Pillanatragasztóval a székben

Megdöbbentő volt, hogy az Országgyűlésnek a társadalmi igazságosság jegyében hozott döntését a jegybank elleni támadásként értékelték az Európai Központi Bank és a magyar jegybank vezető köreiben. Hat-nyolc milliós gázsival képesek független jegybankot működtetni Simorék, kétmillióval nem?

Simor András szemmel láthatóan nem tudja vagy nem akarja megérteni, hogy nem tarthatja meg jegybankelnöki pozícióját. Ha tiszteletben tartja a választáson megnyilvánuló népakaratot, akkor elfogadja, hogy kisöpörték a hatalomból azt a garnitúrát, amely az elmúlt években az általa irányított monetáris tanáccsal mély egyetértésben olyan gazdaságpolitikát folytatott, amely hazánkat a brutális eladósításba, a csőd szélére juttatta, levonja az egyetlen lehetséges következtetést, és felajánlja lemondását. Még ma.
Simornak már akkor fel kellett volna állnia a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki székéből, amikor kiderült: nyolcszázmillió forintra taksált pénzügyi megtakarításait adóparadicsomnak számító szigetországba, Ciprusra menekítette, és ott fialtatta. Amikor pedig kiderült a skandalum, azzal védekezett, hogy „a tulajdonában lévő Trevisol Management Ltd. az EU egyik tagállamában bejegyzett, a helyi jogszabályok szerint adózó vállalkozás”. Ami egyébként önmagában igaz is, csakhogy Simor „nem teljesen bontotta ki az igazság rózsáját”, hisz mint azt a HVG kiderítette, a Trevisol 1999-ben „igazi” offshore cégként jött létre, kihasználva az akkori 4,25 százalékos adókulcsot. Ciprus csatlakozása után az offshore cégek – köztük a Trevisol is – új besorolást kaptak, „international business company” formában működhetnek tovább, igaz, immár 10 százalékos adóteher mellett, ami sokkal kedvezőbb, mint a hírhedten magas magyar adóteher. Ráadásul a jegybankelnök éves vagyonbevallásait összehasonlítva derült ki, hogy míg 2006-ban 923 millió forintos megtakarítása volt befektetési jegyekben, egy évvel később már „csak” 67 millió, 2008-ban pedig 80 millió forint volt. Hová tűnt több mint 800 millió forint? – kutakodott a sajtó Simor magánvagyona után. Tehát akár törvényesen is eltűnhetett volna a magyarországi Simor-cég számlájáról ez a pénz, a kérdés mégiscsak az ma is, hogy lehet-e a magyar jegybank elnöke olyan ember, aki nem vállal sorsközösséget Magyarország polgáraival, aki kivonja saját vagyonát az alól a gazdaságpolitika alól, amit maga is erőteljesen meghatároz. Ha ezt megérti Simor András, és mégsem képes levonni a megfelelő erkölcsi következtetést, alkalmatlan a jegybank elnöki posztjára, ha pedig nem érti, akkor pedig azért.
Botrány, hogy Simor tétlenül tűrte, amint a nemzetközi pénzügyi világban közbeszéd tárgya lett jegybankelnöki bére, hogy a fizetését az állami szféra többi vezetőjéhez hasonlóan kétmillió forint alá kellett csökkenteni. Megdöbbentő volt, hogy az Országgyűlésnek a társadalmi igazságosság jegyében hozott döntését a jegybank elleni támadásként értékelték az Európai Központi Bank és a magyar jegybank vezető köreiben. Csak hat-nyolc milliós apanázzsal képesek független jegybankot működtetni Simorék, kétmilliós gázsi mellett már nem? Tényleg szégyen, hiszen pont Simor volt az, aki kétezermilliárdos megszorítócsomagra tett javaslatot a Gyurcsány-kormány idején, a gyesen lévő anyukák zsebében is kotorászva.
