Egy tűt könnyebb megtalálni egy szénakazalban, mint Mezey György lelkét megnyitni. Nagyjából ez volt a közkeletű vélekedés arról a magyar futballedzőről, akivel hazánk labdarúgó-válogatottja legutóbb – figyelem, nem ma volt, 1986-ban – világbajnokságon szerepelt. Ennek idén volt (helyes a múlt idő használata, mert 1986. június 17-én már itthon tartózkodott a csapat) 40 éve. Már csak ezért is meg kellett születnie Benedek Szabolcs Mezey című könyvének. Meg azért is, mert a neves trénerről eddig nem jelent meg monográfia, életút regény. Más könyvek persze igen. Maga a főhős is megírta saját szemszögéből élete egy szakaszát (ez volt a Gyöngyvirágtól lemondásig), meg aztán volt néhány író, aki szépen megmártotta pennáját a vérben. Ahogyan a szakzsargonban mondják, befűzték a gépbe a papírt, hogy nem sokkal a balul sikerült mexikói vb után elverjék a port Mezey Györgyön.
(Fotó: FERENC ISZA / AFP)
Kulcs Mezey György lelkéhez
Mivel ennek a recenziónak a szerzője és a Mezey című könyv írója csaknem egykorú, kézenfekvő, hogy az első igazi válogatott futballélményt Benedeknek is és nekem is a Mezey-csapat csaknem két éven át tartó menetelése jelentette. Amikor idegenben vertük a hollandokat, az osztrákokat, a spanyolokat vagy a nyugatnémeteket. Amikor 76 ezer felajzott néző előtt 3-0-ra győztük le a brazilokat. Nem véletlen, hogy a közel 300 oldalas könyvnek ma is ez a része, na meg a mexikói világbajnokság történései a legérdekesebbek azok számára, akiket nem érdekel a főhős lelki világának eredete. Mezey György soha nem ismerhette meg az édesanyját, aki nem sokkal az edző világrajövetele után meghalt. Gyermekkorát a futball imádata és az ötvenes évekre jellemző túlélési technika elsajátítása övezte.
Mezey György korai éveiről eddig soha senkinek nem beszélt ily részletesen, talán ő is tudta, felesleges,
mert úgyis csak az lesz a reakció, hogy „oké Gyuri bácsi, de azt tessék elmesélni, mi történt 1986. június 2-án a szovjetek elleni vb-mérkőzésen, Irapuatóban?”
Mezey György tudta, mit rontott el
Erre a kérdésre Benedek Szabolcs könyve megadja a választ, bár félő, ez nem elégíti ki azokat, akik még mindig nem tudtak napirendre térni a 6-0-s vereség felett. Amúgy nem történt semmi. Volt egy csapat, amely addig csodálatos mérkőzéseket vívott, majd jöttek a szovjetek, négy perc alatt berámoltak kettőt, s ezzel vége is volt mindennek. Mezey saját felelősségéről már a világbajnokság után is beszélt, de abban a zajban senki sem hallotta meg a szavait. Negyven évvel később, az emlékeit feldolgozva még döbbenetesebb lesz az olvasó számára mindaz, amik a betűk mögött rejlenek. Mezey György ma is tisztában van azzal, mit rontott el, ki is mondja, de saját felelőssége mellett nem hallgatja el azt, mennyire megváltoztak a játékosai, mire megérkeztek Mexikóba.
Ennek a könyvnek azonban még így sem ez a legdrámaibb részlete. Hanem az, ami az 1985. április 17-én, az osztrákok elleni idegenbeli 3-0-s siker után Bécsben történt.
Nem árulom el, mert ha megtenném, ki venné kezébe a könyvet? Maradjunk annyiban, hogy a bornírt, ostoba, kommunista magyar sportvezetés olyan dolgot csinált (még egyszer, egy győztes meccs után, amelynek lefújásakor Magyarország Európából elsőként jutott ki a mexikói vb-re), amelyet négy évtizeddel később olvasva is csak a hátborzongató jelzővel lehet illetni.
