Még a Zágrábba indulás előtt beszélgetünk, az interjú viszont csak hétfőn jelenik meg. A csapat addigra túljut a németek elleni Eb-bemutatkozáson. Hétfő reggelre két pontunk lett, ugye? (Annyi lett, 10-8-ra a mieink nyertek – a szerk.)
– Ha annyi jár a győzelemért, nem három – nem is tudom, mennyi –, akkor igen, kettő. A pontozásnak úgy lehet jelentősége, ha sok a döntetlen.
– Sok döntetlen, ebben a csoportban? Legfeljebb egy, a szerbek ellen. Hisz a margitszigeti Vodafone-kupán látottak alapján az is elképzelhetetlen, hogyan kaphattunk ki idén nyáron a németektől, akár egyszer is.
– Úgy, hogy Budapesten pihentették a kapusukat és a centerüket. Mindkettő kulcsposzt, ráadásul vicc, de Tschigir még 39 évesen is nagyon jól véd. A taktikázás, hogy ellenünk mégsem játszatták, szerintem nem is nekünk szólt, inkább saját maguknak. Mert így eleve találhattak egy felmentést, mondván, a pesti meccsnek nincs is jelentősége, hiszen két fontos emberük hiányzott. Ezt annak idején a spanyolok is mindig eljátszották szegény Rolland-nal.
– A német meccsen ezzel túl is lennénk, itt a hétfő és a szerbek, akiket a 2004-es athéni döntő óta nem vertünk meg. A fóbiát most mégis hagyjuk, mert a felkészülés során a németek mellett a görögöktől és a románoktól is kikapott a válogatottunk, azaz végképp nem mondhatjuk, hogy csak a szerbek és mi, a többiek futottak még. Ez akár javíthatja is az esélyeinket?
– Akár. A szerbek ellen most valóban felszabadultan, bátran játszhatunk. Ugyanakkor mindig nehéz a bátorságot, a felpörgött állapotot a higgadtsággal társítani. Ők persze biztosan megint úgy készülnek ellenünk, hogy vért isznak.
– Futballban az eltökéltség, a lelkesedés rengeteget számít, hiszen futni kifulladásig is lehet, és az ellenféltől minden pillanatban elvehető a labda. De az úszás nem dac kérdése, és a pólós szabályosan elválaszthatatlan a labdától, ha birtokolja azt. Itt sokkal inkább a tudás, a képesség számít, nem?
– De, pólóban a jobb győz. Az aznap jobb. A felkészülés során korábban csak dédelgettük a parazsat, feleslegesen nem tüzeltünk. Idén kiderült, ha nincs tűz, nincs győzelem se, mert valahova a nagycsapatok és a középcsapatok közé kerültünk. Ezért ha negyedenként csupán egyetlen, figyelmetlenségből fakadó hibát vétünk, az már nem is négy, inkább öt vagy hat gól, mert egy bakin múlhat, hogy nem lőjük, hanem kapjuk a gólt.
– Ez azt feltételezi, hogy az ilyen mecscseken csak a magyarok rontanak, a németek, görögök, románok pedig éberen várják, hogy ezt kihasználhassák.
– Így is van. Nekik még ünnep, hogy a magyarokat esetleg legyőzhetik, nekünk viszont kötelezőnek hitt ujjgyakorlat. Ez pedig egészen más hozzáállást feltételez.
– Nem feltétlenül a pólóra, inkább más sportágakra igaz, hogy a magyar csapatoknál a túlzott önbizalom és a teljes blokk és csőd közti átmenet ideje nagyjából egy másodperc. Ha mondjuk fél óra lenne, a gyengébbeket rendre meg is vernénk. Ez a mentális tartás adottság vagy tanulás kérdése?
– Vegyük a mi példánkat! Hozzászoktunk, hogy bizonyos ellenfelekkel szemben a második negyed közepére egy-két góllal vezetünk. Ha aztán egyszer fordítva történik, jön a hamm, bekaplak effektus, a hátrányt azonnal le akarjuk dolgozni, és következik a kapkodás. Ami újabb hibákat hoz, így megy végig a meccs, amíg le nem fújják. A délszlávok ebben is nagyon jók, hogy képesek függetleníteni magukat a pillanatnyi állástól. Gépiesek.
– Térjünk vissza oda, hogy ami a gyengébb riválisnak ünnep, az a magyarnak kötelezőnek hitt ujjgyakorlat. Három olimpiai arany után már az Eb sem inger?
