Mezey György könyve döbbenetes titkokat tár fel

Akik nagy leleplezést várnak, tán csalódni fognak. Akik viszont még jobban szeretnének belelátni minden idők egyik legjobb magyar futballedzőjének lelki vívódásaiba, magányosságába és a társas magányban eltöltött éveire, mindenképpen szerezzék be a Mezey György életéről írt könyvet.

Benedek Szabolcs könyve Mezey Györgyről hiánypótló és fontos alkotás Fotó: Lantos Gábor

Mezey Györgynek amatőr és mocskos (értsd: a bundákkal övezett NB I-es meccseket, a már vergődő szocializmus lassú szenvedését) körülmények között kellett (volna) profin dolgoznia. Egy ideig, a mexikói világbajnokság kezdetéig úgy tetszett, ez sikerül. Ma már tudjuk, semmi sem tartotta össze azt a gyönyörű porcelánt, amelyre valaki rápingálta ennek a csapatnak a képét, s az első adandó alkalommal tört miszlikbe a csodás tárgy. A földön heverő cserepeket látva akkor is és most is sokan a fejükhöz kapnak, s nem hiszik el, hogy mindez valóban megtörténhetett.

Egy (eddig) elmaradt találkozás

Éppen ezért kellett volna megtennie Mezeynek, hogy az elmúlt 40 évben legalább egyszer összehívja a csapatot, az ő csapatát, hogy leüljön a játékosokkal és még egyszer, utoljára kibeszéljék a történteket. A sebek az idő múlásával begyógyulnak ugyan, de ha a hegek alatt ott burjánzik a genny, akkor nem volt tökéletes a gyógyulás. Ha a Mezey című könyvet olvassa az ember, akkor itt, ennél a pontnál érzi ezt a hiányt. Mert ha ez a késői csapatértekezlet valaha is megesett volna, talán ma sem lenne ennyi kérdőjel Magyarország eddigi utolsó vb-szereplésével kapcsolatban. 

Benedek Szabolcs ezt nem firtatta, pedig itt talán picit keményebbnek kellett volna lennie.

De hogyan lehet az ember kemény azzal az edzővel, akit – nem titkoltan – már e könyv első lapjain bálványoz. Sehogyan sem. Hiba lenne ez? Aligha. Mondom, legfeljebb hiányérzet.

Magányos esték Finnországban és Kuvaitban

A mexikói vb utáni időszak, az újabb bundabotrányokkal, a Kuvaitban vagy éppen Finnországban esténként magányosan ülő Mezeyvel már csak szomorújáték. S ez annak ellenére is igaz, hogy a Honvéddal, sokkal később pedig a Videotonnal NB I-es aranyérmet nyert Mezey. Akiben – s ez világosan kirajzolódik a könyv betűi mögött – mindig is ott volt a hiányérzet. Kétszer töltötte be a szövetségi kapitányi posztot, de lehetett volna ez a szám több is. 

Ám a rendszerváltás utáni kicsinyes magyar futballvezetés, a harácsoló elnökök, a saját pecsenyéjüket sütögető elöljárók már nem törődtek azzal, hogy megtalálják a kulcsot Mezey lelkének megnyitásához.

Benedek Szabolcs ebben a könyvben – szinte az utolsó pillanatban – erre vállalkozott. Ezért jár neki az elismerés, mert nélküle, és a kiadó, Simon Szabolcs állhatatossága nélkül ez a könyv aligha születik meg. Akkor csak az űr maradt volna Mezey után, a megválaszolatlan kérdések tömkelege, a feneketlen sötétség. Így viszont, a könyv elolvasása után, ha felnézünk az égre, csillagokat látunk. Megelevenedik előttünk Détári Lajos felejthetetlen visszahúzós csele Bécsben, Kardos József hatalmas szabadrúgásgólja Budapesten vagy éppen Péter Zoltán gyönyörű találata a jéggé fagyott hamburgi stadion gyepén. Ezek a csillagok hol erősebben világítanak, hol gyengébben hunyorognak, miközben az űrhajóban a hídfőálláson ott áll az az ember, aki nélkül mindez sosem valósult volna meg.

A kapitány: Dr. Mezey György.

Benedek Szabolcs: Mezey.
OKJ Szakkönyv Kiadó, Simon Szabolcs (2025).