Mezey Györgynek amatőr és mocskos (értsd: a bundákkal övezett NB I-es meccseket, a már vergődő szocializmus lassú szenvedését) körülmények között kellett (volna) profin dolgoznia. Egy ideig, a mexikói világbajnokság kezdetéig úgy tetszett, ez sikerül. Ma már tudjuk, semmi sem tartotta össze azt a gyönyörű porcelánt, amelyre valaki rápingálta ennek a csapatnak a képét, s az első adandó alkalommal tört miszlikbe a csodás tárgy. A földön heverő cserepeket látva akkor is és most is sokan a fejükhöz kapnak, s nem hiszik el, hogy mindez valóban megtörténhetett.
Egy (eddig) elmaradt találkozás
Éppen ezért kellett volna megtennie Mezeynek, hogy az elmúlt 40 évben legalább egyszer összehívja a csapatot, az ő csapatát, hogy leüljön a játékosokkal és még egyszer, utoljára kibeszéljék a történteket. A sebek az idő múlásával begyógyulnak ugyan, de ha a hegek alatt ott burjánzik a genny, akkor nem volt tökéletes a gyógyulás. Ha a Mezey című könyvet olvassa az ember, akkor itt, ennél a pontnál érzi ezt a hiányt. Mert ha ez a késői csapatértekezlet valaha is megesett volna, talán ma sem lenne ennyi kérdőjel Magyarország eddigi utolsó vb-szereplésével kapcsolatban.
Benedek Szabolcs ezt nem firtatta, pedig itt talán picit keményebbnek kellett volna lennie.
De hogyan lehet az ember kemény azzal az edzővel, akit – nem titkoltan – már e könyv első lapjain bálványoz. Sehogyan sem. Hiba lenne ez? Aligha. Mondom, legfeljebb hiányérzet.
Magányos esték Finnországban és Kuvaitban
A mexikói vb utáni időszak, az újabb bundabotrányokkal, a Kuvaitban vagy éppen Finnországban esténként magányosan ülő Mezeyvel már csak szomorújáték. S ez annak ellenére is igaz, hogy a Honvéddal, sokkal később pedig a Videotonnal NB I-es aranyérmet nyert Mezey. Akiben – s ez világosan kirajzolódik a könyv betűi mögött – mindig is ott volt a hiányérzet. Kétszer töltötte be a szövetségi kapitányi posztot, de lehetett volna ez a szám több is.
Ám a rendszerváltás utáni kicsinyes magyar futballvezetés, a harácsoló elnökök, a saját pecsenyéjüket sütögető elöljárók már nem törődtek azzal, hogy megtalálják a kulcsot Mezey lelkének megnyitásához.
Benedek Szabolcs ebben a könyvben – szinte az utolsó pillanatban – erre vállalkozott. Ezért jár neki az elismerés, mert nélküle, és a kiadó, Simon Szabolcs állhatatossága nélkül ez a könyv aligha születik meg. Akkor csak az űr maradt volna Mezey után, a megválaszolatlan kérdések tömkelege, a feneketlen sötétség. Így viszont, a könyv elolvasása után, ha felnézünk az égre, csillagokat látunk. Megelevenedik előttünk Détári Lajos felejthetetlen visszahúzós csele Bécsben, Kardos József hatalmas szabadrúgásgólja Budapesten vagy éppen Péter Zoltán gyönyörű találata a jéggé fagyott hamburgi stadion gyepén. Ezek a csillagok hol erősebben világítanak, hol gyengébben hunyorognak, miközben az űrhajóban a hídfőálláson ott áll az az ember, aki nélkül mindez sosem valósult volna meg.
Benedek Szabolcs: Mezey.
OKJ Szakkönyv Kiadó, Simon Szabolcs (2025).
