Dr Mezey György könyvrecenzió könyvkritika

Mezey György könyve döbbenetes titkokat tár fel

Akik nagy leleplezést várnak, tán csalódni fognak. Akik viszont még jobban szeretnének belelátni minden idők egyik legjobb magyar futballedzőjének lelki vívódásaiba, magányosságába és a társas magányban eltöltött éveire, mindenképpen szerezzék be a Mezey György életéről írt könyvet.

2025. 06. 17. 8:31

Benedek Szabolcs könyve Mezey Györgyről hiánypótló és fontos alkotás Fotó: Lantos Gábor

Egy tűt könnyebb megtalálni egy szénakazalban, mint Mezey György lelkét megnyitni. Nagyjából ez volt a közkeletű vélekedés arról a magyar futballedzőről, akivel hazánk labdarúgó-válogatottja legutóbb – figyelem, nem ma volt, 1986-ban – világbajnokságon szerepelt. Ennek idén volt (helyes a múlt idő használata, mert 1986. június 17-én már itthon tartózkodott a csapat) 40 éve. Már csak ezért is meg kellett születnie Benedek Szabolcs Mezey című könyvének. Meg azért is, mert a neves trénerről eddig nem jelent meg monográfia, életút regény. Más könyvek persze igen. Maga a főhős is megírta saját szemszögéből élete egy szakaszát (ez volt a Gyöngyvirágtól lemondásig), meg aztán volt néhány író, aki szépen megmártotta pennáját a vérben. Ahogyan a szakzsargonban mondják, befűzték a gépbe a papírt, hogy nem sokkal a balul sikerült mexikói vb után elverjék a port Mezey Györgyön.

Kulcs Mezey György lelkéhez

Mivel ennek a recenziónak a szerzője és a Mezey című könyv írója csaknem egykorú, kézenfekvő, hogy az első igazi válogatott futballélményt Benedeknek is és nekem is a Mezey-csapat csaknem két éven át tartó menetelése jelentette. Amikor idegenben vertük a hollandokat, az osztrákokat, a spanyolokat vagy a nyugatnémeteket. Amikor 76 ezer felajzott néző előtt 3-0-ra győztük le a brazilokat. Nem véletlen, hogy a közel 300 oldalas könyvnek ma is ez a része, na meg a mexikói világbajnokság történései a legérdekesebbek azok számára, akiket nem érdekel a főhős lelki világának eredete. Mezey György soha nem ismerhette meg az édesanyját, aki nem sokkal az edző világrajövetele után meghalt. Gyermekkorát a futball imádata és az ötvenes évekre jellemző túlélési technika elsajátítása övezte.

Mezey György korai éveiről eddig soha senkinek nem beszélt ily részletesen, talán ő is tudta, felesleges,

mert úgyis csak az lesz a reakció, hogy „oké Gyuri bácsi, de azt tessék elmesélni, mi történt 1986. június 2-án a szovjetek elleni vb-mérkőzésen, Irapuatóban?”

Mezey György tudta, mit rontott el

Erre a kérdésre Benedek Szabolcs könyve megadja a választ, bár félő, ez nem elégíti ki azokat, akik még mindig nem tudtak napirendre térni a 6-0-s vereség felett. Amúgy nem történt semmi. Volt egy csapat, amely addig csodálatos mérkőzéseket vívott, majd jöttek a szovjetek, négy perc alatt berámoltak kettőt, s ezzel vége is volt mindennek. Mezey saját felelősségéről már a világbajnokság után is beszélt, de abban a zajban senki sem hallotta meg a szavait. Negyven évvel később, az emlékeit feldolgozva még döbbenetesebb lesz az olvasó számára mindaz, amik a betűk mögött rejlenek. Mezey György ma is tisztában van azzal, mit rontott el, ki is mondja, de saját felelőssége mellett nem hallgatja el azt, mennyire megváltoztak a játékosai, mire megérkeztek Mexikóba.

Ennek a könyvnek azonban még így sem ez a legdrámaibb részlete. Hanem az, ami az 1985. április 17-én, az osztrákok elleni idegenbeli 3-0-s siker után Bécsben történt.