– Hogyne lenne az? Gondolja, hogy a belgrádi döntőben vagy a malagai elődöntőben nem akartunk nyerni?
– Dehogy gondolom. Válasszuk is szét az előbbi kérdést! Kezdjük azzal: Kemény Dénes kapitánykodásának majdani, mondjuk 2030-as megítélésénél számít valamit, hogy mi történt 2010-ben Zágrábban?
– Nem. Lehet, hogy nagyképűen vagy meglepően hangzik, de tényleg nem. Ne is rólam beszéljünk, hanem abba gondoljunk bele: Ferguson akkor is Sir Alex marad, ha a Manchester United hatodik lesz az angol bajnokságban.
– De ugyanaz marad a Manchester United is, azzal a játékosával együtt, aki épp most került be a csapatba? Mert ez az előbbi kérdés második fele.
– A siker sokat javítana a megítélésünkön, mert beigazolódna, hogy a magyar csapat nagyágyúi híján is győzhet. A gyenge szereplést viszont figyelmeztetésként értékelhetnénk: a szakembereket elkényelmesítette az aranygeneráció.
– Akár az is felvetődhetne, ugye, most már nem megy, Keménynek persze könnyű volt a régi garnitúrával olimpiai bajnoki címeket nyerni. Ön szerint hány magyar edző lett volna képes a mesterhármasra, ha megkapja a lehetőséget: egy, kettő, tíz, húsz?
– Szerintem jó néhány. Az olimpiai arany megszerzéséhez kétféle edzői képesség szükséges. Egyrészt úgy kell megtervezni a felkészülést, hogy a csapat aranyesélyessé váljon az olimpia kezdetére. Másrészt az olimpián ezt az esélyt valóra kell tudni váltani. Nos, a magyar válogatott mindhárom olimpiára kirobbanó erőben és pszichés állapotban érkezett meg, és ez mindvégig kitartott, emellett a mérkőzések során hoztam olyan döntéseket, amelyek nem feltétlenül tűntek maguktól értetődőknek, de bejöttek. A pekingi elődöntő után éppen ön fogalmazott úgy: ahhoz, hogy Gergely Pistát csereként behozhassam, ki is kellett hozni az olimpiára, ez pedig mindkettő edzői képességet jelzi.
– Mit szól ahhoz a vélekedéshez, hogy a nyolcadikat nagyobb bravúr a negyedik helyre vinni, mint az elsőt az elsőre?
– Ezt én is sokszor mondtam, amikor még a Como edzője voltam. De Sydneyre és Athénra semmiképpen sem igaz még az sem, hogy csak két aranyesélyes csapat lett volna, a magyar és a szerb, hiszen ott voltak az oroszok, az olaszok, a spanyolok.
– Azóta mindannyian látványosan visszafejlődtek, a görögökkel együtt. Azért, mert úgy döntöttek, ebben a sportágban nincs komoly perspektíva, felesleges erőltetni, és kivonták belőle a pénzt?
– Ez elsősorban nem pénz, hanem utánpótlás kérdése. Ha összejön több ígéretes, jó évjárat, emellett a klubedzőktől elvárják a szisztematikus egyéni képzést, akkor a tehetségek áramlanak a nagyválogatottba. Ha nem, ezt pénzzel sem lehet pótolni. Mi eddig nagyon vigyáztunk rá, hogy a szűrőn egyetlen tehetséges gyerek se essen ki, ennek a jövőben is így kell lennie.
– Jókor mondja: Vámos Márton úgy utazik az Eb-re, hogy még egyetlen korosztályos világversenyen sem járt, egy ob I-es meccset sem vívott. Hol itt a szisztematikus tehetséggondozás? Ezt a hórihorgas, balkezes, éretten vállalkozó és lövőhelyzeteit szinte hibátlanul értékesítő gyöngyszemet nem vette észre senki? Egyáltalán, hogyan szúrta ki ön?
– Nem én voltam, hanem Kristóf fiam.
– Komolyan? Így még szebb.