A Magyar Nemzeti Bank fő feladata: az árstabilitás elérése és fenntartása. Amennyiben ezzel a fő céllal nem ellenkezik, ha ezt a feladatát nem veszélyezteti, akkor a kormány gazdaságpolitikájának a támogatása az MNB feladata. Ezt Simor maga is megfogalmazta közgazdaságot tanuló egyetemisták előtt 2007 novemberében. Csakhogy éppen a vezetése alatt álló jegybank rossz árfolyam-politikája vezetett el oda, hogy az ország túlzottan eladósodott devizában, és hogy egyes termelőágazatok az erős forint miatt nem tudtak versenyképesek lenni. Egyes elemző közgazdászok szerint a jegybank csak az inflációs céllal foglalkozott, és e cél érdekében csak egyetlen eszközt, az árfolyam-politikát használta, méghozzá évek óta rosszul. Vagyis azt jelentené a jegybank függetlensége, hogy annak ellenére szentek és érinthetetlenek a Gyurcsányék által a jegybank élére és a monetáris tanácsba beültetett emberek, hogy jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországot meggyengült, eladósodott, kivérzett állapotban érte el a gazdasági világválság?
Emlékezzünk csak: a magyar jegybank 2008 tavaszán a forintsáv eltörlésével került a pénzügyi világ figyelmének középpontjába, a szabadon lebegő forintot – a pénzpiaci rossz nyelvek szerint – a londoni befektető alapok lobbizták ki. Az intézkedés lényege az volt, hogy a jegybankot ettől kezdve semmi sem kötelezte arra, hogy beavatkozó intézkedéseivel a forint árfolyamát a jegybank által megszabott értékek között tartsa. 2008. március 31-én 7,5-ről 8 százalékra, április 28-án 8,25-ra, május 26-án pedig újabb 25 százalékpontos emeléssel 8,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács. Különösen a május végi emelés borzolta fel a pénzpiaci kedélyeket. Évek óta példátlan módon egyszerre bírálta a jegybank monetáris tanácsának döntését a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP. Szocialista képviselők hangoztatták akkoriban: az alapkamat-emelés káros az országnak, drága és értelmetlen. Káros, mert fékezi az exportot, erősíti az importot; drága, mert növeli az adósságszolgálat terheit; értelmetlen, mert az államháztartást a jelenlegi kötvényaukciókon is lehetett finanszírozni. Káros, mert ezzel növekedtek a gazdaság terhei.
Fideszesek erősítettek rá a kormánypárti kritikára, szerintük az alapkamat-emelés súlyosan érinti az államháztartást, hiszen nőnek az államadósság kamatkiadásai, és emiatt egyre nehezebb helyzetbe kerül a gazdaság. Később, amikor már a Népszava is támadta Simort az offshore-cég ügye miatt, kiszivárogtak olyan információk is, hogy a szocialistáknak sem lett volna ellenére, ha Simort olyan nyomás alá tudja helyezni az ellenzék, hogy magától felálljon a jegybankelnöki székből. Azóta persze más szelek fújnak szocialista berkekben is, ha a kormányt lehet aprítani, ha úgy lehet beállítani a történetet, hogy „lám, a túlhatalommal bíró új kormány már a jegybank függetlenségét sem tiszteli”, akkor nem számít az sem, ha pontosan tudják, hogy bárány helyett farkast dédelgetnek. Mindazonáltal a Fidesz–KDNP kétharmados többséget biztosító felhatalmazása elegendő támogatást jelent ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Banknál olyan változások történjenek, amelyek megteremtik a lehetőséget arra, hogy a jegybank elláthassa törvényben megszabott feladatát, a forint árfolyam-stabilitásának biztosítása mellett a kormány gazdaságpolitikájának támogatását is.
Nyilvánvaló, hogy az IMF-fel is rövid időn belül rendezni kell a félbeszakadt tárgyalások miatt megromlott kapcsolatunkat, hiszen Gyurcsányék elég rendesen eladósítottak minket nekik. Sajtótájékoztatóján Simor András, talán menekülvén a saját tettei és döntései által rácsukódott csapdából, egy váratlan fordulattal bejelentette, hogy elfogadhatónak érzi a kormányzat berkeiben kialakult koncepciót, miszerint az IMF kormányzótanácsában nem a jegybank vezetője fogja képviselni az országot, hanem valaki, akit ezzel a feladattal a kormányzat megbíz. Ez sem ördögtől való gondolat, hiszen volt arra már példa, például az Antall-kormány idején, hogy az IMF-nél nem a jegybank elnöke képviselte hazánkat, hanem a pénzügyminiszter Kupa Mihály.
Kár, hogy ez a remek ötlet nem Simornak és nem előbb jutott eszébe. De ő már ezt is elfogadja. Talán még azt is megérjük, hogy a játszma végén a kétmilliós fizetése is meg fog felelni neki.