Nem árulom el, mert ha megtenném, ki venné kezébe a könyvet? Maradjunk annyiban, hogy a bornírt, ostoba, kommunista magyar sportvezetés olyan dolgot csinált (még egyszer, egy győztes meccs után, amelynek lefújásakor Magyarország Európából elsőként jutott ki a mexikói vb-re), amelyet négy évtizeddel később olvasva is csak a hátborzongató jelzővel lehet illetni.

Mezey Györgynek amatőr és mocskos (értsd: a bundákkal övezett NB I-es meccseket, a már vergődő szocializmus lassú szenvedését) körülmények között kellett (volna) profin dolgoznia. Egy ideig, a mexikói világbajnokság kezdetéig úgy tetszett, ez sikerül. Ma már tudjuk, semmi sem tartotta össze azt a gyönyörű porcelánt, amelyre valaki rápingálta ennek a csapatnak a képét, s az első adandó alkalommal tört miszlikbe a csodás tárgy. A földön heverő cserepeket látva akkor is és most is sokan a fejükhöz kapnak, s nem hiszik el, hogy mindez valóban megtörténhetett.

Egy (eddig) elmaradt találkozás

Éppen ezért kellett volna megtennie Mezeynek, hogy az elmúlt 40 évben legalább egyszer összehívja a csapatot, az ő csapatát, hogy leüljön a játékosokkal és még egyszer, utoljára kibeszéljék a történteket. A sebek az idő múlásával begyógyulnak ugyan, de ha a hegek alatt ott burjánzik a genny, akkor nem volt tökéletes a gyógyulás. Ha a Mezey című könyvet olvassa az ember, akkor itt, ennél a pontnál érzi ezt a hiányt. Mert ha ez a késői csapatértekezlet valaha is megesett volna, talán ma sem lenne ennyi kérdőjel Magyarország eddigi utolsó vb-szereplésével kapcsolatban.

Benedek Szabolcs ezt nem firtatta, pedig itt talán picit keményebbnek kellett volna lennie.

De hogyan lehet az ember kemény azzal az edzővel, akit – nem titkoltan – már e könyv első lapjain bálványoz. Sehogyan sem. Hiba lenne ez? Aligha. Mondom, legfeljebb hiányérzet.

Magányos esték Finnországban és Kuvaitban

A mexikói vb utáni időszak, az újabb bundabotrányokkal, a Kuvaitban vagy éppen Finnországban esténként magányosan ülő Mezeyvel már csak szomorújáték. S ez annak ellenére is igaz, hogy a Honvéddal, sokkal később pedig a Videotonnal NB I-es aranyérmet nyert Mezey. Akiben – s ez világosan kirajzolódik a könyv betűi mögött – mindig is ott volt a hiányérzet. Kétszer töltötte be a szövetségi kapitányi posztot, de lehetett volna ez a szám több is.

Ám a rendszerváltás utáni kicsinyes magyar futballvezetés, a harácsoló elnökök, a saját pecsenyéjüket sütögető elöljárók már nem törődtek azzal, hogy megtalálják a kulcsot Mezey lelkének megnyitásához.

Benedek Szabolcs ebben a könyvben – szinte az utolsó pillanatban – erre vállalkozott. Ezért jár neki az elismerés, mert nélküle, és a kiadó, Simon Szabolcs állhatatossága nélkül ez a könyv aligha születik meg. Akkor csak az űr maradt volna Mezey után, a megválaszolatlan kérdések tömkelege, a feneketlen sötétség. Így viszont, a könyv elolvasása után, ha felnézünk az égre, csillagokat látunk. Megelevenedik előttünk Détári Lajos felejthetetlen visszahúzós csele Bécsben, Kardos József hatalmas szabadrúgásgólja Budapesten vagy éppen Péter Zoltán gyönyörű találata a jéggé fagyott hamburgi stadion gyepén. Ezek a csillagok hol erősebben világítanak, hol gyengébben hunyorognak, miközben az űrhajóban a hídfőálláson ott áll az az ember, aki nélkül mindez sosem valósult volna meg.