– Kristóf a KSI-ben pólózik, ő tanácsolta, hogy nézzem meg Marcit. Ezért elmentem a Cegléd–KSI ob I/B-s mérkőzésre, az emberek nem is sejtették, mit keresek ott. Azt hitték, a fiamra vagyok kíváncsi, vagy a környéken vadászom. Vámost a meccs után behívtam a válogatott martfűi összetartására, nem mintha nem lettek volna hiányosságai; passzolásnál, lövésnél alig látszott ki a vízből, csak a parton derült ki, milyen magas. Az Eb-keretben azért tartottam benn, mert nem kockáztattam vele semmit. Ha csak két hónapot velünk edz, mindenki jól járt. De ő nem érte be ennyivel: látta, hogy nyitva a kapu, és be akart lépni rajta.
– Az ő egyéni sikere egyúttal a magyar póló általános kritikája is?
– Akárhogy szégyelljük, be kell vallani, megesik, hogy a felnőtt válogatottban az Eb-re készülő játékost alapdolgokra kell megtanítani. Benedek Tibi ezért nem is edző, inkább próbababa, aki bemegy a vízbe és megmutatja, hogy ezt így kellene, azt meg úgy, ezzel tulajdonképpen minősíti az én válogatásomat is. Annak idején egyedül Biros Péter volt az, aki húszévesen, amikor válogatott lett, még nem tudott igazán pólózni, mert túl későn kezdte. Ma már nem lenne egyedi eset az övé. Sokszor hallom, hogy az edző bekiabálja a játékosnak, mi a cél. De hogy mi a mód, az eszköz, azt már nem. Pedig még ezt sem lenne elegendő megmondani, hanem megfelelő gyakorlatokkal meg is kellene tanítani.
– Mi lesz, ha Vámos mellett a két további Eb-újonc, Török Béla és Bundschuh Erik is befut, helyet követel magának, jövőre pedig Kiss Gergő és Kásás Tamás is betoppan, mondván, megjöttünk? Léteznek előjogok, bármiféle egyéb szempontok, vagy az olimpián csupán a pillanatnyi forma dönt?
– Az olimpiára mindig az aktuálisan legerősebb válogatottal kell menni. Akár három olyan játékossal is, akiben hoszszabb távon már nincs perspektíva. Zágrábra Kásás és Kiss Gergő nélkül is ki tudtunk volna állítani olyan csapatot, amely biztosabban harcban lenne az érmekért, de most nem ez a fő cél. Egyébként ha az elmúlt két hónap alapján döntöttem volna, Varga Dani például nem lenne benne az Eb-keretben, de a fiúkkal tisztáztam, hogy ő sem korábbi érdemei miatt került be. Érdemekért nem adnak gólokat. Abban bíztam, hogy Dani két héten belül úgy fog játszani, ahogy tud, és ennek a Vodafone-kupán már meg is mutatkoztak a jelei.
– Az Eb-n az elődöntőbe jutást tűzte ki célul. Ha szélsőséges eredményre fogadna, mire tenne: hogy a csapata az első hatba sem kerül be, vagy hogy aranyat nyer?
– Utóbbira. El sem tudom képzelni, hogy a játékosok ne hoznák a hatba jutáshoz szükséges meccseket. Ezt szerintem még akkor is megtennék, ha nekem betegség miatt itthon kellene maradnom.
– Az 5–6. hely már tűréshatáron belüli, vagy kívül esik azon?
– Az igazi baj az lenne, ha a jövő évi, sanghaji vb-n végeznénk az 5–6. helyen. Mert az olimpia éve előtti világverseny után már túl kevés idő maradna ahhoz, hogy Londonba aranyesélyesként utazzunk ki.
– Ha mégis így lenne, három bajnoki cím után, a szponzorok és a közhangulat nyomásának ismeretében, London előtt ki merné jelenteni, hogy most nincs érdemi esélyünk az aranyéremre?
– Ki. Legfeljebb árnyaltabban fogalmaznék. Azt mondanám, van két-három csapat, amely inkább esélyes, mi csak utánuk következünk. De Londonra jók leszünk, és az olimpia előtt nem lehet olimpiát nyerni.
– Amikor Peking előtt megkérdeztem, elképzelhető-e, hogy nekivág a negyedik olimpiai ciklusnak is, áthallásos, kaján módon visszakérdezett: ötven után, a negyediknek? 2012-ben már az ötvennyolcat tölti majd be; mégsem kizárt, hogy utána jöjjön az ötödik?
– Ki tudja? Hátha lesz még hatvan körül is egy aranykorom.
origo.hu
Nagy Márton: Tizenhat pontos akcióterv a turizmus fejlesztésére
