mostanra az ország húsz százalékát elborította. Az emberek tehetetlenek és dühösek. Ráadásul akkor sem lélegezhetnek fel, amikor majd levonul az áradat, az országnak szembe kell néznie azzal, hogy miből fogják újjáépíteni az országot. Hogyan pótolják a megsemmisült élelmiszert, állatállományt? Mi lesz a mezőgazdasággal? A mostani károk évtizedekre vethetik vissza az ország gazdaságát, és a pakisztáni kormány egyedül szemmel láthatóan nem képes ekkora feladatot megoldani. A megoldás csak az lehet, ha összefog a nemzetközi közösség, és kisegíti a bajba jutott országot. A külföldi adományozók azonban nem siettek felajánlásaikkal. Az ENSZ egyik tisztségviselője úgy fogalmazott, „elképesztő nemzetközi közöny” érzékelhető az elmúlt évtizedek legnagyobb humanitárius katasztrófájával szemben. Vajon mi az oka annak, hogy a külföld olyan lassan reagált, és az adományok csupán az áradások harmadik hetében kezdenek gyorsabban csordogálni? Talán a Nyugat így áll bosszút Iszlámábád kétszínűségéért?
Az egyik legfőbb ok az lehet, hogy Pakisztán neve már jó ideje elég rosszul cseng külföldön. Az ország a többség szemében egy iszlám államvallású, túlmilitarizált atomhatalomnak tűnik, ahol a hadsereg a valódi úr, és gyakoriak a terrorista merényletek. Iszlámábád ebben a térségben elméletileg az Egyesült Államok legfőbb szövetségese a terror elleni harcban, de nem titok, hogy a pakisztáni hadsereg egyes elemei kapcsolatban állnak az afganisztáni tálib szélsőségesekkel. Rontották az ország megítélését a WikiLeaks internetes oldalon a közelmúltban kiszivárogtatott információk is, hiszen a dokumentumok leleplezték a pakisztáni titkosszolgálatot, az ISI-t, amely támogatta a terroristákat. Pakisztán éppen e kapcsolata révén játszik kulcsszerepet a térségben. Az ISI közvetítő lehet abban, hogy tárgyalóasztal mellé üljenek a mérsékeltebb afganisztáni tálibok. Iszlámábádot nem lehet megkerülni, ha Afganisztánról van szó. Még arra is sikerült rávenniük Washingtont, hogy korlátozza India szerepét az afganisztáni újjáépítésben. Mindez azonban kétélű fegyvernek bizonyulhat. A pakisztáni befolyásos körök nem egykönnyen mondanak le közvetítő szerepükről, ez viszont akadályozza a terrorista mozgalom felszámolását.
Nehezíti a helyzetet, hogy az iszlámábádi civil kormány igencsak korrupt, az árvízkárosultak pedig a mostani, demokratikusan megválasztott kormányt tehetetlenséggel és érzéketlenséggel vádolják. A mentések és a logisztikai feladatok ellátására ma az országban egyedül a hadsereg alkalmas, ám a keze meg van kötve.
A katonaság számottevőbb erői a törzsi lázongásoktól sújtott országrészekben állomásoznak. A szélsőségesek ugyanis a katasztrófa idején sem szüneteltetik akcióikat. 2009 óta, amerikai nyomásra, a pakisztáni hadsereg sikeres katonai akciókkal számolta fel nyugati határterületein a helybéli militánsok egyeduralmát. Ha most jelentős erőket vonnának ki ezekből a régiókból, a pakisztáni tálibok jó eséllyel tölthetnék be ismét a keletkezett hatalmi űrt. Ha nem sikerül megmenteni az árvíz áldozatait, ha a kormányerők helyét a terroristák veszik át, akkor Pakisztán helyén megszülethet egy Afganisztánhoz hasonlóan szélsőséges muszlim állam. Atomfegyverrel a kezében.