Magyar és cigány gyerekek, fiatalok „vízi röplabdát” játszanak a Rakaca-víztárolóban. Nem elkülönülve, netán egymás ellen, hanem vegyes csapatokban. Olykor harsány kacaj vagy veszekedés lármája rakódik az alapzajra, ahogy az játék közben természetes. Miként az is, hogy „fehéreket” és „nem fehéreket” errefelé már csak mesterkélten lehet „szétválasztani”. Bár a hétköznapokon nyilván nem mindig ilyen idilli a kép, de nem is olyan komoran sötét, miként a biztonságos távolból készülő, polgárháborús állapotokkal fenyegető tudósítások lefestik. Borsodban, pontosabban Abaúj-Tornában, a Sajó és a Hernád közében, Edelénytől északra érezhetően más világ kezdődik. Nemcsak azért, mert a cigány kisebbség fokozatosan többséggé válik, hanem mert az süt a falvakról, hogy a mai magyar civilizáció peremére vagy azon is túlra sodródtak.
Nem könnyű az élet az ország eme megyéjében – ezt mindenki tudja, vagy legalábbis ezt hallja. S ez elegendő ahhoz, hogy a turisták jelentős részét el is riassza attól, hogy erre vetődjön. Pedig bőven akad látnivaló.
Éppenséggel indulhatunk Rakacáról, amelynek a létéről sokan a megyében sem tudnak. A patakból felduzzasztott 190 hektáros tóra a Balatonhoz szokott nyaraló akár legyinthet is, de ott, ahol napi járóföldre nincs egyéb természetes víz – fizetős strand se, de ez érthető –, amelyben fürödni lehetne, illene jobban megbecsülni. A horgászoknak így is paradicsom, de egyetlen „szabad strandján”, a nádasból kihasított tíz méter hosszú partszakaszon túl nagyobb lehetőség rejlik benne. Vízi sportokra is alkalmas lenne, s ha körbetekintünk, a környező hegyek, dombok tövében ideális táborhely.
Rudabányára, a három éve megkésve városi rangra emelt s ehhez mérten elmaradott és hiányos infrastruktúrával bíró településre ugyanez fokozottan igaz. Rudabánya az ősember itt fellelt egyik fajtájának maradványairól országos, sőt nemzetközi hírű. A Rudapithecus után, csakúgy mint az elmúlt években, az idén is kutattak kanadai régészek. A tudósok állítják, a Rudapithecus fontos láncszem az emberré válás folyamatában, noha egyúttal világnézeti kérdés, hogy a homo sapiens valóban ős- és majomember őseitől származva alakult-e ki az evolúció során.
A Rudapithecusról illik tudni, miként arról is, hogy a város környékén évtizedeken, sőt évszázadokon át vasércet bányásztak – mindkettőről érdekes tárlatot láthatunk a bányamúzeumban –, elsősorban mégsem ezért érdemes Rudabányára látogatni. Hanem a bányató miatt. Logikusnak hangzik, hogy ahol valaha bánya volt, ott kell lennie bányatónak is. Ám nagyon kevesen gondolnák, hogy Rudabánya tava milyen fenséges látványt nyújt. A természet visszafoglalta az egykori kitermelési területet, tehát nem kies a környezet, a kristálytiszta, kékesen csillogó víz pedig csodálatos. Mint egy tengerszem az Alpokban, s a hasonlat már csak azért sem túlzó, mert hatvan méterével a legmélyebb tó Magyarországon. Gondolati síkon az viszont már éles kontraszt, hogy egy ilyen turistacsalogató helyet mondjuk Ausztriában biztosan hasznosítanának. Itt azonban nemhogy panzió vagy legalább egy kávézó, még csónak, vízibicikli-kölcsönző sincs, az pedig szinte „természetes”, hogy fürdeni tilos. Aki az érintetlen természetet szereti, annak persze így szép, de ott, ahol minden követ meg kellene mozgatni a lehetőségek kiaknázására, ez mulasztásként is felfogható.
Az Aggteleki-karszt, valamelyik barlang, jellemzően a Baradla megtekintése valaha kötelező iskolai program volt szerte az országban. Nem állíthatom, hogy ma már nem szerveznek ide osztálykirándulást, de jómagam a rokonság népes gyerekhadától nem hallottam aggteleki élményekről. Igen, a barlangrendszer már az ország közepétől is messze van, Miskolctól még egyórányi autóútra, de a cseppkő – szemben a Rudapithecusszal – élő valóság, amit csak személyesen van értelme megcsodálni.
A Bükkről mint Borsod büszkeségéről talán nem is kellene szólni; legfeljebb azért érdemes, hogy mindenkit arra bátorítsunk, két közismert gyöngyszemétől, Szilvásváradtól és Lillafüredtől megéri feljebb és beljebb merészkedni. Az Egert és Miskolcot öszszekötő út megfelelő pontjától bő másfél órás sétával elérhető mondjuk a Tar-kő, ahonnan tiszta időben a Tisza-tó is látható, vagy éppen a Nagymező, ahol nyári szálláshelyén a lipicai ménest is megtekinthetjük. Szilvásváradon és gróf Bethlen István egykori miniszterelnök kedvelt üdülőhelyén, Jávorkúton kerékpárt kölcsönözhetünk, s a kifogástalan kerékpárutakon akár egy nap alatt tartalmas túrát tehetünk a Bükkben.
origo.hu
Napi balfék: Magyar Péterék közleményt adtak ki
